2012. június 15., péntek

Ingyenes online célkitűző, önbizalom-erősítő és személyiségfejlesztő anyagok Manhertz Józseftől

Manhertz József tanfolyamait egy Agykontrollos fórumon ajánlották többen is, pedig Józsinak amúgy semmi köze nincs a Silva-módszerhez, meg úgy általában az ezotériához. A célja azonban mégis ugyanaz, mint az előbb említett rendszereknek: vagyis a pozitív énkép kialakítása, megerősítése, legfeljebb más módszereket használnak.
Nagyon sok embernek ugyanis negatív az énképe, azaz nem bízik magában eléggé ahhoz, hogy elhiggye azt, hogy képes az élet kihívásainak megfelelni, és megérdemelni azt, hogy szeressék olyannak, amilyen.
Az önbizalom kéz a kézben jár az önbecsüléssel, amely azt jelenti, hogy ismerem a határaimat, tudom, mi az amit elviselek, és mit nem, és ha valaki mégsem tartaná ezt tiszteletben, akkor intelligensen, lehetőleg agresszió alkalmazása nélkül kezelem.
Az önbizalom és az önbecsülés alapjait elsősorban gyermekkorban kell elsajátítani - bár később is megtanulható -, de az a baj, hogy gyakran a szülőkből is hiányzik az önszeretet, az önbizalom és az önbecsülés, éppen ezért a gyerekeiknek sem fognak tudni mit átadni.
A másik nagy önbizalom-károsító hely az iskola, amely nagyon sok kudarc színhelye lehet, ugyanis a tanárok sokszor arra mennek rá, mi az, amit nem tud a gyerek ahelyett, hogy a már meglévő tudást erősítenék. Ráadásul a diákok egy részének a szóbeli felelés külön tortúrát jelent, mert félnek egy embercsoport előtt beszélni. Igazából ez nemcsak a diákok problémája, hanem a felnőtteké is, akiknek később értekezleteken, szakmai bemutatókon kell majd ugyanezt tenni. Igaz, hogy ott már nincs osztályzat, csak éppen a cég sikere múlhat rajta, úgyhogy jóval nagyobb a tét...
Manhertz József élő önbizalom-erősító tanfolyamai részben ezt a problémát orvosolják, vagyis megtanítanak téged a nyilvánosság előtt beszélni, előadni úgy, hogy sikerélményed legyen. Minderre azért van szükség, mert ha sikeres akarsz lenni - márpedig miért ne akarnál -, akkor előbb-utóbb szükség lesz rá, hogy egyszerre több ember előtt bizonyítsd a tudásod, illetve azt, hogy a terméked eladható, van benne fantázia. Mindez nem azt jelenti, hogy egy szónoki, vagy egy hangképző oktatáson vennél részt, hanem azt, hogy megtanulod kiküszöbölni a lámpalázat, illetve fenntartani a közönség figyelmét, na meg persze lendületes izgalmas bemutatkozást készíteni.
Persze ez már inkább csak következmény. A lényeg az, hogy a tanfolyamon tanultak hatására jobban mersz majd kezdeményezni, hatékonyabban tudsz majd célokat kitűzni, és megvalósítani, nő a kreativitásod és sikerrel kezeled majd a konfliktusaidat.
Manhertz József tanfolyamai nem arról szólnak, hogyan keress még több pénzt, illetve hogyan találj állást, de ahogy növekszik majd az önbizalmad, az életed minősége is ennek arányában fog javulni.
Manhertz József tanfolyamai jórészt fizetősek, de ha nincs ennyi fölösleges pénzed, akkor is van megoldás, ugyanis Józsi meglehetősen sokféle ingyenes személyiségfejlesztő, célkitűző és önbizalom-erősítő anyagot állított össze, de ezt csak akkor kaphatod meg, ha feliratkozol a hírlevélre.
Ebben az esetben ingyenes videókat, cikkeket és hangfelvételeket fogsz kapni a postaládádba, amelyeknek egy része le is tölthető.
Ha érdekel a dolog, akkor iratkozz fel itt , én azt mondom, nem fogod megbánni. Józsi korábban megjelent szabadon letölthető írásait pedig olvasd el itt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése