2012. március 18., vasárnap

Boltmustra: Boróka Biopatika Vác Széchenyi u. 22. a sétálóutcán

Az üzlet a váci bevásárló utcán található, amelyet nagyon egyszerűen meg lehet közelíteni, ugyanis ha vonattal érkezel, akkor a pályaudvarról kilépve rögtön itt találod magad, csak indulj el egyenesen, haladj túl a Dr. Csányi körút elágazásán, onnét már nincs messze a bolt.
Ha helyközi busszal érkezel, akkor a távolsági buszpályaudvartól egy kanyar a sétálóutca, úgyhogy még közelebb is van, mint vonattal.
Egy késő hétköznap délután érkezem, amikor már nincs különösebb tömeg, de azért a sétálón még bőven van élet, pedig nincs turistaszezon.
A bolt egy ódon barokk házban található, helyét cégér jelzi, de van kirakatuk is méghozzá elég korrekt! Kétfős személyzet van egy fekete és egy barna hajú hölgy személyében, akik mindketten köszönnek és a segítségüket is felajánlják, de én csak nézelődöm.

Az üzlet jelentős része nem önkiszolgáló, mert hatalmas pulttal zárták el a termékeket a vevők elől, úgyhogy sok esetben az eladótól kell kérned, amit vásárolni akarsz.
Kivételt képeznek ez alól a gyümölcsteák, a gluténmentes egész szendvicskenyerek, a cukor-és gluténmentes kekszek, sütik (csak kevés van), üveges zakuszka és pár fajta pástétom.
A gyümölcsszörpöket és Dr. Steinberger ivóleveket is ide helyezték el, ezeket is önkiszolgálóan meg tudod vásárolni. A szörpökből még egész sokféle van, de a bioivólevek választéka inkább csak közepes méretű.
A gyümölcsteákból sincs túl széles választék, csak Milford és Mecsek kapható, sőt rooibos tea is van ugyanitt.
Gyógyteákból viszont már jóval szélesebb a választék, hiszen rengeteg filteres tea kapható, de a szálas teákból is sok van.
Az üzletben kapható két legfontosabb teamárka a Herbária Patikája és a Herbatrend. Utóbbiból a filteres teákon kívül szálas változatban is sokféle tea van itt az üzletben. A Herbária Patikájától egyaránt találhatsz itt gyógyteakeverékeket és monoteákat is. Pannonhalmi teakeverékeket is tudsz itt vásárolni, hanem is az összes fajtát, de ezekből azért van kevés, mert ez a márka eleve nem forgalmaz olyan sok teát. 

A bejárattól jobbra helyezték el a kozmetikai és gyógytermékeket, amelyekből nincs valami hú, de széles választék. Mondjuk masszázskrémekből, masszázsolajokból, Thermál fürdőkrémekből, S'Nonas tusfürdőkből, Naturstar a gyógykenőcsökből, fogyasztótermékekből, Dabur ayurvédikus fogkrémekből és kézzel készített szappanokból többféle is kapható.
A Thermál fürdőkrémekről annyit kell tudni, hogy ezeket a hazai legismertebb termál-és gyógyfürdők vizéből készítik, hogy aki nem tudja megengedni magának a gyógyfürdőterápiát, az is élvezhesse a hazai vizek gyógyhatását. A Thermál márka nemcsak termálvizes gyógykenőcsöket forgalmaz, hanem gyógysamponokat is, különböző hajtípusokra. Sajnos ez utóbbi pont nem kapható itt, de gyógyvizes fürdőkrémből többféle is van, amelyek elsősorban mozgásszervi panaszokra valók.
Ugyancsak mozgásszervi panaszokat orvosolnak a Naturstar kenőcsök is, amelyeket a pultba zártak be, tehát ezeket már kérned kell.
Úgyszintén a pultba zárták be a fogyasztótermékeket, amelyek közül kapszula és tea is kapható, amelyek elsősorban kínai termékek .
A pulton és környékén találhatók a kézzel készített szappanok, amelyeket eladói segítség nélkül is megvásárolhatsz. Ezekből elég sokféle kapható, bár a gyümölcsös és virágos illatok erősen dominálnak. Mindegyik aromaterápiás hatású, tehát ha ezzel fürdesz, akkor a stressz és a feszültség elszáll és megnyugszol.

A bejárattól balra helyezték el a reform élelmiszereket, pl. liszteket, olajokat, gluténmentes élelmiszereket. Igazából nem tudod megvásárolni itt az összes élelmiszerfajtát, de ami kapható, abból nagyon korrekt a választék.
Lisztekből rengetegféle kapható, pl. búza-, Graham-, rizs-, zab-, hajdina-, zabpehely-, köles-, gesztenye- és mandulaliszt. Ezek közül a rizs, a hajdina és a köles gluténmentes, a gesztenyében és a mandulában már nem vagyok biztos, de lehet, hogy ezeket is fogyaszthatják a lisztérzékenyek probléma nélkül.
Ha már a lisztérzékenyeket említem, az ő részükre még gluténmentes kenyérpor is kapható, a fentebb már említett egész kenyerek és sütemények mellett.
Olajokból szintén  sokféle van: kapható lenmag-, dió-, kukoricacsíra-, szója és paprikamagolaj. Ezek közül a szójaolaj a gluténmentes diétában is használható.
A táplálékkiegészítők közül búzafű és árpapor lúgosító kapszulákat láttam, másra most hirtelen így nem emlékszem.
A bolt hétköznaponként délután ötig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése