2013. június 21., péntek

Boltmustra: Bioliget Budapest XV. Páskomliget u. 10. Újpalotán

A XV. kerületben már nagyon régen nem jártam, úgyhogy jó alkalomnak tűnt a Boltmustra alkalmából kilátogatni ide. Első utam az Újpalotai lakótelepre vezetett, ahová a 69-es villamossal mentem ki a földalatti végállomásától. A vásárcsarnokkal szemben, az egyik tízemeletes aljában találtam is egy egész jó kis bioboltot, a Bioligetet, a Páskomliget utca és a Nádastó park sarkán.
A hely kívülről nézve kicsinek tűnik, de ez nem igaz, mert inkább közepes méretű. Az üzlet eléggé népszerűnek tűnik, mert az ott létem alatt többen is betérnek vásárolni nézelődni, főleg idősebb hölgyek.
A pult mögött egy jóképű fiatalember szolgálja ki a vevőket, aki elég udvariasnak tűnik, szóval köszönni is tud, illetve elég szolgálatkész.
A hely elég széles választékban árul élelmiszereket, italokat és kozmetikai termékeket is, úgyhogy a kínálatban biztosan nem fogsz csalódni. Na jó, táplálékkiegészítőből nincsen annyi, mint egy patikában, de azért nem rossz az itteni választék se.
Elöl a bejáratnál mindjárt a vízkészletet találod, ami nem jön rosszul ebben a melegben. Elsősorban literes kiszerelésű Tündérvizet, Peridot-t és Preventa csökkentett deutériumos vizet láthatsz itt. Ha nagyon kiszerelésben szeretnél vizet vásárolni, akkor a bejárattal szemben hátul a földön találsz még nagy kiszerelésű Tündérvizet is, csak győzd hazacipelni.
A bejárattól jobbra helyezték el az élelmiszereket, például magvakat (sokféle), pástétomokat, dobozos kukorica-és szójaitalporokat, liszteket (búza, tönköly, rozs, zab, Kilófaló, Diabestar diabetikus, zabpehely, rizs, barna rizs, amaránt, lenmag, kókusz, hajdina, köles), olajokat (olíva, napraforgó, omega3, szőlőmag, lenmag, kendermag, tökmag, mák, dió).
A kerületben élő diétára szoruló olvasóimnak jó hírem van: akár cukorbeteg vagy, akár lisztérzékeny, itt tudsz te is vásárolni élelmiszert, mert egész korrekt kínálat van a részedre.
A cukrosok többféle diabetikus keksz, illetve nápolyi, illetve édesítőszerek (eritritol, nyírfacukor, nádcukor, fruktóz) közül választhatnak, illetve a lisztek között megtalálják a Diabestart, amely kifejezetten cukrosoknak készült.
Lisztérzékenyek számára elég sokféle Pasta d'Oro és Cornito tészta, többféle egész szendvicskenyér, kenyér-és sütiporok, Mester Család (kenyérliszt, galuskapor, pudingpor, sütiliszt) és Fe-Mini (kenyérpor) termékek kaphatók. Akik nem diétáznak, azok még választhatnak a különböző tönköly-és durumtartalmú tészták, illetve a többféle teljes kiőrlésű kenyér, illetve aprósüti közül. Ez utóbbiak már csak azért is jók, mert alaposan jóllaksz tőlük, és sokáig nem leszel éhes. Ugyanitt elég sokféle egészséges nassolnivaló is akad.
A bejárattal szemben hátul helyezték el a kozmetikai termékeket, például a sokféle masszázs-és illóolajat, S'Nonas testápolókat, Thermál gyógyfürdőkrémeket, anticellulit krémeket, samponokat (Faith In Nature, Varga, Dr. Immun), arckrémeket (pl. elég sokféle Eveline termék), Dr. Kelen sósborszesz géleket visszérre és Lacalut gyógyfogkrémeket.
A kozmetikai termékek mellett van egy bazi nagy hűtő, amelyben elég sokféle tofut, szójafelvágottat-és virslit, növényi alapú sajtot és Tündérvizet találhatsz.Mellette külön-külön állványon, illetve polcon  sokféle folyékony zab-, mandula-, rizs-és szójaital, továbbá sokféle Dr. Steinberger és Biopont ivólé található.
A bejárattól balra szinte végig csak teák vannak, kivéve a kassza környékét, ahol a táplálékkiegészítők kaptak helyet.
A teák közül gyógyteák, gyümölcs-és egzotikusabb fajta teák egyaránt kaphatók. Gyógyteák közül leginkább kínai és Pavel Vana teakeverékek vannak jelen az üzletben, a Herbária Patikája, illetve a Naturland teáiból viszont elég gyenge a választék. Ezek mind filteres teák, de szálasokat is lehet kapni, csak éppen azokat a bolt leghátsó részébe helyezték el a kozmetikai termékek mellé. Szálas verzióból leginkább a a Mama Gyógynövényei márka van jelen, a JuvaPharmából és a Herbária Patikájából csak gyenge a választék.  Ezenkívül még a Klember fogyasztóteáit, illetve lúgosító hatású teakeverékeket láttam.
A Mecsek filteres gyümölcsteáiból elég széles a választék, ezen kívül van még szálas lapacho, illetve filteres és szálas maté tea is. Utóbbi verzió nagyobb kiszerelésben is kapható, meglehetősen borsos áron.
Táplálékkiegészítők közül én Dr. Chen, Interherb, lúgosító és fogyasztótermékeket láttam, na meg vitaminokat is.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva. Ha ez nem felel meg, mert dolgozol olyankor, akkor vásárolhatsz online is a honlapjukon keresztül. Mindez persze nem csak a pestieknek érhető el, hanem a vidéken élők részére is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése