Ez a hely igazi meglepetés számomra, ugyanis annak ellenére,
hogy egy eléggé eldugott helyen található, eléggé sok vevő
keresi fel a helyet. Igaz, hogy a Fehérvári úton levő Újudai
Egészségcentrummal van szemben a rövidke Szabolcska M. utca,
szóval a betegek könnyedén idetalálhatnak.
Na most ez a hely kizárólag bio-és reformélelmiszereket árul,
tehát ha kozmetikumokat keresel, akkor azt a szomszédos Hold
Boltban veheted meg, amiről egy másik blogbejegyzésem szól.
A bejárattól balra található egy külön állvány, amelyen
rizs-zab-és szójaitalok találhatók kisebb és nagyobb
kiszerelésben.
Mellettük látható egy polc, amelynek az egyik oldalán magvak
és rágcsálnivalók találhatók elég sokféle, míg a másik
oldalon olajok (kendermag, lenmag, tökmag, búzacsíra,
kukoricacsíra, szezám, olíva, napraforgó, meggymag). Ez
utóbbiakból több forgalmazó terméke is megtalálható többféle
kiszerelésben. Van egy polc a kassza mellett, ahol szintén magvak
találhatók, tehát ha ilyet keresel, akkor nem fogsz csalódni.
Kicsivel arébb találhatók a lisztek (tönköly, zab, durum,
ősbúza, búza), sokféle lekvár és fűszer (tasakos és üveges
Bio Berta), paradicsomlé, többféle pástétom, illetve biokávék-és
kakaók.
Teákból is van sokféle szálas és filteres változatban
egyaránt, például sokféle Sonnentor teakeverék (szálas és
filteres), kínai teából is akad sokféle, Herbária Patikájából
és Naturlandból viszont csak pár fajta kapható.
A pult mögé helyezték el a tésztákat és a kenyereket.
Tészták közül sokféle gluténmentes Pasta d'Oro is kapható, míg
a kenyereket a Piszkei Öko süti, és természetesen reform
alapanyagokból készül. A pultnál tudsz még venni többféle
péksütit, illetve csomagolt reformsütiket is. Utóbbiak
csomagolásán jól látható, hogy milyen diétában fogyasztható,
pl. cukormentes, gluténmentes, tejmentes, stb. A pultban is láthatsz
sütiket, illetve péksütiket. Itt az előttük levő felirat
háttérszíne árulja el, hogy milyen diétában fogyaszthatod őket.
Jelmagyarázatot lásd a pult üvegén.
A bejárattól jobbra van egy alkóvhelyiség, ahová a
biozöldségeket helyezték, de a hűtők is itt kaptak helyet. A
zöldségválaszték elég széles elég sok mindent be tudsz tehát
itt szerezni, csak érkezz időben.
A hűtőkben is sokféle elemózsiát találhatsz: az egyik
például csak mirelit zöldségek vannak, egy másikban csak tofu és
szejtán, egy harmadikban sajtok, de a felvágottak és a
kókuszolajok is külön jégszekrényben kaptak helyet.
A kasszától jobbra található magvaspolcot már említettem.
Emögé helyezték el a gluténmentes liszteket (kókusz, amaránt,
mandula), illetve pár sütit is lisztérzékenyek számára.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése