2012. február 11., szombat

Boltmustra: Mantra ezoterikus-és feng shui üzlet Szekszárd Tinódi u. 4.

Ez az üzlet gyakorlatilag Szekszárd központjában van,  pár lépésre a Rákóczi, a Széchenyi, a Szent László és a Tinódi utcák kereszteződésétől, a Tanárképző Főiskola mellett, majdnem az áruházzal szemben. A fősuli melletti buszmegállóban a helyi és helyközi buszjáratokra is fel tudsz szállni, de ha távolabbról jössz, az sem baj, mert a Szent István téri távolsági buszmegálló sincs messze, sőt a távolsági buszpályaudvar és a vasútállomás sem akkor távolság.
A bolt kb. 5, vagy 6 éve biztosan megvan már, mert utoljára akkor jártam itt a városban, és már akkor is megvolt egy üzletház földszintjén.
Egy közepes méretű üzletről van szó, amelynek több kirakata is van, illetve a bejárati ajtón feliratok, hogy milyen ezotériával és egészséggel kapcsolatos szolgáltatások és programok aktuálisak a városban.
Amikor belépek az üzletbe, az orromat egyből megcsapja a füstölő jellegzetes illata, a barátságos tér pedig egyből megfog. A falak színe félúton keveredik a narancssárga és a barna között, a bútorokon látszik, hogy Ázsiából, jobban mondva a Távol-Keletről származnak, a nagyméretű ablakok pedig tágítják a teret.  A bolt berendezése meglehetősen szellős, valószínűleg a feng shui alapelvei szerint alakították ki. Egyszóval olyan érzés belépni ide, mintha egy jellegzetes Távol-Keleti otthonban járnánk.

A középkorú, szemüveges eladónő épen vevőt szolgál ki, amikor megérkezem, de aztán kedvesen üdvözöl és felajánlja a segítségét is, de persze csak nézelődöm. Később kiderül, hogy ő az üzlet tulajdonosa, akit Németh Gabriellának hívnak, és itt  városban egy ezoterikus klubot is vezet. Ha érdekel, akkor a részletekről tőle érdeklődj az üzletben.
A boltban ezoterikus kellékeket (azaz füstölőket, illóolajokat), ásványokat, feng shui tárgyakat, Moksa Elixírt és egzotikus ajándéktárgyakat lehet kapni.
Rögtön a bejárat mellett balra helyezték el a Hem füstölőket, amelyekből elég sokféle van, sőt, ebből van a legtöbb és ez a legolcsóbb fajta.
Kicsivel hátrébb kaphatóak még Prema, Goloka, Masala füstölők, illetve eredeti japán füstölők is, de ezekből nincs olyan széles választék, mert elég kevés van belőlük. Ezeket a füstölőket jellegzetes lapos csomagolásukról ismerheted fel. Árban jóval drágábbak, mint a Hem, kb. duplaannyit kell értük fizetni.
A füstöléshez füstölőtartók is kaphatóak méghozzá a bejárattal szembeni polcsoron, az ablak mellett, tehát nem kell messzire menned.

A tolna megyei/szekszárdi ásványrajongóknak van egy rossz hírem: itt az üzletben - meg úgy egyáltalán Szekszárdon se - keressetek ritkaságokat, illetve széles választékot, mert nincs. Pécs, illetve Budapest a legközelebbi város, ahol széles választékot találhattok ezekből.
Itt a megyében csak ez az üzlet árul ásványokat marokkő, illetve ékszerek formájában, de egyikből sincs széles választék, csak pár fajta van. A marokköveket egy zárt üvegvitrinben tárolják, az ásványékszerek  viszont szabadon elérhetőek az eladói pulton található kis állványról.
Ékszerek közül kapható lánc, fülbevaló és karkötő, de ezekből sincs sok fajta. Én a láncok közül a hematitot, kalcedont, borostyánt, rózsakvarcot és a korallt ismerem fel.

A feng shui Tolna megyei híveinek viszont jó hírem van, mert többféle feng shui kellék is kapható itt az üzletben, pl. szobrok, feng shui pénzek, szélcsengők és csikung golyók, de lényegében a füstölők és az illóolajok is idetartoznak.
A feng shui szobrokat a bejárattal szembeni polcsorra tették, az ablak mellé, úgyhogy nem lesz nehéz észrevenned őket. Elég korrekt választék van belőlük, pl. ló, sárkány, hal, delfin, kacsapár, nevető Buddha.
A feng shui pénzeket az eladói pulton találod, míg a szélcsengők a mennyezetről lógnak le.
A csikung golyókat a bejárattól balra helyezték el kis hosszúkás dobozokban. Többféle is kapható, de csak párban lehet elvinni, mert egyszerre kell a kettőt használni.

A boltban kapható egy olyan érdekesség is, amellyel eddig még nem találkoztam a boltbejárásaim során, ez pedig a vízipipa kő. A vízipipázás egy Távol-Keleti eredetű dohányzási forma, amely kíméletesebb, mint  az európai cigaretta, vagy pipa, mert kevesebb nikotint juttat a szervezetbe.
Azt nem tudom, hogy nálunk Magyarországon mennyire terjedt el, de valószínű, hogy néhányan csinálják már.
Nos, a vízipipa követ nekik lenne érdemes kipróbálni, mert nem füstöl, dohány,- nikotin-és kátránymentes, azért mert ízesített glicerint tartalmaz. Első látásra egyébként úgy is néz ki, mint bármelyik másik kő, de a szerkezete porózusabb, többféle ízesítésben kapható, továbbá újra felhasználható, tehát a dohány helyett ezzel érdemes megtölteni a pipát, majd felmelegíteni. Itt a boltban vízipipa ízesítővel együtt kapható.

A Mantra üzlet nemcsak egyszerű ezoterikus bolt, hanem Moksa Elixír Centrum is, ahol nagyon egyszerűen meg lehet vásárolni a Moksa Elixírt, ugyanis kint vannak az eladói pulton, és simán hozzáférhetőek. Első látásra nagyon hasonlítanak az illóolajos üvegcsékre, csak egy picivel nagyobb kiszerelésben kaphatók, az áruk pedig kb. tízszerese az illóolajénak, vagyis egy üvegcse Moksa Elixír kb. 6500 forintba kerül.
Ha bővebb információt szeretnél megtudni a Moksáról, akkor kattints ide .

A bolt legtávolabbi sarkába tették a Goloka márkájú illóolajokat és indiai parfümöket, amelyekből közepes a választék. Az indiai natúr parfümöket   jellegzetes dobozba csomagolták, amelyeken indiai hölgyek láthatók. Ezek az illatosítószerek aromaterápiás gyógyító hatással is rendelkeznek, és nem tartalmaznak semmilyen szintetikus adalékanyagot, tehát allergiát sem okoznak. Illatuk rendkívül diszkrét, ráadásul a golyós kiszerelésnek köszönhetően a környezetet is kíméli.

Végezetül pedig az ajándéktárgyakról is essen néhány szó, amelyek közül részben kerámiaedények (pl. csészék, csészealjak, fűszertartók), részben pedig egzotikus dél-amerikai és távol-keleti ajándéktárgyak kaphatók. Ez utóbbiakat a bejárattól jobbra helyezték el, míg az edényeket a bejárattal szemben az ablak alá tették a feng shui szobrok közelébe.
Az egzotikus ajándéktárgyak elsősorban fából készült szobrok, amelyek között termékenységet ábrázoló szobrokat és maszkokat egyaránt találsz, de én láttam egy hosszú, fából faragott cd-tartót is, amely igazi dísze lehet bármilyen lakásnak. Indiai párnahuzatok is kaphatók a bolt legtávolabbi sarkában.
A bolt csak hétköznaponként tart nyitva 17 óráig. Ha megnéznéd a képgalériát az üzletről, illetve érdeklődsz a szekszárdi ezoterikus programok iránt, akkor nézd meg az üzlet honlapját .

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. "Om Draam Dreem Draum saha shukrave namaha|"
    Benefits of Shukra mantra:
    Chanting of this mantra of shukra is believed to invoke the graces of shukra, the lord of wealth and good fortune. This mantra also hrlps to war off the martial disputes.
    To get more details about mantras, pujas, bhajans and chants, download mangaldeep app and get all benefits, http://goo.gl/bQBnUe

    VálaszTörlés