2013. július 7., vasárnap

Boltmustra: Natív Bio Natúrbolt Budapest XI. Réköz u. 7. az Eleven Centerben

A Gazdagréti lakótelepen már nagyon rég jártam, úgyhogy felkerekedtem megnézni, pláne, hogy hírét vettem, hogy van ott egy pöpec biobolt az Eleven Centerben. Na most nekem gőzöm nem volt róla, hogy mi az az Eleven Center, de mondom nagyon rég jártam ott, amikor ez az épület még meg sem volt, úgyhogy azt sem tudtam merre kell keresni.
A lényeg az, hogy a 139-es, vagy a 153-as buszról a Nagyszeben térnél kell leszállni, és ott van ez a pláza jellegű hely, aminek az első emeletén található a fent nevezett vásárlóegység.
A hely igencsak nagy, úgyhogy kétfős személyzet van, két nagyon barátságos hölgy személyében, akik mind a ketten köszönnek és a segítségüket is felajánlják.Vásárlók, nézelődők is vannak páran, de hát egy plázáról van szó, ahová könnyebb az embereket becsábítani.
A termékeket a falak mentén levő polcokra, illetve szigetszerű szekrényekbe helyezték el, de a bejárattól jobbra van egy hűtő is, amelyben tejtermékek találhatók vegán és bio változatban.
A szigetszerű polcokon találhatók a teák, illetve kozmetikai termékek, és az élelmiszerek  egy része, de a táplálékkiegészítők is.  Hátul a a fal mentén találhatók az élelmiszerek és a kozmetikai termékek másik része.
A teákat kettéválasztották, ugyanis az egyik polcon találhatók a gyógyteák (az egyik oldalán a filteres, a másikon a szálas), míg a másik polcon a különböző gyümölcs, illetve speciális teák, mint pl. rooibos, zöld, vagy fehér.
Mindegyik teából elég sokféle a választék, teljesen mindegy, hogy Herbária Patikája, Herbatrend, Mecsek, vagy Naturland teáról van szó. Amúgy ezek a teák szálas és filteres változatban egyaránt megtalálhatók itt a boltban, kivéve a Naturlandot, mert az csak filteres formában kapható.Csak szálas változatban Adamo-Fitt és Mama Gyógynövényei teák vannak.
Gyümölcsteák közül én London Fruit&Herb-öt láttam, míg az egzotikusabb fajta teákat a Clipper forgalmazza. Ez utóbbiakból is elég sokféle van.
Italok közül én még sokféle Dr. Steinberger ivólevet  és szörpöket láttam leghátul.
Élelmiszerek közül meglehetősen sokféle közül lehet választani, és szinte mindenféle ételcsoportból kapható itt élelmiszer, úgyhogy senki sem fog éhen maradni.
A fűszereket, illetve a diabetikus élelmiszereket az egyik szigetszerű polcra tették, akárcsak a nassolnivalókat. Mindegyikből elég sokféle van, úgyhogy lehet választani. A magvakat leghátulra tették, akárcsak a liszteket, olajokat, tésztákat, és úgy láttam, hogy a gluténmentes élelmiszereket is.
Ha már a gluténmentes élelmiszereket említem, akkor elmondanám, hogy a diétázók számára is bőven van választék, akár a cukorbetegekről, akár a lisztérzékenyekről beszélünk.
Cukrosoknak a xiliten, a stevián, és a nádcukron kívül még többféle lekvárt, illetve kekszet, csokit is láttam elkülönítve. Amúgy hagyományos lekvárok is vannak, de azokat leghátra helyezték, de bőségesen van azokból is.
Gluténmentes élelmiszerek közül én Cornito és Pasta D'Oro tésztákat, kenyér-és sütiporokat, na meg lisztet láttam.
Vannak még egész kenyerek és aprósütik is a Piszkei Ökotól reform alapanyagokból.
Egyébként meg sokféle tasakos fűszer, növényekből készült krémek, illetve pástétomok is kaphatók még, a magvakról és egészséges nassolnivalókról, müzliszeletekről már nem is beszélve. Legutóbbiak az élelmiszeres polc tetején találhatók.
A kozmetikai termékek leghátul vannak egy bemélyedésben. Ezekből is elég sokféle van, pl. Weleda (baba-mama, arcápolás, testápolás, sokféle napvédő termék), Faith In Nature (samponok, tusfürdők, testápolók), D'Oliva, Ahava Holt-tengeri készítmények, Coslys, Dr. Hauschka arcápoló termékek, shea vaj, illetve kézzel készített szappanok is Ez utóbbiakat már a szigetszerű polcok tetején helyezték el.  Gyógykenőcsök is vannak a Biomedtől és a Naturlandtól elég sokféle, továbbá a Dr. Kelentől sósborszeszes gélek is vannak. Érdekes, hogy a Dr. Kelen napvédő termékeket is forgalmaz, amelyek itt az üzletben szintén elérhetők. 
Táplálékkiegészítőkből, vitaminokból is van elég, amelyek ráadásul szabadon elérhetők. Én Béres, Supherb és Zafír termékekre mindenképpen emlékszem, de vannak lúgosító, fogyasztó és méregtelenítő termékek is.
A hely hétköznaponként este hétig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva. Bővebb információ róluk a honlapjukon található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése