2013. február 21., csütörtök

A Varga gyógygombákról röviden

A Távol-Keleten élő emberek már nagyon régóta ismerik a különböző gombáknak (pl. pecsétviaszgomba, azaz ganoderma, shiitake, maitake, kombucha, reishi) a gyógyító hatásait, éppen ezért nem voltak jellemzőek náluk az olyan járványos betegségek, mint nálunk Európában.
A XX. században azonban végre a mi földrészünk is felfedezte magának ezeknek a növényeknek a hatásait, és azóta egyre nagyobb irántuk az érdeklődés, mind a betegek, mind a kutatók részéről.
Varga Gábor is egy ilyen kutató, aki eredetileg autista kisfiának az állapotán szeretett volna javítani, ha már az orvosok nem tudta vele mit csinálni.
Neki amúgy nem sok köze van az orvos, illetve a biológus szakmákhoz, hiszen eredetileg közgazdász, de a kutatásaival mégis komoly sikert ért el: az általa kifejlesztett asztma és allergia ellenes hatóanyagok, fokozták az agy saját őssejt termelését is, ami azt jelenti, hogy ez a szer jelentős mértékben javította a beteg gyerekek állapotát. Ebben az esetben súlyos, idegrendszeri károsodásról van szó, és nem egy sima influenzáról, illetve egyéb gyermekbetegségekről.
Azt is hozzá kell tegyem, hogy mindez Németországban történt, Varga Gábor ugyanis ott élt már akkor is. El is ismerték az eredményeit egy nemzetközi orvosi szaklapban.
Innentől kezdve a kutató figyelme más, komolyabb problémákat okozó betegségek felé fordult, mint például a cukorbetegség és a rák. Így jutott el a különböző távol-keleti gombák gyógyhatásaihoz, amelyeket akkoriban még nem ismertek hazánkban. Neki köszönhetően ez szerencsére pozitív irányba változott, ugyanis egyre több gyógyult beteg, keresi fel őt. A kutatások jelenleg is folynak tovább, de most már a növények agyra és a lélekre történő hatását vizsgálja a szakértő.
A Varga-féle gyógygombák valóban gombafajták kivonatai, pl. lepkefű, bokrosgomba, vagy maitake, cseppkőgomba, vagy süngomba,  esernyőgomba, petrencegomba , hernyógomba, illetve shiitake gomba. Érdekesség, hogy egyes gombákat már önállóan is be lehet szerezni bioboltokban, például a shiitakét mindenféleképpen, de a kombuchát is szinte minden biobolt árusítja folyékony formában.
A Varga termékek ezen növények kivonatos formáját tartalmazzák tabletta alakjában. A Varga-termékek külön-külön egy adott testrész problémáit javítják, így alkotnak egy egészet, ami azt jelenti, hogy a gyógygombák szinte bármilyen egészségügyi panaszt tudnak javítani.
A fő profiljuk azonban elsősorban az immunrendszer erősítése, amellyel a legtöbb betegség legyőzhető, vagy legalábbis szinten tartható.
A tabletták ugyanakkor egyensúlyban tartják a szervezet vízháztartását (Aquanax), támogatják az anyagcserét (Cardianax), tisztán tartják a húgyutakat (Cranalgon), elősegítik a cukoranyagcserét (Dietanax), erősítik a prosztatát (Epigallo C), javítják az emésztést a gyomorban és belekben (Gastroanax), növelik az állóképességet (Immunax Balance, Immunax-C, Immunax-Cor, Vitanax, Vitanax PX/4, Vitanax PX4/S), erősítik a csontrendszert (Immunax-Osteo), megőrzik az agy és az idegsejtek egészségét (Neuranax), javítják a szív és az érrendszer munkáját (Vargadiet), erősítik a szervezet alapegységét, a sejteket (Vargastem), és erősítik a szervezet ellenállóképességét a vírusokkal szemben (Virostat). Ezeken kívül még forgalmaznak C-vitamint (Acerola C 120), továbbá flavonoidokat (Flavgonenin Pro 60 és 90) is.
A Varga gombákat kétféle helyen is meg lehet vásárolni: egyrészt direkt erre specializálódott márkaszaküzletekben, ahol csak ezeket lehet kapni, illetve bio-és gyógynövényboltokban is. Bővebb részleteket a kutatóról, a termékekről és gyógyhatásaikról, illetve a szaküzletekről a gyógygombák hivatalos oldalán találni.

A márkaüzletek címei:

Budapest XII. Kékgolyó u.  28. VI. Izabella. u. 82. és III. Bokor u. 12.
Kecskemét Katona J. u. 3.
Pécs Hungária u. 6.
Miskolc Lehel u. 2.
Szeged Kossuth L. sgt. 55.
Székesfehérvár Jedlik Á. u. 1.
Győr Lehel u. 13.
Sopron Erzsébet u. 23.
Debrecen Cegléd u. 2.
Tatabánya Táncsics M. u. 93.
Komárom Igmándi út 41/c
Salgótarján Ady E. u. 2.
Vác Dr. Csányi L. krt. 51.
Kaposvár Tallián Gy. u. 20-32. a Kaposi Mór Kórházban
Nyíregyháza Dózsa Gy. u. 5. 
Szekszárd Tinódi u. 12/c
Szombathely Kossuth u. 17.
Veszprém Szeglethy u. 1 II/206 a Belvárosi Üzletházban

Bio-és gyógynövényboltokban:

Bio-Barát Budapest II. Margit krt. 60
Lyl Fitotéka-Bioház Budapest XII. Kékgolyó u.
Gyógynövénybolt Eger Érsek u. 17.
Herbária Salgótarján Rákóczi út a Tesco-ban
Bi-Jó Kuckó Szekszárd Széchenyi u. 38.
Biopatika Hévíz Petőfi S. u. 11-13. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése