2012. február 26., vasárnap

Boltmustra: Édesvíz ezoterikus könyvesbolt és Sweetwater (azaz Édesvíz) Café Budapest VI. Teréz krt. 45.

Ez az üzlet az egyik hazai vezető ezoterikus könyvkiadó, az Édesvíz Kiadó hivatalos könyvesboltja, ami azt jelenti, hogy itt az összes újonnan megjelenő, a kiadó által megjelentetett könyvet lehet kapni, de ugyanakkor a konkurens Bioenergetic Kiadótól is szép számban árulnak könyveket, ugyanakkor a Mandala-Véda Kiadó munkái is kaphatók.
Az Édesvíz által megjelentetett könyvek állandó 25%-os kedvezménnyel kaphatók itt, de egyébként is mindig akciókkal várnak, úgyhogy ha Pesten laksz, akkor mindenképpen nézz be! Persze az sem baj, ha messze laksz a fővárostól, mert a házhoz szállítás az ország minden szegletébe elfuvarozza a megrendelt termékeket. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy felmész az Édesvíz Kiadó honlapjára  és a webáruházból  megrendeled azt, ami érdekel.
Korábban a könyvesbolt a VIII. kerületben működött a József krt. 26. szám alatt, a Rákóczi tér és a Blaha környékén, de tavaly nyáron elköltöztek a mostani helyükre, a Nyugati Pályaudvar mellé.
Én a József körúti üzletben is többször megfordultam, ezért bátran mondhatom, hogy az üzlet hatalmas változáson esett át: a mostani berendezés sokkal barátságosabb, ráadásul egy kis kávézóval is kibővült a hely, ami azt jelenti, hogy ha netán eleged van a rohanásból, és megpihennél egy kicsit, akkor legyen hová betérned.
Persze a kávézó nemcsak az ezotéria iránt érdeklődőket várja, hanem bárkit, aki szeretne meginni egy kávét, vagy egy üdítőt, esetleg enne egy szendvicset. Szesz-és dohányipari termékeket viszont nem árulnak itt, mondjuk ez egy ilyen spirituális helyen több, mint furcsa lenne.
A kávézót mindjárt a bolt előterében találod, a bejárati ajtóval szemben pedig ott a pult, amelyen keresztül a kiszolgálás történik. A személyzet barátságosan köszönt minden betérőt, tök mindegy, hogy a kávézóba tart-e, vagy a könyvesboltba. Amúgy a kávézó területe nem túl nagy, de mégsincs zsúfoltság, csak alig pár ember ücsörög az asztaloknál. A betérők nagy része amúgy is inkább a könyvek iránt érdeklődik.
Ha már a könyveket emlegetem, azok a hátsó részben kaptak helyet, amely jóval nagyobb a kávézó területénél. A könyveket vagy a sötétbarna színű faltól falig polcokon, vagy a helyiség közepén található szigetszerű polcokon helyezték el. Utóbbi helyeken találhatók az újdonságok, illetve a kiemelt fontosságú könyvek.
A hagyományos könyvesboltokhoz hasonlóan az itt kapható könyveket is kategóriákba rendezték, mint például asztrológia, számmisztika, tarot, jóslás, pszichológia, gyógyítás, stb. Az ezotéria ugyanis nem homogén műfaj, hanem nagyon is sokféle arca van, ráadásul az emberek érdeklődése is eltérő az ezotérián belül: van, akit az alternatív gyógyászat érdekel jobban, van, akit az asztrológia, vagy a tarot, stb.
Szóval jó ha van egy útjelző az ezoterikus könyvesboltokban, hogy mit hol találsz. Itt az Édesvízben a kategóriákat kis fehér címkéken felirat jelzi az adott polcokon, az újdonságokra pedig egy nagy táblával hívják fel a figyelmet.
Azonban a kategóriák sora itt még nem ér véget, ugyanis vannak olyan írók, akiket nem lehet csak úgy felcímkézni, hogy akkor ő most jós, vagy asztrológus, ráadásul akkora ezoterikus életművet hoztak össze, hogy ők már külön csoportokat képviselnek. Ilyen például Müller Péter, Szepes Mária, Kurt Tepperwein, vagy Osho, akiknek az összes műve itt megvásárolható, ráadásul az ő könyveik a hely előterében kaptak helyet, mint kiemelt fontosságú szerzők.
Szintén teljes választékban hozzáférhetők itt a Titok Tanítóinak Könyvtára című sorozat kötetei, amelyek a Titok című könyvben szereplő vendégek önálló munkáit tartalmazzák természetesen magyar nyelven.
A könyvsorozat tovább bővül, úgyhogy érdemes figyelemmel kísérni az újabb megjelenéseket.
Egyébként a legtöbb kategória is eléggé széles könyvválasztékot tartalmaz, különös tekintettel a pszichológiai könyvekre.
Mondjuk az alternatív gyógyászattal és egészséges étrenddel kapcsolatos könyvek némileg kevesebben vannak, de ezek nem is tartoznak olyan szorosan az  ezotéria világához.
A boltban  nemcsak könyvek kaphatók, hanem tarot-és egyéb jóskártyák, illetve cd-k és dvd-k is, de ezekből jóval kisebb választék, mint a könyvekből. Éppen ezért helyezték őket a bolt leghátsó részébe egy zárt vitrinben, tehát ezeket már csak eladói segítséggel vásárolhatod meg.
Jóskártyák közül leginkább Doreen Virtue kártyáit láttam, illetve a Hicks házaspár Kérd és megadatik kártyáit, de ez utóbbiakról nem tudok igazából semmit. Gondolom, hogy az ugyanilyen című könyv alapján készült.
Szintén újdonság számomra az Atlantisz angyalai jóskártya, amely 44 lapból áll, ami egyenlő az egykori Atlantiszi Birodalom rezgésszámával. Erről sem tudok többet, csak annyit, hogy valamivel több, mint 3000 forintba kerül.
Cd-k közül elsősorban Sri Chinmoy meditációs cd-it kapni, illetve Kövi Szabolcs lemezeit, dvd-k közül pedig Eckhart Tolle, A. J. Christian és Müller Péter munkáit láttam.
 Ezek a dvd a fentebbi szerzők már meglévő műveihez kapcsolódnak, azokat egészítik ki. Például az A. J. Christian dvd a Teljesség könyvsorozathoz készült, és elsősorban fotógaléria található rajta.
A Müller Péter dvd a Benső Mosoly című könyvhöz készült, amelyen a Mester a könyv meditációs gyakorlatait mutatja be saját magán.
Az Eckhart Tolle dvd a skóciai Findhorn-hoz kapcsolódó lelki gyakorlatot mutatja be, amely így  filmen sokkal nagyobb erejű, mint könyvben olvasva, legalábbis szerintem.
Ugyancsak kapható az A. J. Christian nevével fémjelzett Talen könyv+táblák, amely igazából nem jóskártya, bár hasonlóan működik, de mégsem mondja meg a jövőt, inkább a jelenlegi helyzetedre mutat rá más szemszögből. A Talen válaszait meglehetősen nehéz értelmezni, mert eléggé rébuszokban beszél, de ahogy így visszatekintek az életemre, rá kellett jöjjek, hogy a táblák igazat mondtak.
Tarot kártyák közül én csak a Szepes Mária által megalkotott Dimenzió Tarot-ot láttam, mást nem. Persze ez még változhat, és érkezhet több fajta tarot pakli is az üzletbe.
Az is különbség az előző üzlethez képest, hogy itt a Teréz körúti boltban kényelmes fotelek is várják az olvasókat, tehát le tudsz ülni egy kicsit olvasgatni. Annyira nincs akkora embertömeg a boltban, hogy ne lenne üres hely...
Ha már az embereket említem: általában 4-5 ember mindig szokott nézelődni, olvasgatni a boltban, többségük 30-40-50 év közötti hölgy, de persze néha egy-egy úr is betéved. Diákok is jönnek, de ők azért ritkábban, bár lehet, hogy csak én jártam rosszkor ott.
Az üzlet korábbi személyzete a mostani helyen is tovább dolgozik, legalábbis az egyik hosszú hajú fiatal nőre biztosan emlékszem, de két fiatal srácot is láttam. Különösebb gond nincs velük, úgy láttam segítőkészek a kiszolgálásnál.
Az Édesvíz Könyvesbolt jóval több egy hagyományos könyvkereskedésnél, ugyanis egyben szellemi műhelyről is van szó, ahol különböző előadásokat is tartanak, némi belépődíjért cserébe. Ha érdekelnek ezek a programok is, akkor nézd meg az Édesvíz Kiadó honlapját, ahol megtalálod az aktuális előadások időpontjait.
Már csak azért is érdemes ellátogatnod erre a honlapra, mert van egy nagyon színvonalas magazinjuk, ahol különböző ezoterikus cikkeket olvashatsz, amelyeknek egy része kapcsolódik az általuk megjelentetett könyvekhez. Ha szeretnél értesítést kapni a magazin újonnan megjelenő cikkeiről, illetve a könyvújdonságokról, akkor van az oldalon egy Facebook like box, azon nyomj egy "Tetszik-et", és máris kapod a faladra a friss híreket.
A bolt egyébként hétköznaponként este hétig, szombatonként pedig 15 óráig tart nyitva.

Boltmustra: Öreg Tölgy Kincsesbolt ezoterikus, feng shui és ajándékbolt Budapest VI. Andrássy út 86.

Ez az üzlet már régóta megvan a Kodály körönd szomszédságában, de eddig valahogy mindig kihagytam a látogatását. Na, de most a Boltmustra keretein belül végre sort kerítettem erre is. A bolt, mint említettem a körönd mellett van az Andrássyn, egy picit vissza kell gyalogolni a Teréz körút felé, ha földalattival, esetleg a 4-es, vagy a 105-ös busszal jössz.
Az üzletet már messzíről is elég jól megismerni a két darab világosszöld színű cégérről, amely fennen hirdeti az üzlet szolgáltatásait. Korábban azt is olvastam, hogy az üzlet boszorkánykellékeket is árul, sőt a gyakorló boszorkányoknak kifejezetten a figyelmébe ajánlották a helyet.
Hát, ha a boszorkánykellékeken a füstölőket, az illóolajokat, a tarot kártyákat és a gyertyákat értjük, akkor az üzlet valóban árul ilyeneket, méghozzá korrekt választékban!  Ezenkívül még kaphatók könyvek, feng shui kellékek és ajándéktárgyak is.
A meglehetősen pici helyiségben kétfős női személyzet fogad, egy fiatal, hosszú, barna hajú nő és egy idősebb hosszú, szőke hajú nő személyében. A barna hajú nő hamar eltűnik a raktárhelyiségben, de a pult mögött álló szőke nő barátságosan üdvözöl és a segítségét is felajánlja, de én csak nézelődöm. Mellesleg más érdeklődő az üzletben rajtam kívül nincsen.(Később sikerült kiderítenem az interneten, hogy a szőke nő igazi boszorkány, de erről majd később. )
Mindjárt legelöl a bejárat mellett balra láthatók a könyvek, amelyek értelemszerűen az ezotéria és a spiritualitás témaköréből kerülnek ki, és elsősorban a Mandala-Véda,  illetve a Hermit Kiadó adja őket ki, de vannak Édesvíz kiadványok is. Mint említettem ez egy boszorkányellátó üzlet, ezért az okkultizmussal foglalkozó könyvek sem hiányozhatnak innét. Olyan széles könnyválaszték persze nincsen, mint amit a nagyobb boltokban találsz.
A könyvek mellett kaptak helyet a feng shui tárgyak és az illóolajok, bár utóbbiak már az eladói pult mögött vannak egész korrekt választékban, de a vásárlásukhoz elaói segítség szükséges. Ezzel szemben a feng shui kellékekből szűkösebb a kínálat. Elsősorban szobrokat vásárolhatsz innét, mint például nevető Buddha, Ganésa az elefántfejű isten, háromlábú béka, stb.
A füstölők ugyancsak a bejárattól balra kaptak helyet egy kartondobozban a földön. Elsősorban Hem füstölők kaphatók korrekt választékban.
A boszorkányok gyakran használnak tarot kártyákat is a jövő fürkészéséhez, illetve döntések hozatalához.
Itt a boltban meglehetősen sokféle kapható belőlük, de semmiféle népszerű tarot paklira (pl. Rider, Crowley, Kazanlár) ne számíts, mert ilyet nem árulnak.
Kaphatók viszont ilyen régisulis tarot-ritkaságok, amelyeket máshol nem igazán találsz meg, pl. Atlantisz Tarot, Kelta Tarot, Boszorkány Tarot, Ramszesz fáraó Tarot, Érzéki Wicca Tarot, A Vámpírok Örök Éjszaka Tarot-ja, A Titkos Erdő Tarot-ja, A Tündék Tarot-ja, Favole Tarot, Indián Tarot, Sárkány Tarot, Manara Tarot, Liber T - Az Örökéltű Csillagok Tarot, Universal Wirth Tarot, Angyali Tarot, Druida Tarot, Új Látomás Tarot, Marseilles Tarot, Fradella Tarot, Arany Tarot és Az Álmodó Naplója Tarot.
Ezeken a kártyákon többnyire manók, tündérek, sárkányok, boszorkányok és középkori motívumok láthatók. Ha gyűjtöd a különböző tarot paklikat, akkor érdemes ide benézned.  A tarot kártyákat a bejárattól jobbra helyezték el az eladói pult mögé, tehát csak eladói segítséggel veheted meg.
Ugyanitt eredeti kristálygömbök is kaphatók, amelyekkel a boszorkányok úgyszintén a jövő titkait kutatják. Manapság már ez előtted sem lehet akadály...
A boszorkányok egyes szertartásokon borral is áldoznak, amelyet kehelyből fogyasztanak el. Ilyen kelyheket itt is lehet kapni, a bejárattal szemben az eladói pult mögött, csak kérned kell. A kehelyre egy pentagramma motívumot is rajzoltak, hogy szerencsét hozzon a szertartások elvégzése után.
Egyébként a bejárattól jobbra többféle ajándéktárgy is kapható, amelyekre szintén odarajzolták ezt a jelet.
Az Öreg Tölgy Kincsesbolt széles választékban kínál ajándéktárgyakat is, például angyal-, tündér-, manó- és boszorkányszobrokat is többféle méretben. Ezeknek a nagy része a bejárattal szemben van(de a bejárattól balra és jobbra is tettek belőlük) a pult mögött, tehát megintcsak eladói segítséggel vásárolhatod meg, mert eléggé értékesek és drágák.
Ugyancsak érdekesség, hogy az üzletben kapható még ouija tábla, vagy más néven szellemtábla, és eredeti rúnakészlet is rúnazsákban.
Az ouija tábláról már korábban írtam itt a blogon, most legyen elég annyi, hogy ez egy olyan tábla, amelynek a segítségével kapcsolatba léphetsz a szellemvilággal, ezért is nevezik szellemtáblának. Persze ez veszélyes dolog, úgyhogy felkészületlenül ne fogj bele. Itt az Öreg Tölgy-ben egyelőre nyolcszögletű ouija táblát lehet kapni, de úgy egyébként sokfajta ilyen tábla született az elmúlt 150 év alatt Európa-szerte.
A rúnák pedig egy ősi írásfajta, amelynek az évek során több változata is kialakult. Ennek az ősi rovásírás - fajtának a betűi, azonban jóval többek, mint egyszerű írásjelek, ugyanis varázserővel bírnak. Nem véletlen, hogy a boszorkányok bizonyos varázslatokban  rúnajeleket is használtak.
A rúnák elsődleges szerepe viszont a jövendőmondás volt, ami azt jelentette, hogy a boszorkányok kavicsokra felfestették a különböző rúnajeleket, majd betették őket egy direkt erre a célra szolgáló zsákocskába, feltették a kérdésüket, majd húztak három kavicsot, amelyek megmutatták az adott kérdésnek a múltját, jelenét és jövőjét.
Manapság már nem kell festékkel meg kavicsokkal bajlódnod ahhoz, hogy kipróbáld a rúnajóslást, mert eredeti rúnakészlet is kapható itt az üzletben. 
Ha szeretnél bővebb információt kapni az üzletről, akkor nézd meg az Öreg Tölgy Kincsesbolt honlapját . Innét a honlapról kiderül, hogy van egy másik oldaluk a Facebook-on is, a Kelta-Wicca Mágia , amelynek a fotóiból kiderül, hogy az üzletben látott szőke hölgy egy valódi boszorkány, aki szertartásokat vezet.
Persze ez még nem minden, mert a hölgy egyéni horoszkópkészítést, továbbá kártyajóslást is vállal! Részletekért lásd fentebb az üzlet honlapját.
Jó hír a vidéken élőknek, hogy a boltban kapható tárgyak egy részét már a webshopból is megrendelhetik, például a kártyákat, vagy az ouija táblát. A többi terméket csak később fogják feltölteni.
A bolt minden hétköznap este hétig várja a vásárlókat, de szombatonként is nyitva tart 14 óráig, a nyári időszakot kivéve.

2012. február 23., csütörtök

Ingyenes virtuális jósda a Pink.hu-n: a tarot lapjai ingyen válaszolnak a kérdéseidre!

Manapság már szinte minden női oldalon van ingyenes jósda, miért pont a Pink.hu maradna ki ebből? Mondjuk az itteni ingyenes jósda, csak tarot jóslást kínál, de abból mindjárt kétfélét is: egylapos és háromlapos jóslást.
Mindkét jóslásfajta egyenrangú, mert a tarot-nak akár egyetlen lapja is képes választ adni a kérdésedre, vagy legalábbis segít segít egy másfajta nézőpontból tekinteni arra a helyzetre, ami éppen foglalkoztat.
A háromlapos jóslás a kérdésedre egyszerre három dimenzióban válaszol, azaz megmutatja a helyzeted múltját, jelenét és jövőjét is. Mondjuk itt a Pink.hu jósdájában a három lap a Problémát, a Jelent és a Megoldást jelképezi.
Jóslás előtt válaszd ki, hogy melyik fajtát szeretnéd kipróbálni, majd tedd fel a kérdésedet, és húzd ki a kártyá(ka)t. Ennyi az egész!
A kártya válaszai mindkét jóslásfajta esetén nagyon rövidek, mindössze alig egy-két mondatból állnak, úgyhogy nem bonyolítják túl, ami azt illeti.
A kártyák lapjai sem tartoznak egyik ismert kártyapaklihoz sem, sőt nincsen Nagy-és Kis Arkánum sem, és a lapokat sem számozták meg. Mindössze nagyon egyszerű kártyákról van szó, amelyeket még a kezdők is tudnak értelmezni.
Szóval, ha egy nagyon egyszerű, bonyodalmaktól mentes ingyenes tarot jósdára vágysz, akkor kattints ide!

2012. február 19., vasárnap

Boltmustra: Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Budai út 16.

Már van egy ugyanilyen nevű üzlet Fehérváron a palotai úti Alba Házban, ami azt jelenti, hogy a két üzlet tulajdonosa ugyanaz, csak éppen az Alba Házban található bolt később nyitott meg. Ez a Budai úti üzlet a régebbi, de nem tudom, mikortól nyitott meg, csak azt, hogy elég régen megvan már. A Budai úti bolt a város egyik legforgalmasabb utcáján található meg, úgy, hogy a Távírda utcai elágazástól a megyei kórház felé kell menni pár métert. A bolt egy ódon házban található, felette egy barna táblán zöld felirat jelzi az üzlet létét.
Igaz, hogy a Budai út nagyon forgalmas és zajos, de ebbe a boltba már csak kevés látogató jut el, valószínűleg azért, mert az üzletet zárás előtt fél órával keresem fel, na meg a pláza is sok embert elszipkáz a belvárosból.
A boltban egy barátságos szőke hölgy az eladó, aki felajánlja a segítségét is, de én csak nézelődni jöttem, szerencsére van mit.

Az árukínálat és az üzlet területének nagysága hasonló a Palotai úti üzlethez, bár vannak különbségek is: például itt a Budai úti üzletben nincs annyi egzotikus teafajta, csak fekete-, gyümölcs-, gyógy-és zöldteák kaphatók.
A kozmetikai termékekből itt szélesebb a választék, akárcsak az élelmiszerekből. A másik üzletben elsősorban a diétás élelmiszerek választéka volt széles, a többi reformélelmiszeré nem annyira. Itt a Budai úti üzletben sincs panasz a diétás élelmiszerek választékára, de a többi reform élelmiszerből is korrekt választék áll rendelkezésre, pl. tészták, olajok, felvágottak.
A táplálékkiegészítők választéka gyakorlatilag ugyanaz, mint a Palotai úti üzletben, csak éppen itt a Budai úton a vásárlók által is szabadon hozzáférhetők.

Most akkor lássuk a választékot picit részletesebben! Közvetlenül a  bejárat melletti polcokon balra tették a teákat csaknem végig a hátsó traktusig, amely egy lépcsőfokkal feljebb található.
Itt az üzlet elülső részében viszont csak a gyümölcs-, a zöld-, a fekete és a gyógyteakeverékek vannak, amelyeknek a jelentős része filteres változatban kapható, kivéve talán az Ahmad filteres fekete-és zöldteáit, amelyek szálasak és többféle ízben kaphatók elég drágán, illetve a Mecsek dobozos szálas gyógyteakeverékeit.
Gyümölcsteák közül a Mecseken kívül még a London Fruit&Herb és a Teekanne termékeit veheted meg itt, de ezekből nem annyira széles a választék.
A gyógyteakeverékek közül a Pavel Vana, az Apotheke, a Pannonhalmi és a Naturland teáit vásárolhatod meg itt. Ezekből igen széles a választék összesen is, meg márkánként is, ugyanis az egyes márkákon belül csaknem mindegyik fajtát forgalmazzák itt az üzletben.
Ezen kívül még a Malmos Natúr Varázs, a Csala Varázs és a Joshi Bharat teakeverékei kaphatók még itt. Az előbbi kettő méregtelenítő-fogyasztó hatású, míg az utóbbinak a lúgosító teája ismert. A Csala-féle teával vigyázz, mert hamísítják.

Mint említettem korábban az üzletnek van egy hátsó traktusa is, egy lépcsőfokkal feljebb, mint az elülső rész. Ide helyezték a reform élelmiszereket, a gyógyteák többi fajtáját és a speciális vizeket.
Folytassuk is a teafajták további ismertetését! Itt a hátsó részben kizárólag az egykomponensű gyógyteákat helyezték el filteres és szálas változatban egyaránt. A filteres teákat a Herbária Patikája, a Naturland és a Mecsek forgalmazza, míg a szálas teákat a Mama Gyógynövényei, a Fitodry és a Juva Pharma. Mindegyik márkából figyelemre méltó a választék, bár a Juva Pharma nem annyira képviselteti magát.
Még mindig az italoknál maradva: vásárolhatsz itt Oximix oxigénes vizet is, amely külsőleg nagyon emlékeztet a szikvizes palackra. Csakhogy ez nem szóda, mert nincs benne szén-dioxid, ehelyett oxigénnel dúsították fel a vizet. Éppen ezért az Oximix kiváló az oxigénhiányos állapotok és a krónikus fáradtság megszüntetésére. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, ezért cukorbetegek is ihatják, sőt nekik kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Enyhén lúgos kémhatású is, tehát a lúgosító diétába is bele lehet illeszteni. Ha bővebb információt szeretnél megtudni a lelőhelyekről, illetve az árakról, akkor kattints feljebb a márkanévre.

A reform élelmiszerek közül, mint említettem igen komoly diétás élelmiszer-választékot találsz itt, ami elsősorban a cukorbetegeknek és a lisztérzékenyeknek jelent örömhírt.
A cukorbetegek a Dia-Well termékei közül válogathatnak, ami többféle lisztet, illetve sütiporokat és tésztákat jelent. A lisztek részben kenyérhez, részben lángoshoz, részben linzersütéshez készültek, tehát tudsz választani, attól függően, hogy mit szeretnél éppen elkészíteni.
A lisztérzékenyek részére készült gluténmentes élelmiszerek kínálata is igen figyelemre méltó, mert csaknem minden fajta élelmiszert be tudsz itt szerezni, kivéve talán az olajokat. Lisztek közül kapható gluténmentes általános lisztkeverék, továbbá sárgaborsó-, kókusz-, rizs-és kukoricaliszt is. Utóbbiak is mind gluténmentesek, csak sajnos a sárgaborsó és a kókusz nagyon drága (kb.1000 forint körül van az ára) és elég kis adag.
Tészták közül nagyon sokféle van, ezeket Cornito és Pasta d'Oro márkanéven keresd. A különböző készételek porított változatai már gluténmentesen is kaphatók a Mester Család forgalmazásában, pl. pizzaszószpor,  levesporok többféle, bolognai és milánói mártásporok, illetve lisztek kenyérhez, pizzához, palacsintához, egyéb sütikhez. Bővebb információhoz kattints kicsivel feljebb a márkanévre.
Akik nem diétáznak, azok választhatnak a sokféle fűszer, a kender-és lenmag olajok, a nagyon sokféle tönkölyös tészta, és a hűtőben tárolt szójatartalmú felvágottak, párizsik és tofuk közül.

Visszatérve a bolt elülső részébe, lássuk a kozmetikai és gyógytermékek, na meg a táplálékkiegészítők választékát, amelyeket a bejárattól jobbra helyeztek el.
A kozmetikai és gyógytermékek kínálata meglehetősen korrekt, sok minden kapható a samponoktól kezdve a gyógykenőcsökig és krémekig.
Többféle masszázskrém-és olaj is kapható kisebb-nagyobb kiszerelésben, amely különösen a mozgásszervi betegeknek jelent jó hírt. Ezek közül kapható kifejezetten méregtelenítő hatású olívás masszázskrém-és olaj, amely a cellulitiszre is kiváló hatással van, ugyanis eltünteti a méreganyagokat, és feszesíti a bőrt, ezáltal a ráncokat is megszünteti.
Ha már a cellulitiszt emlegetem, akkor kapható még egy termék, amely kifejezetten erre a problémára való: ez pedig a Rekongem paprikás alakformáló pakolás. A paprika hatóanyaga a kapszaicin értisztító, méregtelenítő és fájdalomcsillapító hatású, de elégeti a zsírt is. Márpedig a cellulitisz a bőr alatt lerakódó zsírcsomókat jelenti, amely nők millióinak keseríti meg az életét, testsúlytól függetlenül. A pakolás rendszeres használata tehát feszesíti a bőrt és eltünteti a ráncokat is.
Még mindig a bőrproblémáknál maradva: a fejbőr problémái is sok embernek jelentenek problémát, vagy azért, mert fokozottabban zsírosodik, esetleg kiszárad, vagy azért, mert erőteljesen hullik a hajuk és kopaszodnak. Ezekre a problémákra az üzlet a Dr. Immun sampont és hajszeszt, továbbá, a Varga hajcseppeket ajánlja.
Hölgyek részére többféle ránctalanító és bőrápoló krém is kapható.

Táplálékkiegészítők terén, mint említettem meglehetősen széles a választék, általában a legtöbb agyonreklámozott termék kapható itt is. A táplálékkiegészítők egy része vitamin-, vagy ásványi anyag tabletta, míg a másik része valamilyen növényi, vagy állati gyógyhatású kivonat. Többnyire ez utóbbiak is tabletta formájában találhatók meg.
Az üzletben kapható márkák közül a legismertebb a Dr. Herz, a Superwell és a Béres. A legutóbbi márkát már nem kell senkinek sem bemutatni, és lassan a Superwell is egyre ismertebb lesz a vitaminkeverékeivel, köszönhetően Hujber Ferencnek és Sütő Enikőnek. Itt a boltban mindegyik terméküket láttam.
A Dr. Herz egy német márka ők is étrendkiegészítőket forgalmaznak, mono-és multivitaminokat egyaránt.
A Gyógynövénydiszkontban elég sokféle termékük kapható, főleg a multivitaminok.
Az üzlet hétköznaponként este hatig, szombaton pedig délig van nyitva, önálló honlapjuk nincsen.

Boltmustra: Angyalos Bolt ezoterikus-és ásványbolt Székesfehérvár Fő u. 3.

Ez az üzlet csak nemrégiben nyílhatott meg, mert amikor utoljára jártam Fehérváron kb. 2 hónapja, még nyoma sem volt, ráadásul még az interneten sem találhatod meg őket. A városban volt már korábban hasonló jellegű üzlet a Várkörúton, de az már évekkel ezelőtt megszűnt, akárcsak a Béke Szigete elnevezésű ásványbolt a Kossuth Lajos utcai Belváros Üzletházban.
A boltot egy téli délutánon keresem fel, amikor is a Fő utca meglehetősen kihalt, és már erősen sötétedik.
Az is igaz, hogy tél van, és az emberek inkább a plázába mennek vásárolni, mert ott mindent megtalálnak egy helyen, és van fűtés. Mondjuk a városnak ez a része amúgy is kihalt, amióta a plázát megépítették, szóval a Fő utcai üzletek egy része megszűnt, vagy átalakították.
Így született meg ez a bolt is az egyik ódon háznak a földszintjén, a színháztól nem messze. Cégér nincs, csak az ajtón egy fehér színű felirat, úgyhogy majdnem elsétálok mellette, de szerencsére észreveszem a kirakatot, ahol gyönyörű fehér angyalszobrok láthatók.
Nosza, be is lépek a boltba, ahol három hölgy társalog, akik közül a pult mögött álló dundi szőke hölgy biztosan a személyzethez tartozik. A másik két nő lehet, hogy csak baráti csevegésre ugrott be, nem tudni. Mindenesetre barátságosan üdvözölnek, és a szőke nő még a segítségét is felajánlja, de én csak nézelődni jöttem.
A bolt csak részben árul angyalokkal kapcsolatos dolgokat, az üzlet másik profilja az ásványkereskedés, vagyis a marokkövek, medálok és ásványékszerek árusítása.
Az angyalszobrokat mindjárt a bejárat mellé tették balra. Egy részük fehér, más részük színes, és többnyire kerámiából készültek.
Ugyancsak a bejárattól balra helyezték el a az ásványékszereket és a medálokat. Utóbbiak kis fach-okban kaptak helyet, és elég olcsók, míg a láncok felettük lógnak. Ásványékszerek közül én csak láncokat láttam, ezekből viszont van elég sokféle.
Az üzlet leghátsó részében igazi érdekesség várja a látogatót, ami azt jelenti, hogy a saját láncodat összeállíthatod gyöngyszerű ásványokból. Többféle ilyen gyöngy is kapható, pl. hematit, rózsakvarc, türkiz, szóval ilyen népszerűbb kövek. Természetesen damilok is kaphatók hozzájuk, amelyekre fel lehet fűzni a gyöngyöket.
A bejárattól jobbra található az eladói pult, amelyre a különböző marokköveket helyezték. Ezek sajnos elég drágák, úgy kb. 1000 forint darabja. Elég sokféle van belőlük, és elsősorban népszerűbb kövek kaphatók, mint pl. hegyikristály, rózsakvarc, türkiz, hematit, krizopráz, lapisz lazuli, tigrisszem, achátok, jáspisok, kalcitok, holdkő, kalcedon, borostyán, malachit, stb.
Az eladói pult alatt gyertyák és füstölők találhatók, de ezekből nincs olyan sokféle. Utóbbiakból Hem, Goloka és Prem márkájúak kaphatók.
Közvetlenül a bejárat mellett jobbra angyalos csomagolópapírok kaphatók többféle változatban, azért, hogy az ajándékozás is angyali élmény legyen.
A bolt minden hétköznap este hatig tart nyitva, önálló honlapjuk egyelőre nincs.

2012. február 16., csütörtök

Heti Útravaló: Müller Péter rovata a Life.hu-n

Müller Péter írásaival sokan a Nők Lapjában találkozhattatok már, ahol szintén önálló rovata van Boldog Lelkek Tánca címmel, amely mind a mai napig létezik. Én magam is innét ismertem meg az írásait. Miután nagyon népszerű író és előadó, a Life.hu magazin is felkérte, hogy írjon nekik. Ez a portál korábban Női Lapozó néven futott, és az Origó portál tulajdonában van.
 A Heti Útravaló rovat első írása 2011 karácsonyán jelent meg, és azóta hetente jelentkezik.  A rovat témája pedig a szeretet, a szerelem és a párkapcsolat, amely minden embert foglalkoztat, még akkor is, ha jelenleg nincs és nem is akar párkapcsolatot.
Müller Péter írásai sokszor a nőkhöz szólnak, és erősen nőközpontúak, de mondjuk ez egy alapvetően nőknek szóló magazinban nem is olyan meglepő. :) Na, de most komolyan: olvastam a könyveit, és sokkal inkább a nőkhöz állnak közelebb a gondolatai, illetve az előadásaira is inkább a nők mennek. Mindez azért van, mert Müller Péter szerint a nők jobban tudnak szeretni, és fogékonyabbak a spiritualitásra, mint a férfiak.
A Heti Útravaló írásai közül van olyan, ami a Szeretetkönyvben megjelent, úgyhogy ha lemaradtál erről a könyvről, akkor ezekből a rövid írásokból pótolhatod.
A rovatot úgy tudom, a legjobban megmutatni, hogy kigyűjtöttem az Origó kereső találatait ezzel kapcsolatban, ha érdekel, kattints ide .
A találatokból látni fogod Müller Péter korábbi írásait is a Life.hu-n. Ha szeretnél értesítést kapni a következő Heti Útravalóról, akkor lájkold Müller Péter oldalát a Facebookon !

2012. február 11., szombat

Boltmustra: Bi-Jó Kuckó Biobolt Szekszárd Széchenyi u. 38.

Ez egy viszonylag új üzlet Szekszárd főutcáján, annyira, hogy még itt az interneten sem találtam nyomát a különböző adatbázisokban, ezért aztán nem is számítottam rá, hogy a Széchenyi utcai gyógynövényszaküzlettel szemben is van egy biobolt, úgyhogy majdnem elmentem mellette. Szerencsére azonban jó a szemem, na meg egy utcára kirakott táblán felirat hirdeti, hogy a boltban Varga-féle gyógygombák is kaphatóak.
Nosza, akkor feltétlenül meg kell néznem ezt az üzletet-gondoltam, és be is léptem a boltba, amelynek a létét egyedül az ajtón látható felirat jelzi, tehát nincs cégér.
Az üzlet egyébként tök üres, egyedül egy hosszú, barna hajú eladónő van benn, aki barátságosan üdvözül, és a segítségét is felajánlja, de én csak nézelődni jöttem.

Ebben a közepes méretű boltban táplálékkiegészítőket, kozmetikai-és gyógytermékeket, biotisztítószereket reform élelmiszereket, továbbá gyógypapucsokat és gyermekcipőket árulnak.
Utóbbi kettőt a bejárattól balra helyezték el úgy, hogy azon az oldalon végig cipők és papucsok vannak.
A cipők 2-3 éves gyerekek lábára illenek, a papucsokat viszont felnőtt hölgyek lábára tervezték. Ez utóbbi azért van, mert a hagyományos női cipők nagyon kényelmetlenek és rendkívül igénybe veszik a lábat és a gerincet, míg ezek a gyógypapucsok megszüntetik a terhelést. Éppen ezért ezek a papucsok lúdtalpasok számára is kiválóak. Itt az üzletben kétféle márkát is árulnak közülük: Berkemannt és Dr. Batz-ot, előbbit ráadásul itt hazánkban gyártják, Kiskunfélegyházán.

A bejárattal szemben hátul kaptak helyet a táplálékkiegészítők, amelyeknek a legnagyobb része szabadon hozzáférhető, csak egy kis részüket tették az eladói pult mögötti polcokra. A táplálékkiegészítők részben vitamin-és ásványi anyag tabletták, részben pedig növényi, vagy állati kivonatok ugyancsak tabletta formájában.
Nem mondhatnám, hogy széles a választék, inkább korrekt, de hát maga a város sem nagy.
Kétféle forgalmazót itt biztosan megtalálsz: a Superwellt és a  Vitaminkirályt .
A Superwellről annyit kell tudni, hogy vitaminkeverékeket forgalmaz, amelyek csak bizonyos funkciókat látnak el, tehát nem multivitaminokról van szó. Kaphatók tőlük immunerősítő, fogyókúrás, szív-és érrendszervédő, ízület-és csontvédő, bélrendszer-húgyutak-és prosztataerősítő vitaminkeverékek, továbbá az ún. szépségvitaminok.
A Superwell termékei közül az összes kapható itt az üzletben, a Vitaminkirály termékei közül viszont csak a kínálat egy része vásárolható meg itt. Ha esetleg olyan terméket vásárolnál itt, ami mégsem kapható, akkor vigyél el innét a boltból egy ingyenes Vitaminkirály katalógust, és rendeld meg onnét, vagy pedig online innen a fenti címről. Ha a Superwell termékeit szeretnéd jobban megismerni, akkor kattints egy bekezdéssel feljebb a márkanévre, és egyenesen a hivatalos oldalukra jutsz.
A Varga-féle gyógygombákból többféle is kapható, pl. Aquanax, Cranalgon, Dietanax, Epigalloc, Flavogenin, Gastroanax, Immunax, Neuranax, stb. Ezek mindegyike a szervezet más pontjára hat, pl. anyagcsere gyorsítása, idegsejtek védelme, vízháztartás szabályozása, húgyúti fertőzések csökkentése, na meg persze a rákbetegség kialakulásának megelőzése. Ha érdekelnek a gyógygombák részletesebben is, akkor kattints ide

A kozmetikai -és gyógytermékek választéka nem valami széles, de samponok, hajszeszek, fogkrémek,  baba-és gyermekápoló termékek, ránctalanító krémek és D'Oliva termékek, Naturland gyógykenőcsök azért kaphatók a bejárattól jobbra, leghátul.
Samponok közül én csak a Dr. Immun gyógysamponját láttam, de hajszesz is kapható tőlük. Utóbbi termékek közül a Bánfit és a Varga Miklós-féle hajcseppeket is meg lehet  vásárolni. Mindegyik olyan gyógynövényeket tartalmaz, amelyek megállítják a hajhullást és serkentik a hajnövekedést. A Varga-féle hajcseppek hölgyek részére különösen ajánlottak, mert sajnos már közülük is egyre többen panaszkodnak hajhullásra/kopaszodásra.
Az üzletben kapható babák és gyermekek részére kifejlesztett kozmetikai termékeket a spanyol Babé forgalmazza.  A termékcsalád babafürdetőt, sampont, popsikrémet és fényvédő szereket tartalmaz, amelyek mind kaphatók itt.

A ránctalanító krémek közül szeretnék bemutatni egy olyan terméket, amellyel eddig még soha nem találkoztam, ez pedig a spanyol Armonia Helix Aspersa termékcsalád, amelynek a hatóanyaga egy tengeri csigafajta nyálkájának a kivonata, amely kollagénben, elasztinban és vitaminokban rendkívül gazdag. Ráncfeltöltő és kisimító hatású, amely feszesebbé teszi a bőrt, miközben hidratál és regenerál.  Itt az üzletben én szemránckrémet láttam, de amúgy kapható kézkrém, arckrém és testápoló is.
A D'Oliva termékcsaládból sajnos nem kapható a teljes kínálat, csak testápoló, arc-és szemránckrém. Ezek a termékek eredeti olasz olívaolajat tartalmaznak, amely hidratálja a száraz, vízhiányos bőrt, ezáltal a ráncokat is kisimítja.
A fogkrémek közül Lacalut és ayurvédikus termékek kaphatók. A boltban kapható gyógykenőcsöket a Naturland forgalmazza, és elsősorban mozgásszervi panaszokra és gyulladásokra jók.
A kozmetikai termékek alatt találhatók a biotisztítószerek, amelyekből megintcsak nem túl széles a választék, de  folyékony mosószerhez, mosódióhéjhoz és folyékony mosódióhoz továbbá szódabikarbónához azért hozzá lehet itt jutni.

Ugyancsak a bejárattól jobbra helyezték el a reform élelmiszereket is, a kozmetikai termékek mellett. Egy pici hűtőbe tették a laktózmentes főzőtejszínt, tofut, kókuszolajat és pálmazsírt, mert ezek hűtést igényelnek.
Ha diéta miatt speciális étrendet kell tartanod, akkor gyere be bátran, mert cukorbetegeknek és lisztérzékenyeknek széles alapanyag-választék áll rendelkezésre.
Cukrosoknak a Dia-Well termékeit ajánlja az üzlet, amely diabetikus liszteket forgalmaz sütikhez, pl. linzerhez, muffinhoz, pitékhez, illetve lángoshoz is, bár utóbbi már nem süti, de azért finom. Ugyancsak cukorbetegek részére ajánlott a xilit, stevia és nádcukor használata, amelyek egyensúlyban tartják a vércukorszintet. Itt az üzletben mindegyik kapható.
A lisztérzékenyeknek gluténmentes táplálkozást kell folytatniuk, ami azt jelenti, hogy másféle alapanyagokból kell elkészíteniük ételeiket. Manapság  ezeknek az alapanyagoknak a beszerzése  már nem akkora probléma, mint régebben. Itt ebben az üzletben is elég sokféle gluténmentes élelmiszer beszerezhető, pl. gluténmentes lisztkeverék, sokféle Cornito tészta mindenféle formában, 2 féle Barbara süti, illetve többféle sütipor, pl. muffinpor, linzerpor, stb. 
A lisztérzékenyek ugyancsak használhatják az itt kapható rizs-, hajdina-és kukoricalisztet, mert ezek szintén gluténmentes gabonából készültek. 
Ha nem diétázol, akkor válogathatsz a sokféle tönkölyből készült tészta, illetve a tönköly-, zab- és búzalisztek közül is. Természetesen magvak is kaphatók.

A bejárattól jobbra eső polcokon helyezték el a filteres és szálas teákat közvetlenül a bejárati ajtó mellett. Mindkét fajtából elég széles a választék, csak győzz választani. A filteres gyógyteákat a Herbária Patikája és az osztrák Neuner's forgalmazza. Utóbbi csak keverékeket gyárt, de itt az üzletben nem kapható az összes fajta, csak az ún. wellness teák, a speciális teák (pl. maté, pu-erh, rooibos) már nem.
A Herbária Patikájától csak monoteák kaphatók itt. A közismert Naturland márkától csak gyümölcsteákat lehet itt venni. A többi biobolttal ellentétben itt filteres fekete teák is kaphatók a Whittard of Chelsea-tól. Ugyanez a márka zöld teákat is forgalmaz, amelyek itt szintén kaphatók. Utóbbi két teafajta többféle ízesítésben is hozzáférhető itt az üzletben.
A szálas teákból is lehet itt többféle márkát kapni, pl. Juva Pharma, Mama Gyógynövényei, Herbária Patikája, Fitodry, Adamo-Fitt.
A bolt minden hétköznap 17 óráig tart nyitva, de úgy emlékszem szombat délelőtt is várják a vevőket.

Boltmustra: Mantra ezoterikus-és feng shui üzlet Szekszárd Tinódi u. 4.

Ez az üzlet gyakorlatilag Szekszárd központjában van,  pár lépésre a Rákóczi, a Széchenyi, a Szent László és a Tinódi utcák kereszteződésétől, a Tanárképző Főiskola mellett, majdnem az áruházzal szemben. A fősuli melletti buszmegállóban a helyi és helyközi buszjáratokra is fel tudsz szállni, de ha távolabbról jössz, az sem baj, mert a Szent István téri távolsági buszmegálló sincs messze, sőt a távolsági buszpályaudvar és a vasútállomás sem akkor távolság.
A bolt kb. 5, vagy 6 éve biztosan megvan már, mert utoljára akkor jártam itt a városban, és már akkor is megvolt egy üzletház földszintjén.
Egy közepes méretű üzletről van szó, amelynek több kirakata is van, illetve a bejárati ajtón feliratok, hogy milyen ezotériával és egészséggel kapcsolatos szolgáltatások és programok aktuálisak a városban.
Amikor belépek az üzletbe, az orromat egyből megcsapja a füstölő jellegzetes illata, a barátságos tér pedig egyből megfog. A falak színe félúton keveredik a narancssárga és a barna között, a bútorokon látszik, hogy Ázsiából, jobban mondva a Távol-Keletről származnak, a nagyméretű ablakok pedig tágítják a teret.  A bolt berendezése meglehetősen szellős, valószínűleg a feng shui alapelvei szerint alakították ki. Egyszóval olyan érzés belépni ide, mintha egy jellegzetes Távol-Keleti otthonban járnánk.

A középkorú, szemüveges eladónő épen vevőt szolgál ki, amikor megérkezem, de aztán kedvesen üdvözöl és felajánlja a segítségét is, de persze csak nézelődöm. Később kiderül, hogy ő az üzlet tulajdonosa, akit Németh Gabriellának hívnak, és itt  városban egy ezoterikus klubot is vezet. Ha érdekel, akkor a részletekről tőle érdeklődj az üzletben.
A boltban ezoterikus kellékeket (azaz füstölőket, illóolajokat), ásványokat, feng shui tárgyakat, Moksa Elixírt és egzotikus ajándéktárgyakat lehet kapni.
Rögtön a bejárat mellett balra helyezték el a Hem füstölőket, amelyekből elég sokféle van, sőt, ebből van a legtöbb és ez a legolcsóbb fajta.
Kicsivel hátrébb kaphatóak még Prema, Goloka, Masala füstölők, illetve eredeti japán füstölők is, de ezekből nincs olyan széles választék, mert elég kevés van belőlük. Ezeket a füstölőket jellegzetes lapos csomagolásukról ismerheted fel. Árban jóval drágábbak, mint a Hem, kb. duplaannyit kell értük fizetni.
A füstöléshez füstölőtartók is kaphatóak méghozzá a bejárattal szembeni polcsoron, az ablak mellett, tehát nem kell messzire menned.

A tolna megyei/szekszárdi ásványrajongóknak van egy rossz hírem: itt az üzletben - meg úgy egyáltalán Szekszárdon se - keressetek ritkaságokat, illetve széles választékot, mert nincs. Pécs, illetve Budapest a legközelebbi város, ahol széles választékot találhattok ezekből.
Itt a megyében csak ez az üzlet árul ásványokat marokkő, illetve ékszerek formájában, de egyikből sincs széles választék, csak pár fajta van. A marokköveket egy zárt üvegvitrinben tárolják, az ásványékszerek  viszont szabadon elérhetőek az eladói pulton található kis állványról.
Ékszerek közül kapható lánc, fülbevaló és karkötő, de ezekből sincs sok fajta. Én a láncok közül a hematitot, kalcedont, borostyánt, rózsakvarcot és a korallt ismerem fel.

A feng shui Tolna megyei híveinek viszont jó hírem van, mert többféle feng shui kellék is kapható itt az üzletben, pl. szobrok, feng shui pénzek, szélcsengők és csikung golyók, de lényegében a füstölők és az illóolajok is idetartoznak.
A feng shui szobrokat a bejárattal szembeni polcsorra tették, az ablak mellé, úgyhogy nem lesz nehéz észrevenned őket. Elég korrekt választék van belőlük, pl. ló, sárkány, hal, delfin, kacsapár, nevető Buddha.
A feng shui pénzeket az eladói pulton találod, míg a szélcsengők a mennyezetről lógnak le.
A csikung golyókat a bejárattól balra helyezték el kis hosszúkás dobozokban. Többféle is kapható, de csak párban lehet elvinni, mert egyszerre kell a kettőt használni.

A boltban kapható egy olyan érdekesség is, amellyel eddig még nem találkoztam a boltbejárásaim során, ez pedig a vízipipa kő. A vízipipázás egy Távol-Keleti eredetű dohányzási forma, amely kíméletesebb, mint  az európai cigaretta, vagy pipa, mert kevesebb nikotint juttat a szervezetbe.
Azt nem tudom, hogy nálunk Magyarországon mennyire terjedt el, de valószínű, hogy néhányan csinálják már.
Nos, a vízipipa követ nekik lenne érdemes kipróbálni, mert nem füstöl, dohány,- nikotin-és kátránymentes, azért mert ízesített glicerint tartalmaz. Első látásra egyébként úgy is néz ki, mint bármelyik másik kő, de a szerkezete porózusabb, többféle ízesítésben kapható, továbbá újra felhasználható, tehát a dohány helyett ezzel érdemes megtölteni a pipát, majd felmelegíteni. Itt a boltban vízipipa ízesítővel együtt kapható.

A Mantra üzlet nemcsak egyszerű ezoterikus bolt, hanem Moksa Elixír Centrum is, ahol nagyon egyszerűen meg lehet vásárolni a Moksa Elixírt, ugyanis kint vannak az eladói pulton, és simán hozzáférhetőek. Első látásra nagyon hasonlítanak az illóolajos üvegcsékre, csak egy picivel nagyobb kiszerelésben kaphatók, az áruk pedig kb. tízszerese az illóolajénak, vagyis egy üvegcse Moksa Elixír kb. 6500 forintba kerül.
Ha bővebb információt szeretnél megtudni a Moksáról, akkor kattints ide .

A bolt legtávolabbi sarkába tették a Goloka márkájú illóolajokat és indiai parfümöket, amelyekből közepes a választék. Az indiai natúr parfümöket   jellegzetes dobozba csomagolták, amelyeken indiai hölgyek láthatók. Ezek az illatosítószerek aromaterápiás gyógyító hatással is rendelkeznek, és nem tartalmaznak semmilyen szintetikus adalékanyagot, tehát allergiát sem okoznak. Illatuk rendkívül diszkrét, ráadásul a golyós kiszerelésnek köszönhetően a környezetet is kíméli.

Végezetül pedig az ajándéktárgyakról is essen néhány szó, amelyek közül részben kerámiaedények (pl. csészék, csészealjak, fűszertartók), részben pedig egzotikus dél-amerikai és távol-keleti ajándéktárgyak kaphatók. Ez utóbbiakat a bejárattól jobbra helyezték el, míg az edényeket a bejárattal szemben az ablak alá tették a feng shui szobrok közelébe.
Az egzotikus ajándéktárgyak elsősorban fából készült szobrok, amelyek között termékenységet ábrázoló szobrokat és maszkokat egyaránt találsz, de én láttam egy hosszú, fából faragott cd-tartót is, amely igazi dísze lehet bármilyen lakásnak. Indiai párnahuzatok is kaphatók a bolt legtávolabbi sarkában.
A bolt csak hétköznaponként tart nyitva 17 óráig. Ha megnéznéd a képgalériát az üzletről, illetve érdeklődsz a szekszárdi ezoterikus programok iránt, akkor nézd meg az üzlet honlapját .

2012. február 9., csütörtök

Ingyen belehallgathatsz Dr. Parádi József pszichiáter ho'oponopono meditációs cd-jébe!

A ho'oponopono egy ősi hawaii spirituális rendszer, amelynek a célja a szervezetben felhalmozódott feszültségek oldása, ami által bekövetkezik a gyógyulás is. A módszer nagyon egyszerű: 4 mondatot kell mantraszerűen ismételgetni: Sajnálom!, Kérlek, bocsáss meg!, Köszönöm!, Szeretlek! Ennek a 4 mondatnak a folytonos ismételgetése a jelen pillanatban tart, tehát ez egy meditáció is egyben, ami megemeli a rezgésszámot is.
A ho'oponopono rendszerét a XX. század második felében modernizálták, erre talált rá Dr. Joe Vitale is egy újságcikk olvasása után, majd felvette a kapcsolatot Dr. Ihaleakala Hew Len hawaii származású pszichológussal, akiről a cikk szólt. Kettejük közös munkája alapján született egy könyv is Hoponoponó címmel, ha érdekel, akkor a másik blogomon tekintheted meg az erről szóló írásomat
A ho'oponopono hazánkban is egyre népszerűbb, annyira, hogy mindjárt két meditációs anyag is született ebben a témában.
Az egyik Bagdi Bella dala a Hoponoponó dal, a másik pedig a Dr. Parádi József-Gráma Nirmala-Kovács Zoltán által elkészített meditációs CD, amelybe most ingyen belehallgathatsz, csak kattints ide .
Az oldalon nemcsak a meditációs cd anyagát találhatod meg, hanem Bagdi Bella Hoponoponó című dalából is egy részletet. 
Bella dala azért került ide, mert Kovács Zoltán, a cd megalkotója Bagdi Bella billentyűse is, és a másik dal zenéjét is ő szerezte.
Egy nagyon kellemes, félórás meditációs anyag ez, szintetizátor zenével a háttérben, miközben Parádi József és Gráma Nirmala mondja a már ismert mantra szövegét. A férfi és a női hang egymást váltva beszél, ami kifejezetten a két világ harmóniáját mutatja. Szerintem nagyon lélekemelő, és szeretetteli mindkét anyag, amelyet meg tudsz rendelni innét az oldalról, ha úgy gondolod, hogy megéri.

2012. február 5., vasárnap

Boltmustra: Édesvíz ezoterikus könyvesbolt Pécs Bajcsy-Zsilinszky u. 9. Új Forrás Üzletház II. emelet

Az Új Forrás Üzletház gyakorlatilag a város kereskedelmi központjában található a buszpályaudvar és az Árkád szomszédságában. Sőt, az utóbbival folyosó köti össze, úgy át tudsz sétálni egyikből a másikba, anélkül hogy kimennél az utcára. Persze az üzletházba az utcáról is be lehet menni...
A könyvesbolt fenn van a második emeleten egy sarokban. Elég könnyen megismerni, mert kékre festették a bejáratot, amely tele van ragasztgatva hirdetésekkel. Kirakat amúgy nincs, de cégér az van. Az üzlet elé kitettek egy válogatást a boltban kapható meditációs cd-k választékából egy vitrinbe. Ugyancsak felirat hirdeti, hogy érvényes diákigazolvány felmutatásával kedvezményt kapsz az árakból. Most hirtelen nem emlékszem, hogy 5 vagy 10% kedvezmény, de ki van téve a diákigazolvány piktogram és a kedvezmény mértéke a bejárati ajtóra.
Meglehetősen nagy üzlet ez, amit a hófehér színű könyvszekrények még nagyobbnak mutatnak. A boltban éppen egy idős bácsi vásárol, emiatt a vörösesszőke, hosszú hajú eladónő nem vesz észre, de aztán oda lép hozzám, üdvözöl és felajánlja a segítségét is, de én csak nézelődöm. Később egy középkorú úr érkezik határozott vásárlási szándékkal, de a férfiak már csak ilyenek. Ők nem bámészkodnak, hanem célirányosan vásárolnak.
Miközben nézelődöm, azon tűnődöm, hogy ez az üzlet vajon az Édesvíz Kiadó hivatalos könyvesboltja-e, mint Pesten a Teréz körúti üzlet. Aztán miközben nézelődöm, rá kell jöjjek, hogy nem: itt nincsenek könyvújdonságok, meg állandó vásárlási kedvezmény, bár elég sokféle könyv van itt is.
Elsősorban a népszerűbb ezoterikus könyveket kapni itt, pl. Osho összes, A. J. Christian, Müller Péter összes, Kurt Tepperwein összes, Balogh Béla, hogy csak pár nevet említsek a sok közül.
Az asztrológiával, mágiával, angyalokkal, tarot-val és spiritizmussal kapcsolatos könyveket címke jelzi a polcokon. Nem mindegyik könyvet címkéztek azonban fel, mert ezek nem tartoznak egyik kategóriába sem, úgyhogy összeömlesztették őket.
Így jártak az Agykontrollos könyvek is például, amelyeket nem jelez címke a polcokon, de legalább egy helyre rendezték őket. Szinte az összes Agykontrollos könyv megvásárolható itt.
Ha már José Silva módszerét említem, nemcsak könyvek kaphatók Agykontroll témában, hanem cd-k is, az eladói pult mellett balra. Ezekből is csaknem az összes fajta kapható itt, akárcsak  Kövi Szabolcs zenéiből.
A cd-k mellett helyezték el Doreen Virtue angyalos és tündéres jóskártyáit is, de kapható Arany Tarot és Symbolon jóskártya is. Mondjuk utóbbi kettő már a tarot-val kapcsolatos könyvek között szerepel, mert mindkét fajta jóskártyához tartozik könyv is.
Nemcsak könyvek és cd-k kaphatók az Édesvízben, hanem füstölők, angyalszobrok és gyertyák is, igaz ezekből már nincs különösebben széles választék.
A füstölőket a bejárat mellett jobbra találod. A népszerű Hem füstölők mellett aromaterápiás Prema és Goloka márkájú füstölőpálcikák is kaphatók lapos dobozban. Ez utóbbi kettő fajta jóval drágább, mint a Hem, ami még viszonylag tűrhető árban van.
Az angyalszobrok és gyertyák a bolt hátuljában kaptak helyet, bár angyalszoborból van a bejárat mellett jobbra eső területen is.  A szobrok többnyire fehér színűek, kerámiából készültek, és nagyon szépek, de nincs belőlük túl sok fajta.

Boltmustra: Herbaház biotermékek és gyógynövények áruháza Pécs Zsolnay V. út 31.

A Herbaház eredetileg egy pesti cég, amely már régóta szolgálja az egyéni vásárlókat és a kiskereskedőket a VIII. kerületi Százados úton. Van egy pécsi nagykereskedésük is a Farkas István utcában, de tavaly nyáron még egy áruházat nyitottak Pécsen, a nagykertől egy utcányira, a Zsolnay Vilmos úton, kifejezetten egyéni vásárlók részére. Az üzlet a Lánc utcai (48-as téri) szakorvosi rendelőintézet szomszédságában található, ami kifejezetten ideális helyszín, mert ha az orvos valamilyen kenőcsöt, gyógyteát, táplálékkiegészítőt, vagy netán egyéb gyógyterméket javasol a betegséged kezelésére, akkor itt mindjárt meg is tudod venni.

A Herbaház nagyon hasonlít egy hagyományos abc áruházra, mind a terület, mind az elrendezés, mind a termékválaszték alapján, csupán annyi a különbség, hogy itt csak bio-és gyógytermékek kaphatók. Különösebb kiszolgálást ezért ne várj, mert ez egy önkiszolgáló bolt, ahol bevásárlókosarakba pakolhatod az árut. Két pénztár is üzemel, az egyiknél egy fiatal, vörös hajú nő ül, a másiknál egy kecskeszakállas férfi. Mindketten fehér színű bolti köpenyt viselnek, miután az árufeltöltői feladatokat is ők látják el. Különösebb gond nincs velük, korrektek a vevőkkel, akikből nincs olyan hű de sok. Igaz, hogy nem is Pécs belvárosában vagyunk, bár a Király, illetve a Rákóczi utcákon keresztül 10 perc alatt elérhető az is.

Közvetlenül bejárat mellett helyezték el a teákat, amelynek a választékától eláll a lélegzetem, ugyanis ilyen széles választékot legfeljebb a hipermarketekben látni, máshol nem.
Az egyik oldalon végig filteres, míg a másik oldalon végig szálas teák láthatók. A gyógyteák mellett gyümölcsteákat, zöld, maté és rooibos teákat is lehet itt vásárolni.
Filteres teák közül Herbária Patikája, Juva Pharma, Mecsek(hiába Pécsen vagyunk), Naturland, Pavel Vana, Apotheke, Naturstar kapható. A Naturland, az Apotheke és a Mecsek gyümölcsteákat is forgalmaz, amelyek szintén elérhetők itt az üzletben.
A Mecsek, a Naturland, a Pavel Vana és az Apotheke teák csak keverékeket forgalmaznak, jobban mondva itt a Herbaházban csak ilyen fajta teákat kapni ezekből. Mindegyik teamárkából széles választék áll rendelkezésre.
Gyümölcsteák közül még a Teaház és a Teekanne filteres teáit vásárolhatod meg itt, amelyeket már a különböző hipermarketekből is ismerhetsz.
A zöld teából és a rooibosból szálas és filteres változat is kapható, méghozzá elég széles választékban.
Maté tea többféle kiszerelésben is kapható, de csak szálas változatban.
Ezzel el is érkeztünk a szálas teákhoz, amelyből szintén nagyon sokféle van, többféle forgalmazótól, pl. Herbária Patikája, Juva Pharma, Mecsek, Mama Gyógynövényei. Ezek elsősorban egykomponensű teák, kivéve a Mecsek dobozos teakeverékeit.
A teasor végén lisztek, tészták és fűszerek találhatók széles választékban. A tészták tönkölyből és rozsból készültek, és mindenféle változatban kaphatók.
Lisztek közül van kukorica, - rizs-, búza-, durum-, rozs-, köles-és tönkölyliszt. Ezek közül a kukorica, a rizs és a köles gluténmentes gabonák, tehát a lisztérzékenyek is fogyaszthatják őket.

 A teák mögötti sorra helyezték a diétás élelmiszereket, amelyek elsősorban a cukorbeteg és lisztérzékeny emberek számára készültek. Ha érintett vagy ezeknek a betegségeknek bármelyikében, és itt laksz/tanulsz/dolgozol Pécsen, akkor bátran mondhatom, hogy ez a legjobb üzlet számodra, mert itt szinte mindenféle a számodra is fogyasztható ételcsoportot megtalálsz.
A speciális élelmiszereket igazán remekül elrendezték, mert az egyik polcsoron kizárólag diabetikus, míg vele szemben a másik oldalon kizárólag gluténmentes élelmiszerek találhatók.
A diabetikus termékek egy része édesség, például csokik, kekszek, nápolyik. Mindegyikből széles a választék, de különösen csokikból van nagyon sokféle. Többféle diabetikus tészta és liszt is kapható, miután ezek is magas szénhidráttartalmú ételek.
Az sem mindegy, hogy a cukorbetegek mivel édesítenek. A hagyományos cukor nekik nem felel meg, mert emeli a vér inzulinszintjét, helyette inkább a stevia, xilit, gyümölcscukor és nádcukor ajánlott, mert ezek egyensúlyban tartják az inzulint. Szerencsére a pécsi Herbaházban mindegyik kapható.
Szinte mindenféle gluténmentes élelmiszer kapható a lisztérzékenyek számára többféle forgalmazótól, mint pl. Mester Család, Barbara, Schar, Fe-Mini.
A Barbara elsősorban sütiket, kekszeket forgalmaz, de itt a Herbaházban tészták és liszt is kapható tőlük. Mind a sütikből, mind a tésztákból igen széles a választék.
A Schar szintén édes és sós nassolnivalókat forgalmaz, amelyből szintén széles választék van itt.
A Fe-Mini termékeket a fenilketonuriás (PKU) betegek részére fejlesztették ki, akik a fenilalanin nevű enzim emésztési zavara miatt nem fogyaszthatnak tejtermékeket és tojást, mert egyébként agykárosodást kapnak és értelmileg sérültek lesznek. Éppen ezért a Fe-Mini termékek nem tartalmaznak tejet és tojást, sőt glutént sem, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják őket bátran. Sajnos pont ezek a legdrágábbak a gluténmentes élelmiszerek közül. Itt a Herbaházban elég sokféle Fe-Mini termék kapható, pl. tészták, galuskapor és kenyérpor. Utóbbiak csak kis adagban kaphatók jó drágán.
A Mester Család népszerű ételek porított és gluténmentes változatát forgalmazza, hogy ha kevés az időd, akkor gyorsan el tudd ezeket az ételeket készíteni. A "normális" fagyasztott, panírozott és porított készételek ugyanis többnyire tartalmaznak változó mennyiségben glutént, de a betegeknek kis mennyiségben is ártalmas, ezért is nevezik allergiának ezt a betegséget.
A Mester Család termékei szerencsére elég széles választékban kaphatók itt is, pl. levesporok, pudingporok, sütiporok, olasz mártásporok.
Ezenkívül kapható többféle gluténmentes lisztkeverék kenyérsütéshez, csokik, reggelizőpelyhek, na meg többféle kis mennyiségben kapható egész kenyér, illetve panini nejlonba csomagolva.

A diétás ételsor mögött helyezkedik el a kozmetikai és gyógytermékek sora. Ezekből megintcsak széles a választék, szinte minden fajta termékcsoport megtalálható: szájápolás, hajápolás, testápolók, gyógykenőcsök, masszázskrémek, hajfestékek, samponok, tusfürdők, stb.
Szájápolás esetén kizárólag gyógyfogkrémek és szájvizek kaphatók, mint pl. Listerine, cserszömörcés szájvíz a Herbáriától, Lacalut, Elmex és Sensodyne fogkrémek, amelyeket direkt fogínygyulladásra és érzékeny fogakra fejlesztettek ki. 
Hajápolószerek közül én Tulasi gyógynövényes samponokat láttam mindenféle hajtípusra, de hennatartalmú hajfestékeket is árulnak többféle kiszerelésben mindenféle színben.
Tusfürdőkből és kézzel készített szappanokból nem láttam olyan sokfélét. Amúgy ezek is mind gyógynövényekből készültek, a szappanok pedig aromaterápiás hatásúak, vagyis az illatukkal gyógyítanak, vagy legalábbis ellazítanak egy fárasztó nap után.
A mozgásszervi betegek részére Biomed és Naturstar gyógykenőcsök, masszázskrémek, lóbalzsamok kaphatók széles választékban, de ide tartoznak a Dr. Kelen Luna sósborszeszes géljei is, amelyek visszeres lábra kiváló hatásúak.
Testápolók közül mindenféle kapható: van amelyik általános testápoló, de vannak arc-, kéz-és lábápoló krémek is. Ezek közül vezető márkák a Dr. Organic és a Weleda, amelyeket valószínűleg ismersz már.

Ha gyermeket vársz, illetve már meg is született a pici, akkor érdemes neked is itt vásárolni, mert baba-mama termékek is kaphatók korrekt választékban. Először is mindjárt a teasoron kezdd a nézelődést, mert többféle filteres teakeverék is kapható direkt pici babák részére gyógynövényekből. Koffeint egyáltalán nem tartalmaznak, és jóval kevesebb a hatóanyag tartalmuk, mint a hagyományos gyógyteáknak. Ja, és persze ízletesebbek is. Bébiételből is kapható többféle, természetesen  mindegyik bio.
A bőrápolás esetében is speciális bánásmódot igényeltek, mind te, mind a pici baba, mert a bőrötök jóval érzékenyebb a szokásosnál. Például neked szükséged lehet mellbimbó-, has-és gátápoló szerekre, továbbá stria-és celulitiszkezelő krémekre. Utóbbi kettő biztosan kapható, a Dr. Kelentől itt a Herbaházban, kb. 1000 forintért.
A pici babáknak popsikrémre, babafürdetőre és samponra lesz szükségük ezek itt mind kaphatók, keresd Babé, Bio Baby, vagy Johnson márkanevek alatt.

A kozmetikumok sora mögött található a biotisztítószerek széles választéka, amely gyakorlatilag lefedi egy háztartás teljes szükségletét. Kapható folyékony mosószer, mosópor, öblítő, mosódió héjas és folyékony formában, folttisztító, általános tisztítószer, ablaktisztító, padlótisztító, wc tisztító, fürdőszobai tisztítószer, mosogatószer többféle forgalmazótól, mint pl. Almacabio, Alma-Win, Ecover, Sodasan. 

Az üzlet leghátsó végéből kis alkóv nyílik, amelynek polcaira a táplálékkiegészítő tablettákat helyezték. Ezek mind hozzáférhetők a vevők által is annyira, hogy külön személyzet nincs is ebben a helyiségben.
A táplálékkiegészítők egy része vitamin és ásványi anyag tabletta mono-és keverék formájában, más része pedig különböző gyógynövények kivonatos formáját tartalmazza, pl. ginzeng, aloé vera, gingko biloba, galagonya, gyömbér, máriatövis, tengeri alga, Bach virágeszenciák, tőzegáfonya, echinacea (azaz kasvirág), és még sokféle más növényi kivonat.
A legismertebb forgalmazók (pl. Béres, Dr. Chen, Dr. Herz, Theiss, Vitamin Station, Bálint-cseppek, Marslakócskák, Memolife, Flavin 7) termékei itt mind megtalálhatók.
A ki alkóv mellett helyezték el az illóolajokat és a füstölőket, de utóbbiból nincs valami sok. Illóolajokból viszont egész korrekt a választék.
Az üzlet minden hétköznap este hatig, míg szombaton délután egyig tart nyitva. Két darab honlapjuk is van: a pesti Herbaház honlapját itt , míg a pécsi Herbaház honlapját itt nézheted meg. Egyik helyről sem lehet online rendelni, viszont láthatod a teljes terméklistát és olvashatod az egészség magazinjukat mindkét helyen.

2012. február 1., szerda

Jóslás az 56 lapos cigánykártyával: elemzések, kártyavetési módok és jósnők egy helyen!

A cigány nép kultúrájához ősidők óta hozzátartozik a jövendőmondás is. Bizonyára találkoztál már cigányasszonnyal, aki meg akarta mondani a szerencsédet a tenyeredből, ha máshogy nem is, akkor a könyvekben, filmekben. A tenyérjóslás csak az egyik módszer, amit a cigányok használnak a jövő megismerésére és a sorselemzésre.
A másik módszer a kártyajóslás, amelyhez az ún. cigánykártyát használják, amely hasonló módon működik a tarot-hoz, csak éppen a cigánykártya lapjai jóval egyszerűbbek, és mindössze 56 lapból áll egy pakli. 
Az 56-os szám összege 11, amely egy mesterszám, ami az erőt jelképezi a cselekvéshez. A karizmatikus emberek sokszor ennek a számnak a befolyása alatt állnak, amely persze bármelyik más mesterszám is lehet, hiszen a közös többszörös az mindig 11 lesz.
Felhívom a figyelmedet, hogy ez nem ingyenes jóslás, viszont megismerheted a jósnőket, kérhetsz tőlük árajánlatot, illetve láthatsz példát sorselemzésekre. Mindez ingyen van azért, hogy ne gondold automatikusan azt, hogy jósnőhöz fordulni már eleve átverés, mert ők csak a pénzt húzzák le a naiv, buta emberekről. 
Nos, vannak ilyenek is, de nem kell általánosítani.
A honlapon feltüntették az árakat is, szerintem elég korrektek. A weboldal nagyon barátságos, és könnyen lehet rajta tájékozódni. Ha kérdésed van, akkor tudsz a jósnőknek levelet is írni, illetve interneten keresztül is jósoltatni. Személyes jóslás esetén többet kell fizetni.