2012. április 12., csütörtök

Hangterápiás gyógyítás az ideális aura-zenéd hallgatásával!

Korábban már írtam nektek Marosfalvi Imre Enrico hegedűművészről, akinek ingyen belehallgathattok a honlapján a zenéibe. Azonban ez még nem minden, mert Enrico zenei médium is, aki a hangok segítségével gyógyítja a hozzá fordulókat, például tibeti hangtálas kezelések, a csakrák harmonizálása kalimbával, hangfürdő, illetve az aura-zene.
Aurája mindenkinek van, mert ez védi meg a fizikai testet. Ez aura mindenkinek egyedi, hiszen mindenkinek más a sorsa, más küldetéssel érkezett a Földre, ami az aurában is kódolva van. Ugyancsak kódolva vannak az aurában az előző életek is, sőt a kezdődő fizikai elváltozások az aurában előbb megjelennek, mint magában a fizikai testben!
Éppen ezért fontos megvizsgáltatni az aurát, mert lehet, hogy komoly betegség kialakulását előzöd meg vele, továbbá segít önmagad megismerésében is, ugyanis az aura jellege tájékoztat a személyiségedről is.
Jelen pillanatban az emberek jelentős része energiahiányban szenved, sokan feszültek, ingerültek, hatalmas a létbizonytalanság is.
Mindez remekül meglátszik az aurán is, amely összemegy, hiányos lesz. Szerencsére van lehetőség az energiahiányos aura feljavítására.
Itt jön a képbe Enrico zenei médium, aki látja az aurádat és a problémáidat, és érzékeli az aura zenei rezgéséit is, ugyanis a minket körülvevő védő mezőhöz különböző hangok is tartoznak, amelyek normális esetben harmonizálnak egymással.
Mindez azért jó, mert Enrico mindenkinek el tudja készíteni az ideális, csak rá jellemző aura-zenéjét, amellyel az egészséges aura bevonzható, ami javítja az általános közérzetet, tehát a szellem egészsége megteremti a test egészségét is.
A művész ezt az ideális zenét minden esetben CD-re rögzíti, amit hallgass minden nap, legalább fél éven át!
A zene 4-5 perc, ezt kapod meg egy 80 perces CD-n egymás után többször úgy, hogy kitöltse a teljes műsoridőt.
Nem kell meditálnod hozzá, csak hallgasd a zenét a háttérben, legalábbis nappal, amíg a dolgaidat intézed. Kora este viszont már érdemes elcsendesedve hallgatni, a zajokat kizárva.
A zene elkészítésének az ára 7000 forint fejenként, ha további kérdésed van, akkor nézd meg a művész honlapját!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése