2012. január 27., péntek

Boltmustra: Lélekbúvár ezoterikus könyvesbolt Kaposvár Dózsa Gy. u. 17.

Ez az ezoterikus könyvesbolt már vagy 10 éve megvan, amit onnét tudok, hogy elég ritkán járok Kaposváron, de akkor mindig belebotlottam. (Persze véletlenek nincsenek). Arra emlékeztem, hogy egy kis sátortetős házban volt az üzlet, és egy Kárpátia pólós, fekete farmeres, mackós pasas volt az eladó.
Pár hete voltam ismét a városban, több éves kihagyás után, és kíváncsi voltam, hogy megvan-e még az üzlet, és örömmel jelenthetem, hogy igen, létezik.
A boltot elég egyszerű megtalálni, mert az utca lényegében a vasútállomással szemben van, a Csiky Gergely Színház bejárata előtt kell felkaptatni a dombra, és az az utca a Dózsa György. A színház jellegzetes sárga épületét pedig aligha kell bemutatni, legalábbis remélem. Az utcán közlekedik a helyi buszok egy része is, de mégsincs akkora zaj. Ha busszal érkezel a városba, az sem jelent hátrányt, mert a távolsági és helyi buszpályaudvarok sincsenek innét messze, csak egy picivel kell feljebb sétálni a vasútállomástól.
A könyvesbolt, mint említettem, egy régi, sátortetős kis házban áll, és az eladó személye sem változott, valószínűleg ő lehet a tulajdonos is.
Belépve a boltba azt látom, hogy én vagyok egyedül vásárló az üzletben, igaz, hogy délelőtt érkezem, amikor tanulnak, meg dolgoznak az emberek. Az eladó csak köszön, a segítségét már nem ajánlja fel, de amúgy is csak nézelődni jöttem.
A bolt jelentős részben könyveket árul, de kaphatók meditációs cd-k, csikung golyók, füstölők, gyertyák és feng shui szobrok is.
Miután meglehetősen nagy a belmagasság, a könyvespolcok pedig faltól falig érnek, a magasabban fekvő könyveket az eladótól kell kérned. Na, de ezért van a létra az üzletben.
Az itt kapható könyveket alapvetően két csoportra lehet osztani: a spirituális és ősi magyarság témájú könyvekre.
Lássuk először az ezoterikus-spirituális témájú könyveket, amelyekből elég korrekt választék van, azt lehet mondani. Mondjuk a vadiúj könyveket ne itt keresd, mert ez a bolt nem a hivatalos elárusítóhelye egyik kiadónak sem, de a népszerűbb műveket itt is megvásárolhatod. Müller Péter, A. J. Christian, Balogh Béla, a Vonzás Törvényével és a Titokkal kapcsolatos régebbi könyvek itt biztosan kaphatók.
Az itteni könyveket elsősorban az Édesvíz, a Mandala-Véda és a Bioenergetic Kiadók adják ki, de az Agykontroll termékek is beszerezhetők ugyanitt. Az Agykontroll Kft. legtöbb kiadványát láttam itt, tehát könyveket és cd-ket. Egyelőre dvd-t nem láttam tőlük, de állítólag lehet itt jegyeket kapni Agykontroll tanfolyamra.
Egészséges étrenddel és táplálkozással kapcsolatos könyvek itt kevésbé kaphatók, mert ez nem az a bolt, itt sokkal inkább a spiritualitás kerül előtérbe.
Szintén baloldalt, de már hátrébb,kaptak helyet az ősi magyarsággal kapcsolatos könyvek, amelyeknek egy része történelem, más része inkább néprajz. Korrekt választék kapható ezek közül is.
A bejárattól balra egy dobozban többféle színben mágiagyertyák is kaphatók, de csak rövid, szálas formában. Ezek használatát a különféle mágikus szertartásokhoz ajánlják.
Ugyancsak a bejárattól balra a lenti polcokon Hem füstölők találhatók, de ezekből nincsen túl széles választék.
A bejárattal szemben leghátra tették a meditációs cd-ket, amelyek közül én Kövi Szabolcs, és Osho lemezeket láttam elsősorban. Ugyanide tették a csikung golyókat is, de ezekből megintcsak nincsen túl sokféle. Utóbbiakat kizárólag párban árulják, mert egyszerre kell őket mindkét tenyérben gömbölyítgetni.
A bejárattól jobbra az eladói pult mögötti polcokon pár fajta feng shui szobor (Buddha, ló, sárkány, béka) és angyalgyertyák láthatók, de ezeket már az eladótól kell kérned.
A bejáraton látható felirat tanúsága szerint a boltban Moksa Elixírt is lehet kapni, de erről nem tudok semmit, kérdezd az eladót. Valószínűleg úgy kell őket előre megrendelni, és majd a boltban átvehető a rendelés.
A bolt minden hétköznap délután ötig tart nyitva. Önálló weboldaluk nincs, viszont a Paradigmán látható elérhetőség és fotó a boltról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése