2013. március 30., szombat

Boltmustra: Biocentrum Debrecen Darabos u. 4. bejárat a Hunyadi utcáról

A plázától nem messze, egy panelház aljában található ez a nem túl nagy üzlet. A pult mögött egy középkorú szőke nő áll, aki udvariasan köszönt az amúgy tök üres üzletben.
Maga a kínálat sem valami széles, bár az élelmiszer-és teaválaszték nem rossz, de gyógytermékek nem nagyon vannak.
A bejárattól jobbra van egy alkóvszerű helyiség, itt helyezték el az üzlet kínálatának a jelentős részét egyébként.
Az élelmiszerek közül kaphatók lisztek (árpa, tönköly, rozs, zabpehely, rizs, kukorica, barna rizs), olajok (tökmag, kendermag), magvak gyenge választékban, illetve pár fajta pástétom is akad.
Van leghátul a sarokban egy kis hűtő is, amelyben tofu-és szójatermékek találhatók.
Szintén leghátul rengetegféle szálas Herbatrend tea van. Filteres teák is kaphatók, de ezekből nem olyan széles a választék, csak pár fajta Naturland, Pannonhalmi és kínai tea van. A filteres teákat a bejárattól balra helyezték el az előtérben.
Szintén az előtérben az eladói pult mellett helyezték el a Piszkei Öko kenyereket és aprósütiket, amelyekből túlzottan széles választék nincs egyébként.
A pult mögé helyezték el a Varga és Dr. Immun samponokat, továbbá a Superwell vitaminkeverékeket.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délig tart nyitva. Önálló honlapjuk sajnos nincs.

Boltmustra: Biocentrum Debrecen Bem tér 11.

A hely a Füredi, a  Hadházi és a Simonyi utak találkozásánál, a Méliusz Központtal szemben található ott, ahol a villamos is megáll. A területe nem túl nagy és a választék sem túl széles. Leginkább élelmiszereket kapni, de táplálékkiegészítőket is láttam, bár nem sokat.
A bolt tök üres, csak egy középkorú eladónő tartja a frontot, aki éppen telefonál, amikor belépek, később pedig egy ismerőse érkezik, aki teljesen leköti a figyelmét, úgyhogy levegőnek néz ezerrel. Mondjuk a kínálatért meg nem éri meg bejönni...
A bejárattól van egy hűtő, amelyben , amelyben rizsitalok, tofu, szejtán (búzahús), felvágottak és Piszkei Öko kenyér találhatóak. A Piszkei Öko amúgy jelen van az üzletben még a különböző aprósütijeivel is, amelyeknek a zacskóján feltüntették, hogy tojás-, tej-és szójamentes, tehát az allergiások egy része is eheti bátran. A sütik egy része cukormentes változatban is kapható, ami viszont a cukorbetegeknek jó hír. A sütik a bejáratól jobbra hátul kaptak helyet.
A hűtő melletti polcokon többféle testgyertya, elég sokféle japán füstölő, szálas teák közepes választékban a Natúr Teától, de vannak egyszerű, márkajelzés nélküli fehér zacskós szálas teák is.
A bejárattól balra hátrébb helyezték el a sokféle növényi pástétomot, a ketchupot, a bolognai szószt, a gluténmentes Cornito tésztákat, a szója-, tönköly-és rozsliszteket, és a tönkölytartalmú tésztákat.
Ugyanitt van még a Mester Családtól ételízesítő por, többféle gluténmentes egész szendvicskenyér, illetve süti.
A bejárattól jobbra a Piszkei Öko sütik mellett helyezték el a Superwell táplálékkiegészítőket, amelyekből az összes fajta kapható. Ezeknek a termékeknek a jó része vitaminkeverék, amelyek különböző szerveket erősítenek. Vannak közöttük fogyasztószerek, szépségvitaminok, immunerősítők, szív-és keringési rendszert támogatók, emésztést erősítők, stb.  Az eladói pulton van még többféle óriás müzliszelet is.
A hely hétköznaponként fél hatig, szombatonként pedig délután egy óráig tart nyitva. Önálló honlapjuk nincs.

2013. március 29., péntek

Videó: Arámi Miatyánk nemcsak 5-ről a 6-rásoknak

A szöveget Kassai Csilla motivációs tréner, az 5-ről a 6-ra módszer megalkotója mondja el. A hang elég rossz minőségű, tehát fel kell hangosítani kissé a videót.



Kozmosz Anyja - Atyja,
Te teremtettél mindent,
Ami a Fényben mozog.
Gyújtsd egy pontba fényedet
Mibennünk!
Teremtsd most meg
Egységed uralmát,
Hogy a Te Egy - Vágyad
A miénkkel cselekedjék,
Miképpen minden fényben,
aképpen minden alakban is!
Mindennap add meg nekünk,
Amire szükségünk van
Kenyérben és szellemi látásban!
Oldd ki hibáink szálait,
Melyek kötve tartanak minket,
Amiként mi is eloldozzuk
azokat a kötelékeket,
melyekkel másokat tartunk!
Egyesítjük a Mennyet és a Földet.
Teljesítjük igazi célunkat:
A hatalom és a tenni vágyás szeretetét,
Amely korról korra megújul.
Hittel és bizalommal megpecsételve
Egész lényünkkel megerősítjük mindezt.

Ámen

2013. március 22., péntek

Boltmustra: Achát ásványbolt Nyíregyháza Kossuth tér 8. a Metropol Üzletházban

Ez is egy speciális boltmustra lesz, ugyanis a hely éppen pont zárva volt aznap, amikor mentem, és a táblán az állt, hogy csak délután nyit ki az üzlet. Én meg úgy voltam vele, hogy akkorra már biztosan nem érek vissza, mert el kell érnem a pesti gyorsot, úgyhogy nem lesz időm. Mindenesetre láttam, hogy elég sokan keresnek ásványboltot Nyíregyházán, úgyhogy gondoltam, hogy tudatom velük, hogy van egy ilyen üzlet is a városban. Aztán ha visszatérek, és alaposabban megnézem, akkor majd átszerkesztem a bejegyzést.
Az a szerencsém, hogy a bolt kínálatát kívülről is elég jól lehet látni, mert az ablaküveg elég átlátszó.
A hely a város központjában található, a Metropol Áruház földszintjén, elég közel a bejárathoz. A tulajdonos Kertész Gábor ásványgyűjtő, aki nyers ásványokat, marokköveket, illetve ásványékszereket is árul.
A polcok egy része a kirakatüveg mentén helyezkedik el, úgy láttam.
Még azt is láttam, hogy a nyers ásványokat és a marokkövek egy részét pici négyzet alakú dobozkákba tették. A többi marokkövet összeömlesztve árulják.Némelyik kövön még a nevüket is feltüntették.
Az árakat a marokkövek és nyers ásványok esetében jól láthatóan, sárga alapon sötét felirattal tüntették fel.
Ásványékszerek közül kaphatók láncok, fülbevalók  és karkötők. Az ő esetükben is jól láthatóan tüntették fel az árakat.
A fülbevalók és a karkötők meglehetősen olcsóak, bőven 1000 forint alatt vannak, ami azért lehet, mert nincs bennük ezüstözés, illetve aranyozás. A  kínálat elég széles, a gyakoribb kőfajtákat többnyire itt meg lehet venni.
Vannak még kulcstartók ásványokból, illetve tengeri csigákból, kagylókból is összeömlesztve vegyesen.
Ez utóbbiakra eddig még nem láttam példát, úgyhogy már megérte Nyíregyházára jönni. :)
A hely úgy emlékszem hétköznaponként délután hatig tart nyitva. Képgalériáért nézd meg az üzlet honlapját.

Boltmustra: Natura gyógynövény Nyíregyháza Vasvári P. u. 2.

A Vasvári és Rákóczi utcák sarkánál található ez a kis üzlet, a Búza téri piactól nem messze. Van egy kis kirakat is, amely hírül adja, hogy a hely a Dr. Lenkei termékek hivatalos viszonteladó partnere, továbbá Moksa Elixír is kapható.
A helyre betérve arra számítok, hogy kifejezetten üres lesz, de nagyot tévedek, ugyanis kifejezetten sokan vannak odabenn, ráadásul jönnek-mennek az emberek, szóval középkorú eladó csávónak nem nagyon jut ideje köszöngetni az újonnan érkezőknek. Viszont legalább a stílusa kedélyes-barátságos, úgyhogy már csak ezért is érdemes betérni erre a helyre.
A boltban gyógytermékek, élelmiszerek és táplálékkiegészítők elég széles választékban kaphatók.
A bejárattól balra mindjárt a gyógyteák találhatók, amelyekből csak szálasat láttam, például Natúr Tea, Herbária Patikája, Fitodry, illetve fehér zacskós márkajelzés nélküli teák. Mindegyik fajtából elég sokféle van egyébként. A teákat ABC sorrendben helyezték el, és a polcon jól láthatóan kiírták a nevüket is a könnyebb tájékozódás kedvéért.
Hátrább találhatók a magvak és a gluténmentes élelmiszerek, amelyek közül én Mester Család sütiport, pár fajta Cornito és Barbara tésztát, csokikat és liszteket láttam, de ide helyezték el a gesztenye-, szezámmag-, szója-és kókuszliszteket is, amelyek szintén gluténmentesek.
Ha már a liszteket említem: a legtöbb fajtát a bolt leghátsó részébe helyezték el. Kapható búza-, tököly-, Graham- és durumliszt.
Szintén leghátra helyezték a Bálint-cseppeket, a Dr Lenkei termékeket, a xilitet, az olajokat (mák, búzacsíra, kukoricacsíra, Paleolaj), továbbá a rizs-és kukoricaitalokat is. A Dr. Lenkei termékekről azt kell tudni, hogy az összes kapható itt a boltban, de ha mégsem, akkor megrendelik, hogy ne legyen hiány.
A bejáratól jobbra találhatók a samponok (kénes, csalán, Naturland, Dr Immun), a Naturland gyógykenőcsök, pár fajta masszázsolaj-és krém, pár fajta hennás hajfesték, a Zöldvér Program lúgosító termékei, illetve a filteres Pannonhalmi teák. A hajfestékek, a lúgosító termékek, illetve a teák már a pult mögött vannak, tehát kérni kll őket az eladótól.
A hely hétköznaponként délután hatig, míg szombatonként délután egyig tart nyitva.Van Facebook oldaluk is.


2013. március 21., csütörtök

Videó: Meditáció a gazdagság bevonzásához

Igazából ez nem is egy videó, hanem egy hanganyag, amit ilyen formában tettek fel a netre. Ez egy Agykontrollos hanganyag, amelynek a szövegét Domján László mondja el.
Neked az lenne a feladatod, hogy miközben hallgatod menj le alfába, vagy legalábbis lazulj el, és ismételd meg, amit Laci mond. Ámde csak akkor ismételd meg az általa mondottakat, ha tényleg el tudod, fogadni, át tudod érezni ezeket.
Ha ugyanis lent vagy a gödör mélyén, akkor azzal semmit sem fogsz érni, ha azt mondogatod, hogy "milliomos vagyok". Előbb könnyebbülj meg, érezd jól magad, legyél hálás, hogy élsz, kezed-lábad megvan és működik. Ha már tartósan ebben az állapotban rezegsz, akkor jöhet ez a videó is, aminek a hossza majdnem 10 perc.


2013. március 16., szombat

Boltmustra: Herbária Miskolc Árpád u. 24-26. Diósgyőrben

Diósgyőr központjában az egykori villamos-végállomással majdnem szemben az egyik tízemeletes panelház aljában is van egy Herbária. A hely nem túl nagy, nincs is sokáig nyitva, de mégis elég sokfajta gyógytermék kapható. Egy hosszú hajú, fiatal eladónő fogad a boltban, aki udvariasan köszön. Sajnos az üzlet tök üres, de hát pont délben jövök, amikor mindenki tanul, vagy dolgozik.
Élelmiszerekből nincs olyan széles választék, mert ez inkább gyógynövénybolt, de azért lisztekből (gluténmentes, Diabestar diabetikus, búza, tönköly, durum, rizs, zabpehely, Dr.Graham, rozs), olajokból (búzacsíra, kukoricacsíra, napraforgó, szőlőmag) és magvakból elég sokféle kapható, sőt még pár fajta gluténmentes Pasta d'Oro tészta is van. Az élelmiszereket mind a bejárattól jobbra  helyezték el.
A bolt egyébként egy kis előtérből nyílik, ahol Stadfor és Berkemann gyógycipők, illetve Dr. Batz gyógypapucsok vannak.
Az üzlet elején a bejárattól nem messze, ugyancsak ezek a papucsok láthatók. Mellettük helyezték el s sokféle gyümölcs-,speciális-és gyógyteát.
A gyümölcsteák egy részét az üzletlánc saját márkája, a Herbária Patikája forgalmazza. Ezekből van a több, a Mecsek darabos gyümölcsteáiból viszont gyenge a választék.
A filteres gyógyteákat szintén a Herbária Patikája forgalmazza, és szerencsére elég sokféle kapható belőlük.
A szálas gyógyteákat az üzlet leghátsó részébe pakolták. Legnagyobb részüket úgyszintén Herbária Patikája forgalmazza, de Mama Gyógynövényei, illetve dobozos Herbatrend teák is kaphatók gyenge választékban.
Az egzotikusabb teafajták közül én filteres zöld és fehér, illetve szálas lapacho teákat láttam még.
A bejárattól balra az ablak mellett egy állványról különböző vizek lógnak, például Kaqun, Oximix és ionos vizek, tehát a lúgosítás sem probléma.
A bejárattal majdnem szemben a sarokban helyezték el a kozmetikai termékeket, amelyek közül én fogkrémeket (Elmex, Lacalut ), samponokat (Varga, Naturland), Dr. Kelen sósborszeszes géleket, Biomed és Herbária gyógykenőcsöket, illetve rózsás és gránátalmás arckrémeket láttam. Bónuszban vannak még Aromax és Herbária Patikája illóolajok is, de ezekből igen sovány a választék.
A bejárattal szemben van az eladói pult és a kassza. A mögötte látható polcokra helyezték el táplálékkiegészítőket. Bevallom nem figyeltem meg, hogy ezekből milyenek vannak, de a Herbáriának most már saját márkájú vitaminjai vannak, úgyhogy gondolom, ezek kaphatók itt is.
A hely hétköznaponként délután fél ötig, szombatonként pedig délig tart nyitva. Önálló honlapjuk nincs, viszont a franchise központi honlapja elérhető.

Boltmustra: Levendula drogéria Miskolc Széchenyi u. 83. az udvarban

A levendula drogériát nem egyszerű megtalálni, mert egy udvarban található a Centrum és a Villanyrendőr között, de még az udvarban is a legeldugottabb helyen van az üzlet.
Ezek után nem csoda, hogy tök üres a hely, hiszen lényegében meg se találják a vevők! Ami viszont meglep, hogy egy meglehetősen tágas üzletről van szó, amely két helyiségből áll. A kassza a hátsó helyiségben található, ami mögött egy idősebb hölgy ácsorog, aki meglehetősen barátságosan köszönti a vevőt.
Az üzlet jelentős része egyébként nem önkiszolgáló, mert olyan nagy, hogy az eladó-tulajdonos ne tudná szemmel tartani.
A bejárathoz közelebbi helyiségben helyezték el az élelmiszereket, míg a hátsó részben a teákat és a kozmetikai termékeket.
Az élelmiszerek közül kaphatók lisztek (búza, tönköly, rozs, mandula, rizs), olajok (búzacsíra, kendermag, szőlőmag, Paleolaj) és tészták is, bár az utóbbiból elég gyenge a választék. Magvakból viszont elég sokféle van. A pulton elég sokféle Piszkei Öko aprósüti, illetve péksüti található, de ezeket nem ott helyben sütik, hanem reggel hozzák, úgyhogy délutánra elfogyhat.
A bejárattól távolabbi helyiségben helyezték el a teákat, és a táplálékkiegészítőket az eladói pult mögé.
Itt van a kassza is egyébként.
A táplálékkiegészítők közül Vitaking vitamintablettákat, a Zöldvér Program lúgosító termékeit és fogyókúrás készítményeket lehet kapni.
A teák közül elsősorban a Herbária Patikája van jelen az üzletben filteres formában, a Naturland filteres teakeverékeiből viszont kifejezetten gyenge a választék. Az Apotheke és a Pavel Vana filteres teakeverékei viszont a vevők által is szabadon hozzáférhetők, miután egy állványra helyezték el őket.
Sajnos olyan sok időm nem volt már, hogy alaposabban körülnézzek az üzletben, de legközelebb pótolni fogom ezt is.
A nyitvatartásra úgy emlékszem, hogy hétköznaponként délután öt óráig, szombatonként pedig délig tart nyitva. Önálló honlapjuk nincsen.

2013. március 14., csütörtök

Videó: Osho idézetek meditációs zenével

Oshot sokan mesternek, vagy éppen filozófusnak tartották, de ő gyűlölte ezeket a skatulyákat. Nem sorolta be magát sehová, nem volt a létének semmilyen célja, ő csak egyszerűen beszélt az emberekhez, azok meg hallgatták. Aztán ez a hallgatóság annyira megnőtt, hogy a provokatív indiai misztikus egyszer csak világhírűvé vált.
Osho soha nem írt könyveket, csak előadásokat tartott. Amiket a könyvesboltban látsz az ő nevével, azok mind posztumusz kiadványok, vagyis a halála után jelentek meg. Nem ő írta őket, hanem a kiadó munkatársai szerkesztették össze a könyveket a mester előadásaiból.
Ha nem ismered még a tanításait, vagy nincs meg valamelyik könyv az nem baj, mert ez a videó, remek kiindulási alap lehet az ő gondolatainak megismeréséhez.
Az idézetek célja megnövelni az önbizalmadat, a gyönyörű meditációs zene, és a képek pedig elfeledtetik a gondjaidat úgy 6 és fél percre.


2013. március 9., szombat

Boltmustra: Harmónia Reformház Eger Széchenyi u. 4.

Az egri sétálón, a főiskolától nem messze, az óvoda mellett található ez a viszonylag új üzlet. Eléggé nagy területű helyről van szó, ahová az ablakon keresztül is remekül be lehet látni.
Miután a sétálón van a hely, ezért mindig van 3-4 nézelődő az üzletben, viszont az eladói kiszolgálás eléggé csapnivaló, de lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém. A rövid, szőke hajú eladónő ugyanis még csak köszönni sem tud, és simán átnéz rajtam, inkább a barátnőjével beszélget, csak hogy ne kelljen a vevővel foglalkoznia.
Ennek ellenére érdemes bejönni, mert nagyon szép üzlet, amelyben elég sokféle ajándéktárgyat is vásárolhatsz. A biotermékekből nincsen akkora széles választék, mint egy hagyományos bioboltban, viszont az Agykontroll termékek választéka kifejezetten figyelemre méltó.
Az üzlet jelentős része a bejárattól jobbra terül el, balra csak a sokféle asztali óra, kerámiából készült fűszertartók, teáskészletek (teafőző, csésze, alj) találhatók kis asztalokon. Fenn a falon pedig különböző szárított virágkompozíciók láthatók.
A bejárattól a jobbra bolt elején is ugyanezek a termékek találhatók a sokféle kézzel készített szappannal kiegészítve. A szappanok egy része külsőre nagyon hasonlít a különböző aprósütikre, pralinékra.
Az Agykontroll kiadványokat, illetve a biotermékeket a bejárattól jobbra leghátulra helyezték el két darab szigetszerű polcon, míg az élelmiszerek, a teák és a gyógytermékek leghátul kaptak helyet.
Az élelmiszerek közül csak lisztek (mandula, gesztenye, sárgaborsó, rizs) és olajok (lenmag, kendermag, dió, napraforgó) kaphatók, innivalók terén viszont némileg szélesebb a választék, ugyanis vannak tejpótló italok amarántból és szójából, pálinkák (Zsindelyes és Hortobágyi Betyár), továbbá elég sokféle tea is.
A teák  közül elsősorban a Herbária Patikája van jelen az üzletben a sokféle filteres és szálas gyógyteájával, de vannak még filteres Yogi és Mecsek teák is, viszont ezekből már nem olyan számottevő a választék.
A Yogi márkáról annyit kell tudni, hogy bioboltokban nem túl gyakori, mert elég drága, viszont érdemes megvenni, mert nagyon egzotikus és aromás teákról van szó.
A legtöbb Yogi tea Távol-Keletről ered, de vannak közép-és dél-amerikai, illetve afrikai származású teáik is. Mindegyik teájuknak nagyon erőteljes az íze, ami gyorsítja az anyagcserét, tehát gyógyhatású is.
A boltban kapható egy másik, viszonylag ritka teafajta is, a Larix, amelyet a szomszédos Romániában gyártanak, méghozzá a Székelyföldön, úgyhogy még némi magyar vonatkozása is van. A Larix eleve nem gyárt túlzottan széles választékban teákat, itt a boltban pedig végképp nincs belőlük valami széles választékkal: csak egyszerű szálas gyógyteákból van pár fajta.
Ezenkívül kaphatók még rooibos (filteres, szálas), zöld (szálas), fehér (filteres), lapacho (szálas) és maté (szálas) teák is.
Táplálékkiegészítőkből sincs valami széles választék, viszont egy részük szabadon elérhető a bejárattal szemben hátul. Ezek többnyire Vitaking termékek. Ezen kívül még van pár fajta vitamintabletta az eladói pult mögött is.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyik tart nyitva. Önálló honlapjuk nincs.

Boltmustra: Vitál Centrum biobolt és táplálékallergia szaküzlet Eger Jókai u. 10.

Nos, ha egy igazán jó bioboltot kerestek, illetve diétáznotok kell betegség/táplálékallergia miatt, akkor feltétlenül keressétek fel ezt a helyet, mert ezt talán a város legnagyobb ilyen jellegű boltja, ahol mindent megtaláltok.
Ráadásul meglehetősen közel van a Dobó térhez a Bajcsy-Zsilinszky utcán keresztül. Szombat délelőtt érkezem, nem sokkal zárás előtt, de szerencsére a személyzet nem érezteti velem, hogy zavarok, és mennének már haza.
Apropó személyzet: a pult mögött egy fiatal lányt láttam, de van egy fiatal, jóképű fickó is, aki üdvözölt, amikor beléptem a helyre.
Miután a bolt egy öreg házban található, eléggé nagy a helyiség belmagassága, a polcok pedig sok esetben faltól falig érnek, a polcok tetején levő árukat kérned kell az eladótól. Egyébként az üzlet jelentős része önkiszolgáló.
A bejárattól balra helyezték el a teák egy részét, a magvakat (sokféle van), az olajokat (kendermag, lenmag, mák, dió, búzacsíra), és a táplálékkiegészítőket. Utóbbiak már nem önkiszolgálóak, hanem az eladótól kell kérned őket, miután a pult mögött vannak. Fontos tudni, hogy a hely hivatalos Dr. Lenkei viszonteladó partner, ami azt jelenti, hogy itt a boltban Dr. Lenkei Gábor összes vitaminja megvásárolható. Ezenkívül még Vitaking vitaminok és a Zöldvér Program lúgosító termékei kaphatók, legalábbis én ezekre emlékszem.
A kasszánál a földön sokféle lúgos vizet (Preventa csökkentett deutériumtartalmú, Füredi ionos, Tündérvíz) és öko tisztítószereket (mosódió, mosogatószer, mosószer) láthatsz.
Az egyik teáspolc közvetlenül a bejárat mellett balra található az ablak mellett. Itt vannak a szálas teák, amiből meglehetősen sokféle kapható. Leginkább a sárga zacskós Mama Gyógynövényei márka van jelen a helyen, de azért Adamo-Fitt és Fitodry is van.
A másik teáspolc a bejárattól jobbra található. Itt vannak a filteres teák, de ezekből a választék már jóval kevesebb: mindössze pár fajta Pannonhalmi, Naturland, Mecsek, illetve kínai teakeveréket fedezek fel.
A bejárattal szemben hátul helyezték el a sokféle Dr. Steinberger ivólevet, továbbá a szintén sokféle gyümölcsszörpöt.
A bejárattól jobbra, van egy közepes méretű alkóvhelyiség, ide helyezték el a speciális gluténmentes élelmiszereket és italokat. Ha lisztérzékeny vagy, akkor csakis ide érdemes betérned Egerben, mert máshol a városban ennyire széles választékot nem fogsz találni.
A legtöbb élelmiszer gluténmentes változatban itt megvásárolható, például lisztek (alapliszt, illetve Schar kenyérliszt, de kenyérpor is van), tészták (Cornito, Pasta d'Oro), kekszek (Barbara, Schar), csokik, sós rágcsálnivalók, egész kenyerek és zsömlék, zsemlemorzsa, reggelizőpelyhek, a Mester Család készétel-porai (levesporok, mártásporok, puding-és sütiporok) és sokféle tejpótló ital szójából, mandulából és kókuszból. A választék mindegyik élelmiszerfajtából meglehetősen széles, tehát csalódni nem fogsz, úgy hiszem. Cukorbetegek részére külön kínálatot nem láttam, viszont xilit kapható, amit ők is tudnak használni.
A bolt közepén van egy kis szigetszerű polc, rajta sokféle tasakos fűszerrel.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva. Ha szeretnél még töbet tudni róluk, illetve megnéznéd a képgalériát, akkor ajánlom figyelmedbe a honlapjukat.

2013. március 7., csütörtök

Nyírfanedv: az energetizáló és lúgosító csoda

Manapság nagyon trendi és hálás téma lett a lúgosítás. Amióta csinálom ezeket a boltos túrákat, gyakorlatilag mindegyik bio-és gyógynövényszaküzletben találkoztam már lúgosító hatású termékekkel (vizek, teák, táplálékkiegészítők).
A Nordic Koivu által forgalmazott nyírfanedvvel csak nagyon kevés bio-és gyógynövényszaküzletben találkoztam még, valószínűleg azért, mert nem lehet olcsó a behozatala. Pedig amúgy nagyon egészséges, de hát a jó és hasznos dolgok mindig drágák.
A nyírfa elsősorban a hűvösebb éghajlatú vidékeken él meg, például az oroszoknál, lengyeleknél, románoknál, de a Skandináv-félszigeten és Kanadában is.
A nyírfák törzsét egy évben egyszer lehet csak megcsapolni 3 hétig, ennek eredménye a nyírfanedv, vagy nyírvíz, amit részben üdítőitalként, részben pedig erjesztve szeszes italok ízesítőjeként fogyasztanak.
A nyírfanedv a legtöbb ásványi anyagot tartalmazza, de ugyanakkor vitaminokat is. Cukorbetegek is fogyaszthatják, mert fruktózt és glükózt is tartalmaz. (Érdekesség, hogy szintén nyírfából készül az ún. xilit, vagy nyírfacukor, amit szintén a cukorbetegeknek ajánlanak, mint alternatív édesítőszert.)
A nyírvíz helyreállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát azáltal, hogy a méreganyagokat magába zárja. Ezeknek a méreganyagoknak köszönhető az indokolatlan fáradtságérzet, az emésztő-és a kiválasztórendszer problémái, illetve a bőrbetegségek is.
A nyírfanedv mindegyik problémát képes javítani, feltéve ha tartjuk - vagy legalábbis igyekszünk tartani - a lúgosító étrend szabályait. Arra, hogy mi a lúgosítás, most nem térnék ki, majd egy külön bejegyzés fog erről szólni.
A lényeg az, hogy a nyírfanedv kiválóan alkalmazható a különböző tisztítókúrák során is, a fentebb említettek miatt, ezenkívül gyulladáscsökkentő is. Fogyókúrázóknak is érdemes inni (persze csak a diéta betartása mellett), mert gyorsítja az anyagcserét, illetve a kóros éhségérzetet is csökkenti.
Sportolóknak, fizikai munkásoknak is kiváló, mert erőt, energiát ad a feladatokhoz, és az elveszített sómennyiséget is remekül pótolja. Ráadásul jóval egészségesebb, mint a Red Bull és a kávé.
Bőrbetegségek esetén külsőleg is használható nemcsak a testen, hanem a hajas fejbőrön is. Allergiás betegségek kezelésére is kiváló, tehát javítja az asztmás tüneteket is.
A Nordic Koivu nyírfanedvvel a következő boltokban találkoztam már:

Doktor Természet gyógynövény-és biobolt: Budapest VI. Oktogon tér 4. http://ezo-spiri.blogspot.hu/2012/03/boltmustra-doktor-termeszet-biobolt.html
Biobolt-Drogéria: Budapest XI. Bartók B. út 50.  http://ezo-spiri.blogspot.hu/2011/11/boltmustra-biobolt-drogeria-budapest-xi.html
Kék Lótusz Biobolt Szeged Kölcsey u. 2.  http://ezo-spiri.blogspot.hu/2012/05/boltmustra-kek-lotusz-biobolt-szeged.html

Bővebb termékismertető-és online rendelés: http://nyirfanedv.hu