2012. december 16., vasárnap

Biovitalitás biobolt Budapest IV. Kemény G. u. 6. F/5. az újpesti piacnál

Mostani versenyzőnk az újpesti piaccal szemben található a Szent István tér és a Kemény Gusztáv utca sarkán, egy modern üzletház földszintjén. Újpest központja is elég közel van ide, tehát metróval és villamossal is tudsz jönni akár.
Márpedig érdemes ide eljönni, hiszen ez egy kifejezetten nagy területű hely, ahol szinte mindenféle bioterméket megtalálsz. Igaz, hogy ezek a termékek sokszor nincsenek jól elrendezve, de a személyzetet is meg tudod kérni, hogy segítsenek, ha valamit nem találsz.
Apropó személyzet: két főből áll, egy magas kopasz fickóból, meg fiatal, szemüveges pénztároslányból. Utóbbi még köszönni is tud, de amúgy elég visszafogott a hangulat. Sajnos a hely tök üres, csak egy idős házaspár ugrik be vásárolni, semmi több.

A bejárat mellett közvetlenül van egy kis beugró, ahová egészséggel és táplálkozással kapcsolatos könyveket helyeztek el. Nincs különösebben széles választék belőle, mert ez nem könyvesbolt, viszont ha segítség kell az egészséges étrend, vagy valamilyen diéta elkezdéséhez, akkor azt itt megtalálhatod.
A bejárattól balra helyezték el a különböző öko tisztítószereket, a kávékat, kakaókat, az alternatív édesítőszereket, a sokféle Aromax illóolajat. A bal sarokban kapott helyet egy növényi italos és egy Oximix-es állvány is, rajtuk széles italválasztékkal.
Az öko tisztítószereket kizárólag az Iecologic forgalmazza, és folyékony mosószert, öblítőt, vízkőoldót, és mosogatószert tudsz itt venni tőlük. Könnyen megtalálod őket mert külön polcon vannak.
Ugyancsak külön polcon kaptak helyet az illóolajok is, amelyekből igen sokféle van. Leginkább az Aromax gyártja őket, de a Tulasitól is kapható néhány darab.

Szintén külön polcon vannak a különböző biokakaók, kávék, és édesítőszerek, mint például xilit, eritritol, fruktóz, gyümölcscukor és nádcukor. Ha már a kávékat említem, akkor fontos tudnod azt is, hogy az üzlet leghátsó részében ganodermás kávék is kaphatók a DXN-től, amelyeket ha jól tudom, meg is kóstolhatsz az üzletben.
A ganoderma a pecsétviaszgomba latin elnevezése. Ezt a gyógynövényt Kínában már közel 4000 éves fogyasztják az egészség megőrzése érdekében. A növény erősíti az immunrendszert, amely a lábadozó betegek számára különösen fontos. Miután immunerősítő hatású, ezért a rákbetegeknek is erőteljesen ajánlott a fogyasztása a orvosi kezelés mellett. Ezenkívül csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet is. Bővebb részleteket itt találsz.
Ugyancsak az üzlet leghátsó részében helyeztek el egy bazi nagy hűtőkomplexumot, amelyben mindenféle hűtést igénylő élelmiszer kapott helyet, például biovaj, biotej, növényi sajtok, sokféle növényi húskészítmény, továbbá szójakrémek.

Az üzlet közepén két darab szigetszerű polc található, amelyek közül az egyiken kozmetikai termékek, a másikon pedig élelmiszerek találhatók. Mind a kettőből széles a választék, úgyhogy válogathatsz bőven.
A kozmetikai termékekből mindenfélét megtalálsz itt a dekorkozmetikai termékek kivételével.
Többféle forgalmazó termékei is kaphatók az üzletben, mint például a Faith In Nature, a Coslys, a Weleda, a Tulasi, a Dr. Organic és a Biola. A Faith In Nature samponokkal, kondícionálókkal, tusfürdőkkel, a Coslys arckrémekkel, fogkrémekkel, samponokkal, a Weleda fogkrémekkel, bőrápoló krémekkel, dezodorokkal,  a Tulasi samponokkal, tusfürdőkkel, bőrápoló krémekkel, a Dr. Organic fogkrémekkel, dezodorokkal, a Biola bőrápoló krémekkel, tusfürdőkkel, dezodorokkal és samponokkal van jelen az üzletben.

Ami még érdekesség és eddig még sehol nem láttam, azok a Manufaktúra alkoholtartalmú kozmetikumai. Ezeknek a termékeknek az a lényege, hogy a hagyományos cseh fürdőkultúrán alapulnak, és természetes anyagokat tartalmaznak. Azóta többféle kollekciót is kifejlesztettek, pl. Holt-tengeri, sörös/boros, illetve gyermek kollekciókat, de itt az üzletben csak a sörös/boros kollekció darabjai kaphatók, pl. samponok, testápolók, stb., de nincs meg az összes. A termékek eredeti alkoholt tartalmaznak, szóval semmi aroma.
Ha érdekelnek ezek a termékek, akkor ajánlom figyelmedbe a honlapjukat.
Ezeken a termékeken kívül még kapható többféle kézzel készített szappan, afrikai fekete szappan folyékony formában, shea vaj, Henna Plus samponok és hajfestékek (bár ezekből nincs valami sokféle).

A másik szigetszerű polcon található az élelmiszerek és az italok egy része, például sokféle Pölz és Dr. Steinberger ivólé, sokféle konzerv, és szintén sokféle tasakos Bio Berta és Sonnentor fűszerek.
A bejárattól  jobbra leghátul a fal mentén látható polcokra helyezték el a liszteket, a magvakat, a nassolnivalókat, a diétás élelmiszereket, a kenyereket és péksütiket, na meg a teákat.
Lisztek közül  sokféle van, például búza-, tönköly-, kókusz-, köles-, hajdina-, kukorica-, árpa- és szójalisztek. Cukorbetegek részére az üzlet a Kilófaló, a Dia-Wellness és a Diabestar, míg lisztérzékenyek számára a Schar és a Barbara liszteket ajánlja. 
Ha már a lisztérzékenyeket említem az ő számukra egész korrekt élelmiszerválaszték áll rendelkezésre, amelyek közül a speciális gluténmentes liszteket, az ételporokat (pizzaszósz, muffin-és pudingporok) és a Fe-Mini termékeket (tojáshelyettesítő por, dara, rizstészta) a lisztek közelében, de attól elkülönítve helyezték el. A tej-,tojás-,glutén-és cukormentes édességeket pedig a normál nassolnivalók és magvak mellett helyezték el, tehát kicsit összevisszaság van, de ezt írtam is fentebb.
A magvakból és a nassolnivalókból amúgy elég sokfélét kapni, akárcsak a Piszkei Öko kenyereiből és aprósütijeiből. Sajnos ez utóbbiakat nem frissen sütik, hanem reggel szállítják, ezért délutánra már kevesebb kapható belőlük. A Piszkei Öko termékek többnyire tönkölyből és zabból készülnek fruktózzal, úgyhogy a cukorbetegek is ehetik, de csak óvatosan.

A teaválaszték egész korrekt: elsősorban filteres Naturland, és Mecsek kapható, továbbá a szálas Adamo-Fitt adja a teák nagyobb részét, a filteres Pavel Vana, illetve a szálas Sonnentor keverékek, továbbá a Mama Gyógynövényei és a Juva Pharma teák már kevésbé vannak jelen az üzletben. Ezen kívül van még maté tea filteres változatban a Naturlandtól, és szálas formában a Sonnentortól.
A táplálékkiegészítőket az eladói pult mögötti polcokra tették, tehát csak az eladó segítségével tudod őket megvenni. Elég széles a választék a vitaminokból és ásványi anyagokból, de gyógynövények kivonatai is vannak. A kínai Dr. Chen Patika, és a Zöldvér lúgosító program termékei is elég széles választékban vannak jelen itt a boltban, de láttam még fogyasztó termékeket, ezüstkolloidot, illetve férfiaknak és nőknek szóló vitaminkeverékeket is.
A bolt hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva. Ha ez nem felel meg, semmi gond, mert a honlapjukon van webáruház is, ahonnét meg tudod rendelni azt, amit szeretnél. Még csak budapestinek sem kell hozzá lenned, mert az ország teljes területén kiszállítják!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése