2011. november 27., vasárnap

Boltmustra: Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Palotai út 3. az Alba Házban

Székesfehérvár egyik legforgalmasabb pontján, a Palotai úton pár percre a buszpályaudvartól és a plázától nyílt meg ez az üzlet, amely valószínűleg komoly konkurense lesz a Várkerületben található ezoterikus-és bioboltnak. Maga a bolt területe is csaknem akkora, és termékválaszték is majdnem olyan széles, mint a várkerületi üzleté, az egyetlen különbség mindössze annyi, hogy a Gyógynövénydiszkont nem árul ezoterikus termékeket.
Az ajtón belépve ősz hajú, barátságos, idős eladónő fogad, aki kedvesen köszön, és felajánlja a segítségét, én azonban csak nézelődöm. A bolt amúgy tök üres, de éppen délelőtt jövök, úgyhogy ez nem is csoda, hiszen sokan dolgoznak, vagy épp tanulnak.
A bolt teákat, reform-és diétás élelmiszereket, gyógytermékeket, kozmetikumokat, illóolajokat és táplálékkiegészítőket árul. Az üzlet elsősorban a teákra, a diétás élelmiszerekre és a táplálékkiegészítőkre fókuszál, mert ezekből a legszélesebb a választék.

A teák kedvelőinek jó hír, hogy a boltban gyakorlatilag mindenféle tea kapható, amelyeket közvetlenül a bejárat mellett balra helyeztek el.
Gyümölcsteák is elérhetők sokféle változatban, amelyeket a Mecsek forgalmaz filteres formában.
A gyógyteák kaphatóak filteres és füves kiszerelésben mono-és keverék formában egyaránt. Filteres változatukat a Herbária Patikája, a Naturland, a Mecsek, a Pannonhalmi és a Herbatrend forgalmazza.
A Naturland, a Mecsek és a Pannonhalmi teák kizárólag keverék formájában kaphatók, míg a Herbatrend és a Herbária Patikája monoteákat is forgalmaz.
A füves kiszerelésben kapható teákat a Mama Gyógynövényei (sárga zacskós) és az Adamo Fitt (fehér zacskós) forgalmazza, ezekből is sokfélét kapni, meglehetősen olcsón. Ezek csak egykomponensű teák. 
A kínai fogyókúrás és meridiánerősítő teák is elmaradhatatlanok innét, hiszen ezeket gyakorlatilag minden ilyen típusú üzletben kapni.

Manapság igazán trendi a lúgosítás témája, ezért többféle lúgosító terméket lehet kapni manapság a bio-és gyógynövényboltokban. Nincs ez másként a Gyógynövénydiszkontban sem: többféle filteres lúgosító teakeverék is kapható, de vásárolhatsz itt Oximix, vagy Dr. Szalay Füredi lúgosító vizeket, illetve különböző lúgosító táplálékkiegészítőket is, mint pl. zöldárpa por, vagy búzafűlé koncentrátum. Utóbbiakat viszont a vásárlókról elzárt részben tartják, úgyhogy ezeket az eladónőtől kell kérned.
Visszatérve a teákhoz: kaphatóak itt olyan egzotikus fajtájú teák is, mint pl. a rooibos (filteres és szálas kivitelben), a maté (ugyancsak filteres és szálas kivitelben) és a lapacho (csak szálas kivitelben).
Utóbbi teafajta egy Dél-Amerikában termő fa kérge, amelyet az indiánok nagyon sokféle betegség gyógyítására használtak. Leginkább immunerősítő hatása van, de szív-és érrendszeri betegségek kezelésére is használják, sőt állítólag a rák ellen is kiválónak tartják a szakértők. A teák közül a maté és a lapacho a legdrágábbak, miután ezeket Dél-Amerikából importálják.

