2012. január 8., vasárnap

Boltmustra: Sárkányfű Reformház Drogéria Hévíz Kölcsey u. 4.

A Kölcsey utca talán a város legforgalmasabb utcája, hiszen itt jönnek mennek a távolsági buszok a pályaudvarra, na meg a gyógyfürdő is errefelé található, úgyhogy jó időben csak úgy nyüzsögnek itt a fürdőzők, meg a turisták. Most ilyenkor télen persze nem nagyon vannak itt emberek, úgyhogy komoly vásárlóerő sincs ilyenkor.
Az üzletnek nincs kirakata, viszont a tulajdonos az áru egy részét kirakta az üzlet elé, hogy a leendő vevők lássák, mit is lehet itt kapni. A bolt előtt fapolcokon E-vitaminos és kollagénes krémek, lóbalzsamok, Bittner svédcsepp és Naturland gyógynövényes kenőcsök láthatók, illetve benn az üzletben megvásárolhatók.
A közepes méretű, kissé hosszúkás alaprajzú üzletben egyetlen vevő sincs, csak egy kissé molett, szőke szemüveges eladónő tartja a frontot, aki barátságosan üdvözöl és a segítségét is felajánlja, de én csak nézelődni jöttem.

Az üzletben elsősorban gyógytermékek kaphatók, ugyanakkor a dekorkozmetikai termékek (magyarul a különböző sminkszerek), továbbá az Elséve és L'Oréal samponok is képviseltetik magukat. Szóval ez az üzlet egy kicsit olyan, mintha  a DM-be, vagy a Rossmannba térne be az ember, ami mondjuk Hévízen pont nincs, csak a szomszédos Keszthelyen.
Közvetlenül a bejárat mellett balra helyezték el a D'Oliva termékeket, amelyekből az összes fajta megvásárolható itt, ami különösen nyáron hasznos, merthogy napozókrémek is találhatók a kínálatban. Ezenkívül a D'Oliva forgalmaz még samponokat, tusfürdőket, különböző bőrápoló krémeket, továbbá a férfiaknak borotválkozás utáni arcszeszt. A termékek hatóanyaga az olívaolaj, amely remekül hidratálja a bőrt, megakadályozva ezzel az öregedést.
Ugyancsak a bejárattól balra helyezték el a kézzel készített, aromaterápiás szappanokat is, többféle forgalmazótól. Ezeket a termékeket Olasz-és Franciaországban készítik, ezért is olyan drágák. A kisebb szappanok 500 forintba, míg a nagyobbak 800 forintba kerülnek.
Ugyancsak a bejárattól balra kaptak helyet a termálgyógyvizes samponok és tusfürdők, de ezekből nincsen túl sokféle. A lényegük az, hogy a magyar gyógyfürdők vizét tartalmazzák, ezáltal fejtik ki gyógyító hatásukat.
Mellettük a L'Oréal és Elséve samponok kaptak helyet, de ugyanitt vannak a különböző sminkszerek, pl. szemhéjfesték, rúzs, arcfesték, körömlakk. Persze ez utóbbiakat nem a nagy piacvezető márkák forgalmazzák, úgyhogy valószínűleg nem vízállóak. Mindenesetre ezt az árakból következtettem ki, miután mindegyik sminkfajta bőven 1000 forint alatt kapható.

A bejárattól jobbra helyezték el a gyógyteákat, amelyek főként a Naturland és a Naturstar forgalmaz filteres formában, de kaphatók kínai teák és rooibos is.
A Naturlandtól kizárólag teakeverékek kaphatók, de abból az összes, a Naturstartól viszont csak egykomponensű teák kaphatók elég sokféle.
A kínai teák is mind filteresek, amelyeknek egy része fogyasztó tea, de kaphatók ginzeng és meridiánteák is.
Ugyancsak a bejárattól jobbra kaptak helyet a lóbalzsamok és a Naturland gyógynövényes kenőcsök, amelyek mind mozgásszervi problémákra valók.
A bolt amúgy minden hétköznap este hatig tart nyitva, önálló honlapja nincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése