2013. február 22., péntek

Boltmustra: Éden az Élet Forrása biobolt Budapest VIII. Baross u. 59.

Mostani versenyzőnk egy meglehetősen forgalmas helyen, a Baross utca és a József körút találkozásánál fekszik, a 32-esek terénél. A közlekedés kiváló, mert a 4-6 villamos, a 83-as troli, illetve a 9-es busz megállója is pár lépésnyire található, úgyhogy Budáról, vagy Kőbányáról is kényelmesen ide tudsz érni.
A hely nem túlzottan nagy, éppen ezért meglepő, hogy kétfős személyzet van: egy fiatal, szakállas fickó, és egy ugyancsak fiatal, fekete hajú lány. Mind a ketten barátságosak, szerények, főleg a lány, aki azt mondja, ha bármi kérdésem van szóljak nyugodtan.
A hely amúgy meglehetősen forgalmas, különösen délután négy óra magasságában, mert sokan ekkor fejezik be a munkát, illetve ilyenkor mennek a gyerekekért az iskolába. A látogatók jó része inkább fiatal, többen például gyerekekkel jönnek be. Nagyon helyes, mert az egészséges táplálkozás minél hamarabb el kell kezdeni. :)
Nos, hát ehhez itt elég sok mindent megtalálsz, akár alapanyagot, akár nassolnivalókat, akár péksüteményeket/kenyereket keresel.
Ha már a kenyereket és a péksütiket említem: a kenyerek és a zsömlék a bejárat mellett balra, az ablaknál találhatók egy külön polcon és meglehetősen sokféle kapható belőlük. Mindegyikük reformlisztből készült (főleg rozsból és tönkölyből), tehát ha ebből eszel, akkor alaposan jóllaksz, és nem leszel fél óra múlva éhes.
Ugyanez vonatkozik a különböző reform aprósütikre is (édes és sós is van belőlük egyaránt). Utóbbiakat az eladó pult előtt helyezték el egy polcra, és a kenyerekhez hasonlóan a Piszkei Öko készíti őket, ugyanakkor a Napfényes Cukrászat is szállít ide a sütikből. A kasszánál még találhatsz elég sokféle müzliszeletet is.
A kenyeres polc szomszédságában van egy ásványvizes polc is, de a bejárattól balra, a fal melletti polcon is találsz bőven ásványvizeket. A szokásos kínálat van ezekből is itt, például lúgos, ionos, Oximix, Hunyadi, Mira.
A fal melletti polcon az ásványvizek fölött elég sokféle egészséges életmóddal kapcsolatos könyv is található, ami azért jó, mert ha kezdő vagy még ezekben a dolgokban, akkor innét kaphatsz segítséget.
A polc mellett a sarokban van egy hűtő is, amelyet telezsúfoltak tofuval, illetve szójából készült felvágottakkal, virslikkel és krémekkel, szóval még desszert is van.
A bejárattól jobbra levő polcokon helyezték el az olajokat (mák, napraforgó, kendermag, barackmag, dió, kókusz), a liszteket (tönköly, rozs, kukorica), a reform alapanyagokból készült tejszínhabokat és főzőkrémeket zabból, rizsből és kókuszból, a sokféle ivólevet, mézeket és pástétomokat.
A zabból, szójából és rizsből készült tejpótló italok is ugyanitt vannak, de azok a sarokban egy különálló polcon találhatók.
Az eladói pult mögött szálas Mama Gyógynövényei gyógyteák találhatók közepes választékban.
A bolt hétköznaponként este hétig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva.Ha nem felel meg ez a nyitvatartási idő, akkor a webáruházukból is tudsz vásárolni, de azért a bolt honlapját  is nézd meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése