2011. augusztus 28., vasárnap

Boltmustra: Ezoterikus-és biobolt Székesfehérvár Várkörút 3.

Ez az üzlet a város legnagyobb ilyen jellegű boltja, amely meglehetősen régóta várja már a vásárlókat. A bolt a Várkörúton, Fehérvár egyik fő utcáján helyezkedik el, a Megyei Bíróságtól pár lépésre, de nagyon közel van a Fő utca és a Skála Áruház is. A bolt az alagsorban helyezkedik el, és lépcsőkön keresztül közelíthető meg, ami meglehetősen hátrányos a nyugdíjas, lábfájós emberek számára. Külön kirakatot nem rendeztek be az üzlet számára, de az ablakon keresztül jól be lehet látni, és fel lehet mérni a kínálatot. Az üzlethelyiség három részből áll, és két bejárat vezet le a boltba, azért, hogy aki szándékosan az ezoterikus könyvek, vagy a speciális élelmiszerek iránt érdeklődik, az egyből a megfelelő helyiségbe jusson. Jómagam meglehetősen sokszor megfordultam már itt, de engem elsősorban az ezoterikus könyvek érdekeltek, és nem az élelmiszerek. Miután ekkora üzletről van szó, a kiszolgáló személyzet is két főből áll: az egyikük egy kopasz, kissé mackós testalkatú férfi (ő a tulajdonos), másikuk egy marcona arcú, vékony fiatalember(ő az eladó). Utóbbi meglehetősen ijesztő figura, sötétben nem szívesen találkoznék vele össze az utcán. Ennek ellenére mindig ő volt az aki felajánlotta a segítségét, szóval nem érdemes külső alapján ítélkezni.
A könyves-és ezoterikus bolt csak az üzlet egyharmadát foglalja el, tehát nem túl nagy, de ami szükséges az megtalálható benne. Az üzlet könyvkínálatát a három nagy magyar piacvezető ezoterikus könyvkiadó, az Édesvíz, a Bioenergetic, és a Mandala-Véda Kiadó jelenteti meg a teljesség igénye nélkül. A Vonzás Törvényével és a különböző önfejlesztéssel, gyógyítással kapcsolatos könyvek mellett, többféle mágiával foglalkozó könyv is kapható, amelyet eddig máshol nem nagyon láttam.Kaphatók könyvújdonságok is, a nagy könyváruházakhoz, illetve az Édesvíz könyvesboltokhoz képest némi késéssel érkeznek meg ide.
A könyveken kívül kaphatók még jóskártyák is egy kicsi asztalon, szintén a teljesség igénye nélkül. A két legismertebb tarot paklit a Ridert és a Crowleyt mindenképpen meg lehet itt venni, de kapható itt cigánykártya is meglehetősen olcsón, kb. ezer forintért.
Amik viszont meglehetősen drágák, azok a Doreen Virtue-féle angyalos és tündéres jóskártyák,amelyek 4-5000 forintba kerülnek, viszont gyönyörűek a kártyák, és csak pozitívat jósolnak.
Újdonság, hogy itt megvásárolható egy magyar találmány, a Poláris Világ Jóskártya , amelyet a Harmonet Csoport jósnője, Gáspár Katalin alkotott meg. Ez nem pusztán jóskártya, mert két dobókocka és egy jóstábla is tartozik hozzá. Ha érdekel rendeld meg a kártyát és a jóslást segítő könyvet a mellékelt honlapról, esetleg próbáld ki a honlapon az ingyenes Poláris Jósdát.
Az ezoterikus boltban sokféle Hem füstölő és illóolaj is kapható, továbbá feng shui szobrok is. Ez utóbbiakból nem túl széles a választék, inkább alapvető szobrok (mint pl. sárkány, kutya, delfin, béka, elefánt) kaphatók kis méretben bőven ezer forint alatt.
Ezután átsétálok a biobolt részbe, amely két helyiségből áll. A kasszánál az eladói pult mögött kaphatók a táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok. Ezek jó részt vitaminkeverékek, és meglehetősen drágák, úgyhogy nem csoda, ha csak eladói segítséggel lehet őket megvásárolni.
Nagyon sokféle bioterméket, élelmiszereket lehet itt kapni, viszont tisztítószereket sajnos nem, és gyógytermékeket sem annyira. Viszont rengetegféle gyógytea kapható filteres és füves változatban egyaránt. Gyakorlatilag az összes hiperben,  DM-ben és Rosmann-ban megtalálható teafajta (Herbária Patikája, Naturland, Pannonhalmi) megtalálható itt, teafüvek esetében viszont csak Mama Gyógynövényei márkájú teák érhetők el. Ez utóbbiak jóval olcsóbbak, és a jellegzetes sárga csomagolásukról felismerheted őket. A füves teák csak monoteák, vagyis csak egyféle gyógynövényt tartalmaznak, míg a filteres teák között sokféle teakeverék akad mindenféle nyavalyára.
Diétázóknak javaslom, hogy a fehérvári bio-és gyógynövényboltok közül leginkább ide érdemes betérniük a szükséges nyersanyagok beszerzéséhez. Nemcsak azért, mert ez a legnagyobb ilyen jellegű üzlet a városban, hanem azért is, mert itt rengetegféle speciális élelmiszer kapható, ami máshol a városban egyáltalán nem. 
Ha cukorbeteg vagy, akkor általában a legtöbb reformélelmiszert biztonsággal fogyaszthatod, de mielőtt vásárolnál, mindenképp kérd ki az orvos véleményét, illetve nézd meg a termék szénhidráttartamát.
A gyógyteákat mindenesetre biztonsággal fogyaszthatod, akárcsak bioivóleveket. Ez utóbbiakban ugyanis nincs mesterségesen hozzáadott cukortartalom. Úgyszintén cukorbetegeknek ajánlja az üzlet a Xilit, Stevia és nyírfacukor termékeket, amelyek speciális édesítőszerek, és nem emelik a szervezet inzulinmennyiségét.
Ha lisztérzékeny vagy, akkor ez az üzlet neked maga a kánaán lehet, ugyanis nagyon sokféle speciális gluténmentes élelmiszer kapható itt. Az alapvető gluténmentes lisztkeverékeken és tésztákon kívül nagyon sokféle gluténmentes Barbara sütemény kapható. Ezek már kész sütemények, tehát amint megvetted, már fogyasztható is. Egyetlen egy hatalmas gond van ezekkel a diétás termékekkel: baromi drágák. Például a Barbara sütik kb. 8-900 forint darabja, de a kiszerelése akkora, mint a "normál" kekszeké, amik ugye feleannyiba kerülnek. A gluténmentes liszt az 900 forintba kerül, és egy csomag akkora mennyiség, mint az ABC-ben kapható búzaliszt. A lisztérzékenyek továbbá fogyaszthatják a rizs-, köles- vagy hajdinaliszteket is, mert itt azok is kaphatóak, de ezek sem olcsóak sajnos.
Étkezési olajfronton is hasonló a helyzet: nagyon kis üvegekben nagyon drágán kaphatóak a reform olajok, mint pl. szója, kukorica.
Érdekesség, hogy fenilketonuriás (PKU) betegek részére speciális Fe-Mini márkájú liszt kapható, amely abszolút tej-, tojás-és gluténmentes, ezért laktóz-és lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Ez a fajta liszt azonban csak nagyon kis kiszerelésben és meglehetősen drágán kapható. 
A betegségről annyit, hogy ez a fenilalanin nevű aminosav anyagcserezavara, amely egy veleszületett betegség. A szervezetben felhalmozódó fenilalanin miután lebomlani nem tud, komoly agykárosodást okoz, amely értelmi fogyatékossággal jár. Éppen ezért fontos, hogy mielőbb kiszűrjék a betegséget, hogy a beteg megkezdhesse a diétát, és ezzel elkerülhesse a teljes leépülést. Ennek érdekében a betegnek olyan ételeket kell fogyasztania, amelyek nem tartalmaznak fenilalanint, vagyis ki kell iktatniuk az étrendjükből a tejet, a tojást és a húsokat.
A diéta összeállítása szakemberek feladata, itt hazánkban jelenleg a Fe-Mini termékcsaládot ajánlják az ő részükre, amelyeket más fehérjeszegény diétára beállított emberek is fogyaszthatnak.
A boltban ezenkívül még kaphatók biopástétomok, biofelvágottak, tofu és szejtán is, utóbbi hármat hűtőben tárolják. Lúgosító diétához az üzlet ajánlja a Joshi Bharat-féle lúgosító teakeveréket, a DR. Szalay Füredi Ionos vizet, illetve a Kaqun oxigénnel dúsított vizet. Utóbbi vízet különösen az oxigénhiánnyal járó állapotok (mint pl. alacsony vérnyomás) esetén ajánlják, de akárki fogyaszthatja természetesen. Mindegyik speciális víz tisztított és szűrt, tehát méregtelenítésre alkalmas, ezért korlátlanul fogyasztható.
A biobolt minden hétköznap és szombaton már reggel hét órától várja a vásárlókat.

Boltmustra: Herbárium Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Liszt F. u. 2.

A Liszt Ferenc utca. a távolsági buszpályaudvart és az Albaplazát köti össze a Koronázó térrel és a Fő utcával. Ebből adódóan az utcában hétköznaponként meglehetősen nagy a forgalom, hiszen a város kereskedelmi központja ez. A Herbáriumba is viszonylag sokan betérnek, legalábbis én akárhányszor betértem az üzletbe, még sohasem volt üres. A boltban szimpatikus, középkorú eladónő fogad, aki rögtön felajánlja a segítségét. Nem élek vele, mert csak nézelődni jöttem.
A bolt lényegében háromféle termékcsoportot árul: gyógytermékeket, bioélelmiszereket és gyógycipőket.
A gyógytermékek az üzlet elülső, nagyobbik részében találhatók, míg a bioélelmiszerek és gyógycipők a hátsó kis alkóvban kaptak helyet.
A bolt bal oldalán kaptak helyet a különböző vitaminok, ásványi anyagok, táplálékkiegészítők meglehetősen széles választékban. Miután ezek az eladói pult mögött kaptak helyet, ezért a személyzet segítségét kell kérni a vásárlásukhoz. Mindez azért van így, mert meglehetősen drága termékekről van szó.
A táplálékkiegészítők kínálata hasonló a többi bioüzlet kínálatához.
Szintén bal oldalon, de hátrébb kapott helyet a D'Oliva termékcsalád teljes kínálata, amely folyékony szappanból, krémtusfürdőből, fürdősóból, fürdőgolyóból, törlőkendőből, samponból, és többféle bőrápoló krémből áll. A termékek jelentős része nők számára készült, de a férfiak számára is kedveskednek borotválkozás utáni balzsammal, tusfürdővel és arckrémmel.
Az olajfa termése, az olívabogyó közismert mediterrán fűszer, de a fából nyert olajat sem csak főzéshez és salátákhoz használják fel, hanem bőrápolásra is. Nem véletlenül mondják, hogy fűben-fában orvosság. :)
Az olívaolaj a száraz bőr gyógyszere, mert hidratálja, és közben a megfelelő tápanyagokkal, zsírokkal is ellátja. A D'Oliva termékeket Németországban gyártják, de az alapanyagot Olaszországból szerzik be.
A bejárat mellett jobbra található polcon helyezték el a kozmetikai termékeket, pl. samponok, balzsamok, kenőcsök, fogkrémek, szájvizek, masszázskrémek. Szájápolási termékekből meglehetősen széles a lista, hiszen többféle gyógyfogkrémet (pl. Lacalut, Sensodyne, Elmex) lehet itt kapni, fogínybetegségekre pedig az üzlet a cserszömörcés szájvizet ajánlja.
A mozgásszervi betegségben szenvedők sokféle gyógynövényes kenőcs közül választhatnak, de a nagyobb kiszerelésben kapható masszázskrémek is elsősorban az ő számukra készültek.
Az üzlet jobb oldalán található polcokon rengetegféle gyógytea kapott helyett filteres és szálas kiszerelésben egyaránt. A filteres teák jó része a hipermarketekben, DM-ben, Rossmannban is megtalálható Herbária Patikája, Naturland és Pannonhalmi termékcsalád gyógyteái, amelyek részben teakeverékek, részben monoteák.
A szálas teák a jellegzetes sárga zacskóban kapható Mama Gyógynövényei márkanevet viselik.
Áruk nem drága, kb. 170 forint, és kizárólag monoteák, tehát ők keverékeket nem forgalmaznak.
A teafüvekből csak nagyon kis mennyiség szükséges egyetlen főzethez.
A hátsó kis alkóvban találhatók a bioélelmiszerek, amelyek elsősorban nyersanyagok, pl. magvak, lisztek, olajok, különböző italok. Ezek mindegyik reformélelmiszer, pl. a lisztek és tészták fő alapanyaga a tönköly, az étkezési olajok közül kapható szója-és kukoricaolaj, az italok többsége növényi tejpótló, mint például a rizs-, zab- vagy a szójatej. A kis hűtőben többféle felvágott, virsli, szejtán és tofu kapható, amelyek mindenképpen hűtést igényelnek.
A lisztérzékenyek számára kapható speciális lisztkeverék kenyérsütéshez, illetve tészták, de mindössze ennyi A reformélelmiszerek egy részét cukorbetegek is fogyaszthatják, de a biztonság kedvéért azért kérjenek tanácsot az eladótól, hogy melyik terméknek mennyi a szénhidráttartalma.
Ugyanitt a kis alkóv másik oldalán gyógycipők és papucsok is kaphatók nagyjából 10000 forintos áron, kizárólag hölgyek részére. Ez azért van így, mert a női cipők jóval kényelmetlenebbek, jobban igénybe veszik a lábat és a gerincet, mint a férfi változatok. Az agyonterhelt női lábakat legalább otthon érdemes pihentetni a különböző gyógypapucsok segítségével, amelyek a lúdtalpasok számára is kiválóak, nem szükséges hozzájuk külön talpbetét.
Utcai gyógycipők is kaphatók, amelyek ugyancsak lúdtalpasok számára készültek. Ezek a cipők annyira esztétikusak, hogy egy komolyabb rendezvényre, értekezletre is simán fel lehet őket venni.
A bolt minden hétköznap 17 óráig van nyitva, önálló honlapjuk nincsen.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Boltmustra: Ezoterikus-és biobolt Székesfehérvár Várkörút 3.
Boltmustra: Tavaszpont bio-és ökotermékek üzlete Székesfehérvár Ady E. u. 5.
Boltmustra: Királykút gyógynövény Székesfehérvár Királykút lakónegyed 18. a Berényi út mentén
Boltmustra: Diéta Vonal táplálékallergia szaküzlet Székesfehérvár Palotai út Vásárcsarnok galéria
Boltmustra: Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Palotai út 3. az Alba Házban
Boltmustra: Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Budai út 16.

2011. augusztus 27., szombat

Hogyan működtesd hatékonyan a Vonzás Törvényét - 10 részes ingyenes e-mail tanfolyam Álomkeresővel

Ha olvastad a Titkot, illetve más Vonzás Törvényével kapcsolatos könyvet, akkor bizonyára nagyon meglepődtél azon, hogy néhány egyszerű alapelv betartásával megváltoztathatod a sorsodat. Különösen akkor találhattad megdöbbentőnek a könyv tartalmát, ha azelőtt sohasem foglalkoztál spiritualitással. Bizonyára nagy lelkesen elkezdtél kísérletezni a Vonzás Törvényével, de lehet hogy, valamiért mégsem sikerült egyről a kettőre jutni, és valóra váltani azt, amit szeretnél. Ennek az egyik oka az, hogy elültettek a fejedbe egy csomó önkorlátozó hiedelmet hosszú éveken, évtizedeken keresztül, amit persze elhittél, hiszen a szüleid, tanáraid mondták, akkor pedig igaznak kell lennie, mert gyerekfejjel ők hatalmasnak, bölcsnek tűntek. Mindezeket az önkorlátozó hiedelmeket nem lehet 1 hónap alatt eltüntetni, ezt ne is várd.
A másik oka pedig az, hogy rosszul alkalmazod a Vonzás Törvényét, rosszul beszéled az Univerzum a nyelvét. A két kommunikációs rendszer - azaz az emberi és a Univerzális - ugyanis meglehetősen távol áll egymástól, tehát ha hatásosan akarod használni a Vonzás Törvényét, akkor meg kell tanulnod az Univerzum kommunikációs rendszerét. Rhonda Byrne könyve ehhez azonban nem elég, mert csak elméleti munka, viszont az embereknek alkalmazható gyakorlati tudásra, és irányításra van szükségük a témában, ami azt jelenti, hogy többféle ezoterikus-spirituális témájú művet érdemes olvasni, illetve többféle meditációt hallgatni és gyakorolni.
Ebben  a tanulásban segíthet Álomkereső honlapja is , akinek a hozzászólásaival a Titok magyar nyelvű honlapján lehet, hogy már találkoztál.
Álomkereső, vagyis Koródi Sándor nem egy guru, vagy tanácsadó, -amelyből ma már gyakorlatilag minden sarkon van egy-, hanem egy átlagos dolgozó ember, aki belevetette magát ebbe a témába, és a weboldalán közli velünk a tapasztalatait. Mindezt ingyen teszi, bár vannak neki is fizetős anyagai, de nem ez a jellemző a weboldalon.
A 10 részes ingyenes e-mail tanfolyam megmutatja hogyan működik az Univerzum, és neked hogyan érdemes kommunikálni ahhoz, hogy pozitív irányba változzon az életed.
A 10 részes sorozat megmutatja, hogy hogyan tűzz ki célokat, hogyan fogalmazd meg ezeket, mennyire részletesen, mik a jelei annak, hogy a kívánságod teljesül/nem teljesül, mikor cselekedj/ne cselekedj. Ugyancsak szó lesz arról, hogy a többi ember hogyan viszonyul a céljaidhoz, támogatnak-e téged vagy sem, milyen erőforrások kellenek a céljaidhoz, illetve mire fókuszálj a céljaid eléréséhez. Mindegyik e-mail rövid, a bejegyzések inkább egy lexikonra, vagy enciklopédiára emlékeztetnek, és az olvasásukhoz nem kell rákattintanod semmilyen linkre. A levelek nyelvezete nagyon egyszerű, közérthető, ráadásul le is tudod tölteni őket a gépedre PDF formátumban.
A letöltéshez szükséges linkeket mindig a levelek alján találod.
Ha feliratkozol az e-mailsorozatra, kapsz ajándékba egy ingyenesen letölthető e-könyvet is, Az én vonzásom címmel PDF formátumban, amelyet szintén Álomkereső írt. 
A könyvben a szerző a saját tapasztalatait meséli el a Vonzás Törvényével kapcsolatban, miközben átveszi a tudatos teremtéshez szükséges öt lépést, továbbá elmeséli a legfontosabb buktatókat is. A könyv végén egy ingyen letölthető meditációt is találsz.
A tanfolyam befejeztével Álomkereső nem hagy magadra: továbbra is kapni fogod a Vonzás Törvényével, és egyéb, más spiritualitással kapcsolatos írásait e-mail-ben egészen addig, amíg le nem iratkozol a blogértesítőről.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Jerry és Esther Hicks: Kérd és megadatik
Jerry és Esther Hicks Kérd és megadatik 2
Rhonda Byrne: A Titok
Rhonda Byrne: Az Erő
A Titok Tanítóinak Könyvtára: Joe Vitale: Vonzásfaktor
A Titok Tanítóinak Könyvtára: Joe Vitale: A Kulcs
A Titok Tanítóinak Könyvtára: Jack Canfield - D.D. Watkins: Élj a Vonzás Törvénye szerint
Thesecret.hu- közösségi oldal és fórum a Vonzás Törvényéről
Videó: Ábrahám elárulja, hogyan vonzzad be a lottó-főnyereményt az életedbe (magyar felirattal)
Pierre Franckh: Kívájunk sikeresen!
Michael J. Losier: Így működtesd a Vonzás Törvényét!
A Titok Tanítóinak Könyvtára: Joe Vitale: Számíts a csodára
Rhonda Byrne: A Varázslat
Változtasd meg az érzelmi állapotoda, hogy megváltozzon az életed! Ingyenes e-mail tanfolyam!

2011. augusztus 20., szombat

Boltmustra: Elixír ezoterikus könyvesbolt Veszprém Ady E. u. 7/b Levendula Üzletház

A bolt a városközponttól alig pár percre található egy csendes utcában, ahol legfeljebb az 5-ös számú helyi buszjárat okoz némi zajt. Megmondom őszintén, hogy a boltot meglehetősen nehéz meglelni, ugyanis nem az utcafronton található, hanem pár száz méterrel beljebb, ráadásul magát a Levendula Üzletházat sem jelzi semmilyen felirat vagy tábla. Az utcafrontról csak egy nagy szürke épület látszik, amely előtt egy magyar és egy EU-s zászló lengedez. Nos, ez lenne a Levendula Üzletház, amelynek a földszintjén található az Elixír, amelyhez egy az épület poros parkolóján átvágva lehet eljutni.
A boltnak különösebb cégére nincs, viszont van kirakat, amelyen keresztül gyakorlatilag az egész üzletbe belátni. A kirakat üvegére mindig kiragasztják az éppen aktuális ezotériával összefüggő  városi és környékbeli tanfolyamokat, programokat.
Az üzletben nemcsak könyveket lehet kapni, hanem teákat, füstölőket, jóskártyákat, meditációs cd-ket és feng shui szobrokat is.
Amikor belépek az üzletbe, barátságos középkorú eladónő fogad, aki mindjárt fel is ajánlja a segítségét, de én mondom, hogy csak nézelődni szeretnék.
Rögtön a bejárattól balra találhatók az indiai Hem füstölők, amelyekből sokféle illat kapható. Nem sokkal ez után egy faltól falig érő könyvespolcon könyvek találhatók, méghozzá igen sokféle. Elsősorban az Édesvíz Kiadó könyveiből lehet válogatni, de láttam könyveket a Mandala -Véda Kiadó kínálatából is.
A könyvek elrendezésében különösebb koncepció nincs, legfeljebb annyi, hogy az akciós köteteket és az Agykontroll kiadványokat a bolt közepén található szigetszerű könyvespolcokra tették.
Gyakorlatilag az összes Agykontroll termék kapható, nemcsak könyvek, hanem hanganyagok is. 
A meditációs cd-k közül Kövi Szabolcs összes lemeze kapható, ami nem véletlen, hiszen a fuvolaművész veszprémi illetőségű.
A meditatív célokra is kiválóan alkalmas jóskártyák vásárlásához az eladó segítségét kell kérni, ugyanis ezek az eladói pult mögött találhatók. Doreen Virtue angyalos és tündéres jóskártyái széles választékban kaphatók elég drágán (3600-4600 forint körül). de vásárolhatók itt tarot-és cigánykártyák is.
A bejárattól jobbra található a teáspolc, ahol több fajta tea is kapható, amelyek kizárólag teafűből készültek. Semmiféle hiperekben és DM/Rossmann-ban elérhető teamárka nincs, kizárólag a Kira Teacentrum teái kaphatók itt. A teákat egyszerű színes zacskókban árulják, kb. 400-600 forintos árakon, viszont egy főzethez csak nagyon kis mennyiségű teafű szükséges, ezért egy zacskó tartalma sokáig eltarthat. 
A különböző teafajtákat eltérő színű zacskókba csomagolták, így például a fekete teákat fekete, a zöld és maté teákat sötétzöld, a rooibos teákat vörös, az ayurvedikus teákat sötétkék, a gyógyteákat fehér a lapacho teákat pedig drapp színű zacskókban lehet megtalálni. A teák jelentős része gyümölcsökkel vagy egzotikus fűszerekkel ízesített.
A bejárattól jobbra a faltól falig érő polcokon feng shui szobrok találhatók, pl. béka, sárkány, elefánt, teknős, illetve Buddha szobrok. Árak úgy nagyjából 400-800 forint közötti a szobrok méretétől függően.
Az eladói pultra kerültek a marokkövek és az ásványokból készült láncok. Egyikükből sincs széles választék, marokkőből rózsakvarcot, hegyikristályt, ametisztet láttam, láncokból szintén kaphatók ugyanezek, de utóbbiak esetén többféle ásványból lehet választani.
A veszprémi boltnak önálló honlapja nincs, javaslom helyette a fővárosban található központi Elixír bolt honlapjának  felkeresését, ahonnét online megrendelhető minden könyv. Ugyaninnét egy kattintással elérhető az Elixír Magazin online változata, amelyet manapság már Freespirit-nek hívnak.


2011. augusztus 18., csütörtök

Harmóniakártya: Magyarország egyetlen hírlevél alapú jósdája. Ingyenes regisztráció!

Ha kihúzol aznap reggel egy kártyát, az nem fogja megmondani neked pontosan, hogy mi történik veled ma, inkább csak megmutatja, miről szól az aktuális napod éppen. A Harmóniakártyák célja a rezgésszint emelése, és az egyensúly megtartása, ezért a kártyák között negatív, feszültségre utaló lapok nincsenek is.
A Harmóniakártyák tehát jósolnak abban az értelemben, hogy pozitívan befolyásolják a napodat. A Harmonet címlapján mindig láthatod Magyarország éppen aktuális Harmóniakártyáját. Ha szeretnél te is naponta ilyet kapni a postaládádba, akkor kattints a képre, és olvasd el a tudnivalókat. Íme a regisztráció oldala , amely csak felhasználónevet, jelszót és egy érvényes e-mailcímet kér, utóbbira fogod megkapni a mindennapi kártyádat. A te  napi Harmóniakártyád nem feltétlenül ugyanaz lesz, mint amit a Harmonet címlapján látsz, ugyanis minden feliratkozó más kártyát kap.
A kártyák nemcsak általános üzenettel bírnak, hanem szerelmi üzenetük is van, hiszen leginkább ez foglalkoztatja az embereket, akár bevallják, akár tagadják.
Harmonet Magyarország egyik legrégebbi internetes női magazinja, amelynek a célja már a nevében megtalálható: a harmónia megteremtése és kiterjesztése az országban. Nem kifejezetten ezoterikus magazin, de találsz bőven ezoterikus témákat is benne.

2011. augusztus 14., vasárnap

Boltmustra: Angyalbolt Győr Aradi vértanúk utca 8.

Ebből az üzletből két darab van, a másik Pápán található ugyanezen a néven, de ott még nem jártam. A két üzlet honlapja közös, amelyből kiderül, hogy a tulajdonos Szabó-Rácz Andrea angyalterapeuta, aki angyalos programokat, tanfolyamokat szervez mindkét városban. Az éppen aktuális programokat a honlapon megtalálod, viszont online vásárolni nem lehet, mert nincs fönn a termékek listája sem, ha tehát vásárolni akarsz, akkor el kell menned a boltba.
Az üzlet valószínűleg nem túl régi, mert én elég sűrűn megfordulok Győrben, és eddig még nem sikerült rábukkannom, most azonban úgy hozta a véletlen, hogy mégis megtaláltam az üzletet. Na persze, véletlenek nincsenek, úgyhogy biztosan az angyalok vezették a lépteimet a megfelelő irányba. Emlékszem akkor már a győri buszállomásra tartottam a 16:30-as buszhoz, és jó 3 óra buszozás állt előttem. Nem sokkal a Schweidel utcai kereszteződés elhagyása után valami arra késztetett, hogy átnézzek a túlsó oldalra, és ekkor megláttam egy üzletet, amelynek a két kirakatában mintha angyal.szobrok lennének, azonban sem cégér, sem felirat nem látható sehol. (Jelentem, azóta elkészült a  gyönyörű, aranyszínű és jól látható cégér az üzlet felett.) Eltűnődtem, hogy vajon miféle üzlet lehet ez? Az úttesten átkelve, és a kirakatokat közelebbről megvizsgálva megállapítottam, hogy valóban ezek angyalokat ábrázolnak, sőt feng shui szobrok is találhatók itt, akkor már tudtam, hogy megfelelő helyen járok.
A bejárati ajtó nem rögtön az üzletbe vezet, hanem egy kis előtérbe, ahol különböző ingyenes prospektusok találhatók az éppen aktuális ezoterikus programokról itt a városban. Csak vedd és vidd el őket nyugodtan.
Az üzlet bejárata a bal oldalon található, és egy hosszú folyosón keresztül léphetünk be a boltba. Ezen a folyosón helyezték el a füstölőket, amelyekből meglehetősen széles választék kapható. A füstölők legnagyobb részét a Hem jellegzetes termékei adják, ezekből 4-5 polcnyi található a helyen. Kaphatóak még Nag Champa, Prema és Goloka márkájú aromaterápiás füstölők is lapos csomagolásban, jóval drágább árakon.

Amikor a folyosón keresztül belépek a boltba, látom, hogy a fiatal, rokonszenves eladónő, éppen egy ismerősével beszélget, de rögtön észrevesz, udvariasan köszön, és fel is ajánlja a segítségét, amelyet elutasítok. Rajtunk kívül az üzlet tök üres, ami nem is csoda, hiszen még cégérük sincs, tehát az emberek nem is tudják, hogy van ilyen bolt.
Az üzlet bal oldalán, ahol a kirakat van, két hosszú polcsoron azok az angyal-és feng shui szobrok láthatók, amelyek korábban a kirakatban már megcsodálhattam. Az angyalszobrok többsége kerámiából készült, és megnyugtatják, feltöltik az embert egy stresszes nap után.
A feng shui szobrokból lényegében a legfontosabb fajtákat találhatod meg itt: béka, teknős, sárkány, kutya, Buddha-szobor, stb.Az angyal-és feng shui szobrok mellett található a teáspolc is.
Egy ilyen helyen, mint ez a bolt, ne számíts a hiperekben kapható filteres, illetve gyümölcsdarabos teákra, mert ezek nincsenek. Itt kizárólag a Kíra Teacentrum füves teáit vásárolhatod meg egyszerű színes zacskókban 400-600 forint közötti árakon. Mielőtt azt mondanád, hogy ez drága, elárulom, hogy egy-egy főzethez mindössze egy teáskanálnyi teafüvet kell felhasználni, különben könnyen mérgezést kaphatsz. Így viszont egy-egy zacskónyi mennyiség sokáig eltarthat.
Kiváló ötlet Kiráéktól, hogy a színes teás-zacskókat a teafajták szerint csoportosították, így például a fekete teákat fekete színű, a zöld és maté teákat zöld színű, a gyógyteákat fehér színű, a rooibos teákat vörös színű, az ayurvédikus teakeverékeket sötétkék színű, a lapacho teákat pedig drapp színű teás-zacskókba csomagolták. A legtöbb teafajta gyümölccsel, vagy valamilyen egzotikus fűszerrel ízesített.

Az angyalokkal illóolajok és gyertyák segítségével is kapcsolatba lehet lépni, miután mindkét eszköz hatékonyan segíti a meditációt és kikapcsol a napi gondokból. Itt a boltban ezek is kaphatók többféle választékban. Az illóolajok közül a legtöbb egykomponensű, de kaphatók olyan olajkeverékek, amelyeket a 4 arkangyalnak (Mihály, Gábriel, Rafael, Uriel) szenteltek. Utóbbiakat olyan olajok keverékéből állították össze, amelyek az adott arkangyalhoz tartoznak, ezáltal segítik a megidézését. Persze az egykomponensű illóolajok is odarendelhetők egy-egy angyalhoz, de ezekben én nem vagyok annyira járatos. Vannak viszont olyan könyvek és tanfolyamok, amelyekből mindezeket megtanulhatod. Az illóolajok jelentős részét az eladói pult alatti vitrinbe zárták, de az arkangyalos illóolajok szabadon hozzáférhetőek.
A gyertyák esetében is hasonlóan van ez, csak ott a gyertyák színeihez rendelik hozzá az angyalokat, pl. Mihály arkangyal hívásához sötétkék gyertyát érdemes égetni, Uriel esetében narancssárgát, Gábrielnél citromsárgát, Rafaelnél pedig zöldet. Az is megfelelő azonban, ha egy fehér gyertyát égetsz, amelynek a segítségével bármelyik angyallal felveheted a kapcsolatot. A gyertyák mind a 7-féle csakra színeiben kaphatók, ezért csakraharmonizálásra is használhatók. Díszgyertyákra ne számíts, csak egyszerű szálas gyertyák kaphatók.

Mostanában egyre divatosabb módszer angyalkártyák segítségével kapcsolatba lépni az angyalokkal, hiszen ezek a gyönyörűen illusztrált lapok úgyszintén emelik a rezgésszintet, ami az angyalkommunikáció lényeges eleme. A legtöbben Doreen Virtue angyalkártyáit ismerik, de Ferry Lackner és Kimberly Marooney is alkotott ilyen kártyákat, amelyek itt az üzletben is kaphatók, de vásárlásukhoz az eladónő segítségét kell kérned, mert önkiszolgáló módon nem férhetők hozzá. Mindegyik elég drága, különösen Virtue kártyái, utóbbiak több, mint 4000 forintba kerülnek. A kártyacsomagokhoz könyv is tartozik, amely leírja, hogyan is kell alkalmazni a kártyákat, és bemutatja részletesen az angyalokat.

Ha már a könyveket emlegetem: az angyalbolt legfőképpen az Édesvíz és a Mandala-Véda Kiadó által megjelentetett könyveket kínálja elég széles választékban, és nemcsak angyalos könyveket, hanem mindenféle ezoterikus-spirituális művet. Ha angyalos könyvet keresel, akkor itt megtalálod szinte az összeset, a Kryon-sorozat köteteit is ideértve, merthogy ő is egy angyali lény. Ami lényeges, hogy az itt kapható könyvek úgyszintén rezgésszint-emelő hatásúak, akárcsak az angyalszobrok, füstölők, illóolajok és angyalkártyák, tehát egy kicsit megnyugszol, kikapcsolsz a hatásukra, egyszóval jobban érzed majd magad a bőrödben.
A boltban az összes Agykontroll termék kapható, vagyis könyvek és hanganyagok egyaránt. Ha már a hanganyagoknál tartunk, akkor kaphatók meditációs cd-k is, például Kövi Szabolcs összes lemeze elérhető itt. A veszprémi illetőségű fuvolaművész régóta meditatív-spirituális zenéket szerez, amelyek úgyszintén rezgésszint-emelő hatásúak, tehát egy fáradt, stresszes nap után érdemes meghallgatni, akár többször is ezeket a cd-ket.

Végezetül pedig az üzletben kaphatók drágakövek, ásványékszerek is, igaz nem annyira széles választékban. Inkább a népszerűbb ásványokat veheted meg itt, mint például hegyikristály, ametiszt, tigrisszem, kalcedon, jáspis, türkiz, hematit, rózsakvarc, legalábbis én kapásból ezeket ismertem fel. Az ásványok úgyszintén rezgésszint-emelő és gyógyító hatásúak, ezáltal segíthetnek meditatív állapotba kerülni, továbbá oldják az aurában és a csakrákban keletkezett blokádokat.
Az üzletben a sétám mindezzel befejeződött, és megállapítottam, hogy igaz az a szlogen, amit az üzlet honlapján olvashattam: ez valóban az ölelésként ható ajándékok boltja, mert már eleve az üzlet légköre is megnyugvást áraszt a szép angyalszobroknak és a füstölőillatnak köszönhetően. A bolt 17 óráig tart nyitva, utána szellemi műhellyé alakul: ilyenkor tartják ugyanis a tanfolyamokat, előadásokat, elsősorban angyalos témában. Ezekről bővebb információt az üzlet előterében, illetve a honlapján találsz.

Boltmustra: Ásványbolt Győr Jedlik Á. u. 10.

A város egyetlen ásványboltja sokái a Hotel Árpád épületén a földszintjén üzemelt egy nagyon kis üzlethelyiségben. Aztán egyszer csak eltűnt az üzlet, és helyette felirat jelent meg az ajtón, hogy a hely elköltözött a Jedlik Ányos u. 10. szám alá, a szódásszifonos szökőkúttal szemben.
Nos, a helyet megtalálni nem könnyű, ugyanis nem jelzi tábla az üzletet, csak egy ajándék felirat, de aztán rájövök szerencsére, hogy ez az ásványbolt.
A helyiség nagyobb, mint az előző, szóval jobban el lehet férni. Különösebben nagy vevőjárás nincs, csak egy kétgyermekes anyukát látok a boltban, pedig ezen a helyen elég sok ember járkál.
A pult mögött egy hosszú szakállú fickó ücsörög, aki kifejezetten barátságos.
Az előző üzletéhez képes a hely kínálata kibővült: már nemcsak marokköveket és ásványékszereket lehet itt kapni, hanem a gyöngyfűzéshez szükséges alapanyagokat is, például damil és bőrszalagokat, illetve gyöngyöket.
A marokköveket és a medálokat kis fachszerű mélyedésekben helyezték el, amelyeken jól látható felirat jelzi a kövek nevét és árát. A marokkövek kisebb-nagyobb méretben is megtalálhatók. Ráadásul a marokkövek akciósan is kaphatók, ami azt jelenti, hogy kis zacskókban becsomagoltak egyszerre 30 darab kisméretű marokkövet, ami 400 forint. Szerintem ez eléggé jutányos ár, ha azt vesszük, hogy máshol ugyanez egy darab marokkőre érvényes. Van még olyan akció is, hogy egy műanyag dobozban 30 deka vegyes kő van, de az árára már nem emlékszem.
Az akciós áruk felett helyezték el a láncokat, amelyek vagy bőrből, vagy damilból készültek, ezért elég olcsók.
A drágább láncok az olcsóbbakkal vannak szemközt, és ezüstből készültek, de ugyanakkor vannak extra hosszú damilra felfűzött láncok is. Természetesen karkötők is vannak ugyanitt, elég sokféle.
Az előző boltban lehetett kapni ásványból készült Nagy-Magyarország térképet, órákat, illetve egyéb figurákat is. A jó hír az, hogy ezeket a Jedlik utcai boltban is meg lehet vásárolni, de csak az eladó segítségével, ugyanis a kassza mögött találhatók.
A hely hétköznaponként délután ötig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva.

2011. augusztus 10., szerda

Egészségügyi asztrológia: utalás a betegségekre a születési képletben. Az emberi test térképe a horoszkópábrán.

Az Univerzumban semmi sem történik véletlenül: egyik ember sem születik csak úgy ok nélkül erre a világra, vagyis mindenki beleilleszthető a világ rendjébe, mert egy előre megírt élettervvel érkezik a világra. Mindez azt jelenti, hogy a testet öltésed előtt megtervezed életed fontosabb állomásait, vagyis azt, hogy milyen feladatot fogsz teljesíteni itt a Földön, hol, milyen körülmények között, és kikkel fogsz tevékenykedni. Miután megszülettél, szépen el is felejted az egészet, és gyakorlatilag semmire nem emlékszel ebből, kivéve, ha erős kapcsolatban vagy a tudatalattiddal. Nem is baj, ha nem emlékszel semmire, hiszen az olyan lenne, mintha lelőnéd a poént.

A fentiekből következik, hogy a betegségek, balesetek és a halál sem véletlenül keletkezik, hanem egy-egy életfeladat részeként. Nehéz elfogadni, de vannak emberek, akik azt választják, hogy gyerek-vagy fiatalkorban betegszenek meg - sőt olykor ebbe bele is halnak -, vannak akik úgy döntenek, hogy erőszakos halállal távoznak (gyilkosság, baleset, természeti katasztrófa okozta halál), vannak akik azt választják, hogy veleszületett betegséggel, fogyatékossággal jönnek a világra, amivel együtt kell élniük. Betegségek tekintetében legalább annyi sors van, mint ahány ember él ezen a bolygón, azaz rengeteg. Egyvalami azonban közös: a betegség minden esetben egy életfeladat, a tanulnivaló része, de az megint egyéni, hogy ezt hogy oldja meg az adott ember. A kérdés már csak az, hogy ez hogyan jelenik meg a horoszkópban, mit fog mutatni a születési képlet?

A nyugati asztrológia szinte a kezdettől fogva felismerte, hogy a jegyek és a bolygók megfeleltethetők az emberi testrészeknek és szerveknek, továbbá a horoszkópábra bizonyos házai jelezhetik a harmónia felborulását, vagyis lényegében a betegségeket. A felosztás nagyon egyszerű: a csillagjegyek képviselik a fontosabb testrészeket (Kos: fej, Bika: nyak, Ikrek: vállak, Rák: mell(kas) és gyomor, Oroszlán: szív és hát, Szűz: belek és a többi emésztőszerv, Mérleg: csípő, Skorpió: nemi szervek, Nyilas: comb, Bak: térd, Vízöntő: lábszár, Halak: lábfej), a bolygók pedig az egyes szerveket ( Nap: szív, vérkeringés, nagyagy, gerinc, a férfi jobb és a nő bal szeme, Hold: gyomor, méh, mell, kisagy, nyálkahártyák, a nő jobb és a férfi bal szeme, Merkúr: tüdő és légzőszervek, idegrendszer, bal agyfélteke, emésztés, Vénusz: vénák, vese, bőr, mirigyek, női nemi szervek, Mars: izom, epe, férfi nemi szervek, vörösvértestek, fehérvérsejtek, fogak, Jupiter: artériák, máj, zsírszövetek, cukorháztartás, Szaturnusz: csontok, ízületek, fogak, lép, ásványanyagcsere, fülek, hallás, Uránusz: vérkeringés, idegrendszer, a szervezet ritmikus működése, Neptunusz: folyadékháztartás, nyirokrendszer, Plútó: tobozmirigy, nemi szervek).

Mint említettem, a bizonyos házak (I.,IV., 6., 8. és 12. ház) jelezhetik a betegséget, mert ezek hordozzák a legtöbb konfliktus lehetőségét. Mindez persze nem azt jelenti, hogy beteg is leszel, mert a bolygók csak jeleznek, hogy megtörténhet ez is. Egy-egy bolygónak, jegynek, háznak és fényszögnek ugyanis több jelentése van, és ebből bármelyik igaz lehet, akár egyszerre több is. Ezeket nevezzük analógiának. Az egészségügyi asztrológia nem jóslás, hanem elsősorban a már meglevő betegség okait, derítik fel vele, vagyis azt, hogy áll-e bolygó az ún. "betegségházakban", és ha igen, akkor milyen fényszögei vannak, milyen házak és jegyek kapcsolódnak hozzájuk.
A fényszögek közül elsősorban a feszültséget jelzők, vagyis a kvadrát (90 fok) és az oppozíció (180 fok) lesznek fontosak, de a kvinkunkszot (150 fok) is ide számíthatjuk, bár elsősorban a karmaasztrológiában foglalkoznak vele. Na, de egy betegség is lehet karmikus eredetű, sőt, abszolút. Nagyon fontos a teljes horoszkópábra elemzése, mert az asztrológia az alternatív gyógyászati módszerekhez hasonlóan az egész emberi testet vizsgálja.

Nagyon fontos megérteni, hogy az asztrológia nem diagnosztizálja a fizikai test betegségeit, tehát ha valami fizikai problémád van, akkor először menj orvoshoz, aki megállapítja, hogy mi a probléma, és további kivizsgálást, illetve kezelést javasol. Ha nem javul a problémád, sőt, hosszabb ideje tart, akkor érdemes asztrológushoz fordulni, aki a percre pontos születési időpont alapján felállított képlet alapján megmondja, hogy hol vannak nehézségeid, életed melyik területeit tudod nehezen megélni és hogy milyen segítő energiákat kaptál a nehézségek megoldására, illetve hogyan lehet feloldani a feszültségeket. Fentebb már említettem azokat a házakat, amelyek magukban hordozzák a nehézségeket, most ezekről beszélnék pár szóban.

Az Aszcendens tengelyével kezdődő I. ház a legfontosabb a képletben, hiszen az AC nélkül fel sem lehetne rajzolni a horoszkópábrát. Ez egy Kos jellegű ház, amely a kezdettel, a születéssel, az alapokkal áll kapcsolatban. Az AC tengelye mutatja azt az álarcot, amelyet a külvilág felé mutatsz, vagyis a személyiséged alapvonásait.
A személyiség szó a görög eredetű perszonából ered, amely álarcot jelent, amelyet a lélek a születésekor ölt magára, és a halállal levet. A személyiséget más szóval egónak - azaz Én-nek - is nevezik, és sokszor alapvető problémák forrása lehet, attól függően, hogy a szülött mennyire énközpontú. Az AC és az I.ház mutatja a betegségekre való hajlamot, illetve a veleszületett betegségeket, továbbá születési problémákra, esetleg nehezen kibontakozó, önmagát kereső személyiségre utalhat ha kihívó fényszög vetül rá.

Az Immum Coeli-vel (Ég Alja) kezdődő IV.ház Rák jellegű, ebből következően a családi körülményeket, az anyát mutatja. Miután ebben a házban a horoszkóp legmélyebb pontja, ennek a háznak két egymással ellentétes jelentése van: nemcsak a szülött származására, eredetére utal, hanem annak öregségére, életének végére is, vagyis egyszerre képviseli az életet és a halált. A ház utal a családtól öröklött betegségekre, jobban mondva csak a hajlamot mutatja, tehát nem biztos, hogy a betegség kiváltódik.

A 6. ház egy Szűz jellegű ház, amely a kötelességet, a munkát, a napi rutin mutatja, vagyis a szolgálat háza. A betegség abból adódhat, hogy a szülött nem teljesíti azt a kötelességét, amelyet a ház jegye mutat, vagyis ez a ház utal az életvezetés problémáiból eredő betegségekre.

A 8. ház az egyik legbonyolultabb jelentésű ház a horoszkópábrán, amely Skorpió-jellegéből adódik. Az asztrológiai könyvek egy része a "halál háza"-ként tartja számon, ami elég ijesztő: jogosan kérdezheted ezek után, hogy ez a ház azt mutatja-e meg, hogyan fogok meghalni? A válasz erre az, hogy a halál fogalma nem a fizikai test végleges elmúlását jelenti, ahogy azt nekünk tanították, hanem gyökeres változást, dimenzióváltást, amely elsősorban szellemi folyamat. A 8. ház nem csak a problémát mutatja meg, hanem egyúttal a megoldást is, amely végleges gyógyulást hozhat. Mindez megjelenhet fizikai szinten is orvosi beavatkozások formájában, amelynek során a problémát okozó szövet vagy testrész eltávolításával jobban lesz, meggyógyul a beteg.
A 8. ház ugyanakkor a szexualitás területe is, hiszen az orgazmus ugyancsak halálélménnyel, az ego elvesztésével jár együtt, tehát ez a ház mutatja a szülöttnek a viszonyát a szexhez, illetve az ehhez kapcsolódó esetleges félelmeket, problémákat kihívó fényszögek esetén.

A legutolsó betegségház, a 12. Halak jelleget hordoz, ami a feloldódással, a végtelen tengerrel, az egyetemességgel analóg. Ez a horoszkópábra legutolsó háza, amely az  Aszcendens tengellyel ér véget, amely egyúttal a születési képlet kezdőpontja. Mindez azt jelképezi, hogy a személyiség feloldódik az Univerzumban, ennek ellenére ez a ház a zárt intézeteket, kórházi kezelést,makacs, elhúzódó, krónikus betegségeket, börtönt, kolostort, illetve az egy életen át tartó nehézségeket mutatja. Mindez azért van, mert az egót, a belénk nevelt személyiségeket roppant nehéz elengedni, pedig a 12. házban éppen ez lenne a feladat. Különösen azokra az emberekre vonatkozik ez, akiknek a képletében fontos hangsúlyt kap ez a ház, mert mondjuk tele van bolygókkal. A 12. ház a 8. házhoz hasonlóan okkult ház is, vagyis jelzi az ezoterikus-spirituális képességeket, vonzódásokat.

Konkrét betegségek elemzésénél mindig megvizsgáljuk, hogy milyen szerv (lásd fent a bolygóknál), illetve testrész (lásd fent a jegyeknél) okozza a problémát.Mindez eléggé bonyolítja a dolgot, hiszen nem egy bolygó helyét vizsgáljuk a képletben, hanem többet, továbbá a betegségházakat is figyelembe kell venni. A bolygóknál minden esetben meg kell nézni hogy melyik házat uralják, betegségházak esetében pedig azt, hogy az uraik hol helyezkednek el. Valószínűleg egy-két esetben találunk is majd átfedést.

Most akkor lássunk egy konkrét példát betegségelemzésre: a balesetekre, műtétetekre is található utalás a radix képletben. Ebben az esetben az egyik fontos bolygó, amit keresünk, az a Mars lesz, miután mind a kettő agresszív behatás a testre. A másik fontos bolygó, amit keresünk, az a Plútóaz átalakulás bolygója. Különösen műtéteknél fontos megvizsgálni az utóbbi bolygót, mert a sebészeti beavatkozások mindig a test átalakulásával járnak, hiszen a beavatkozás során kimetszenek valami oda nem illőt, ami már nem szolgálja a testet. Baleseteknél is következhet be maradandó változás, ezért a Plútót itt is figyelembe kell venni. Miután a baleset és a műtét gyűjtőfogalmak, mindig meg kell nézni, hogy melyik testrészen és szervekben keletkezett az agresszív behatás, de az ezekhez kapcsolódó csillagjegyeket és bolgyókat már fentebb bemutattam.
Ezenkívül meg kell nézni, hogy a 8. és 12. házzal mi a helyzet, mi a ház ura, lakott-e, vagy üres.Ez a két ház jelzi egyrészt a gyökeres változásokat, másrészt pedig az elmúlást elengedést.

Szintén a Mars bolygóhoz tartozik az összes gyulladásos, fertőzéses, lázas és vérzésekkel járó betegség, mert ezek ugyancsak agressziót jeleznek. A menstruációs vérzés is Marsikus jelenség, annak ellenére, hogy ez kifejezetten a nőkre jellemző. A menses problémáinál azonban elsősorban a női nemi szerveket képviselő bolygókat és jegyeket vesszük figyelembe azaz a Hold és Vénusz bolygókat, továbbá a Skorpió jegyét.
Nos ezekből a példákból már lehet látni, hogy egy-egy betegség lelki hátterének a megállapítása eléggé bonyolult az asztrológiában, viszont makacs, folyton kiújuló problémák esetén sokat segíthet.
Egészségügyi asztrológiával hazánkban főként Kaló Jenő foglalkozik, érdemes elolvasni a Gyógyulás szelencéje című könyvét. Írásom Takács Tibor: A fejlődés iskolája című műve alapján készült, amely szintén tartalmaz bevezetőt az egészségügyi asztrológiába, többféle példahoroszkóppal.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Kalo Jenő: A gyógyulás szelencéje I-II-III. - az orvosi asztrológia kézikönyve
Takács Tibor: A fejlődés iskolája - a tradícionális asztrológia átfogó kézikönyve