A reformélelmiszerek közül elsősorban a diétás élelmiszerek kaphatók széles választékban, cukorbetegek és lisztérzékenyek részére. Egyébként az élelmiszerek további csoportját az olajok (búzacsíra, kukoricacsíra, olíva, kókuszolaj), a pálmazsír, a tészták (főleg tönkölyös) és a növényi pástétomok képviselik.
A diétás élelmiszerek mind a cukorbetegeknek, mind a lisztérzékenyeknek a Dia-Well forgalmazza, miután az a két betegség átfedést mutat néhány esetben egymással. Ez azt jelenti, hogy a lisztérzékenység következtében fellépő felszívódási zavar miatt kialakulhat egyes emberekben a cukorbetegség is, ilyenkor kettős diétát kell tartani. Szerencsére a Dia-Well ezt is megoldja, és gyárt gluténmentes termékeket is, amelyek közül a Gyógynövénydiszkontban kapható kenyérliszt szójával, illetve szójamentesen, piskótaliszt, palacsintapor, mák-és diótöltelék, továbbá többféle gluténmentes tészta is.
A cukorbetegek némileg szélesebb választékból szemezgethetnek, ugyanis a részükre kaphatóak például diabetikus lekvárok, szörpök, tejbegríz alap  krumplipüré alap és édesítőszerek (nyírfacukor, fruktóz). Továbbá az ő részükre is kaphatóak speciális lisztkeverékek (pl. sütőliszt, pizzaliszt, tésztaliszt, panírmorzsa), süti-és desszertporok (pl. pudingpor, muffinpor, piskótapor, palacsintapor, linzerpor, beigli mix), többféle formájú száraztészta. Mindezekre a termékekre jellemző a csökkentett szénhidráttartalom, és hozzáadott cukrot nem tartalmaz egyik sem, ezért a cukorbetegeken kívül a fogyókúrázók is fogyaszthatják.
Az élelmiszereken kívül még kaphatók aloé verás üdítő italok többféle ízben, illetve Kaqun, Oximix, Dr. Szalay Füredi és Salvus vizek is. Ebből az első három lúgos kémhatású, a Kaqun és Oximix ezenkívül oxigénnel van dúsítva, amely az oxigénhiányos állapotokon (fáradékonyság, vashiány, alacsony vérnyomás) segíthet. A Salvus gyomorsavtúltengés és reflux esetén hatásos.

A gyógytermékek a bejárattól jobbra levő polcon találhatók. A mozgásszervi panaszok esetén többféle masszázskrém és gyógykenőcs áll rendelkezésre, haj-és fejbőrproblémák esetén pedig a különböző gyógynövényes samponok és a Bánfi hajszesz segíthet. Utóbbit hajhullás esetén ajánlják. Hölgyek részére többféle narancsbőr elleni krém kapható, amelyek szintén gyógynövénytartalmúak.
Kaphatók illóolajok is egyszerű üvegcsében, meglehetősen korrekt választékban, továbbá fülgyertyákat is lehet itt venni. Utóbbiakat a fülben kell égetni, és elsősorban a fülbetegségeket és hallásproblémákat gyógyítja, de igazából sokféle betegséget lehet vele kezelni. A gyertyák égetése a testen több ezer éves szokás, már a dél-amerikai indiánok is művelték, de nálunk Európában a távol-keleti gyógyítás elterjedésével jelent meg.
A fülön megtalálható az egész test akupresszúrás térképe, ezért a különböző betegségeket fülakupunktúrával is lehet kezelni. Ezeken az akupresszúrás pontokon égetik el a fülgyertyát is, amelynek a gyógyító hatása abban mutatkozik meg, hogy a termelődő hő oldja a test bizonyos pontjain megjelenő energetikai blokádokat. Persze ez csak egy tüneti kezelés, a valódi gyógyulást nem ez hozza el. A fülgyertyákat én olyan 1100 forintért láttam itt.

A táplálékkiegészítőket a vevőktől elzárt helyen tartják, a bejárattól jobbra. Meglehetősen sokféle termék kapható, úgyhogy a polcokon kis cetlik segítik a tájékozódást messziről is jól látható felirattal, amelyek jelzik, hogy milyen fajta táplálékkiegészítők is kaphatók. A lúgosító termékekről már fentebb beszéltem, de kaphatók vitaminok, ásványi anyagok, multivitaminok, immunerősítők, fogyókúrás termékek, stb.
A legismertebb forgalmazók közé tartoznak a Béres, a Superwell és a Dr. Herz termékei, amelyek mind kaphatók itt az üzletben.
A Superwell csak vitaminkeverékeket forgalmaz, amelyek különböző fantázianeveken érhetők el, és csak a test bizonyos részeire hatnak, pl. zsírégetők, emésztésjavítók, ébrenlétfokozók, szépségvitaminok. Itt az üzletben szinte az összes általuk forgalmazott termék kapható. 
A Béres és Dr. Herz monovitaminokat és keverékeket egyaránt forgalmaz, méghozzá elég sokfélét, amelyek szinte mind elérhetők itt az üzletben.
A bolt minden hétköznap este hatig, míg szombaton délig tart nyitva. Alig pár lépésnyire van innen a György Oszkár téri buszmegálló, ahonnét az egész városból érkeznek helyi járatú buszok, tehát könnyű megtalálni a helyet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése