2012. május 20., vasárnap

Boltmustra: Kék Lótusz Biobolt Szeged Kölcsey u. 2.

A hely Szeged belvárosában található, a Kárász utcáról kell befordulni balra, ha a zenélő szökőkút felé tartasz. Ellenkező esetben jobb kéz felé kell fordulni.
A bolt a Hotel Royallal szemben található, cégér és külön kirakat nincs, viszont a helyet mégis könnyen felismerheted, mert az ablakban egy halványkék színű lótuszvirág látható, alatta pedig felsorolják, hogy mi is kapható egészen pontosan itt.
Az már innét az ablakból kiderül, hogy a hely a Dr. Lenkei termékek hivatalos forgalmazója, azt viszont már csak a boltba belépve tudom meg, hogy az üzlet a Vitaminkirály termékek és a Neera méregtelenítő szirup hivatalos mintaboltja is.
Mindez azt jelenti, hogy ezt a háromfajta termékcsoportot mindig lehet kapni az üzletben, de ha mégsem, akkor megrendelik, és ha megérkezett az áru, akkor az üzletben átveheted. Ez különösen a Dr. Lenkei és a Vitaminkirály termékekre érvényes.
A Neeráról azt kell tudni, hogy ez egy indiai eredetű méregtelenítő ital, amely pálma-és juharszirup, Cayenne bors, citromlé és víz keveréke, amely folyékony táplálékként viselkedik, tehát a vele végzett méregtelenítő kúra idején egyéb szilárd táplálékot fogyasztani nem szabad, mert az már nem méregtelenítés.
Többféle kúrát is végezhetsz ezzel az itallal, van egynapos, kétnapos, ötnapos, vagy egy hetes, attól függően, hogy mennyire vagy jó egészségi állapotban. Azt mondanom se kell, hogyha beteg vagy, főleg ha krónikus beteg, akkor az orvosod engedélyét kell kérned a kúra előtt, ugyanis a termék összetevői  már önmagában is erős méregtelenítő hatásúak, hát még így együtt! Részleteket és fotókat erről az üzletről a Neera hivatalos weboldalán találhatsz.

Dr. Lenkei Gábort is egyre kevesebb embernek kell bemutatni, hiszen ő az az orvos, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával, és inkább a saját termékeit dobta piacra. Manapság már elég sok vitamin-és ásványianyag-tablettát forgalmaz a cég annyira, hogy külön Dr. Lenkei Centrumokat kellett nyitni országszerte, illetve több biobolt is jelentkezett hivatalos termékpartnernek, mint például ez a hely is.
A Lenkei termékekről a központi weboldalukon keresztül találsz bővebb információt.
A veszprémi illetőségű Vitaminkirály is egyre ismertebb a piacon, mert rengeteg vitamin-és ásványianyag-tablettát forgalmaznak, de sokféle egyéb táplálékkiegészítő is kapható náluk, például lúgosító termékek, stb. Katalógusuk az üzletből díjmentesen elvihető.
Amúgy a táplálékkiegészítőket a bejárattól jobbra helyezték el az eladói pult mögötti polcokon, ezért csak az eladótól tudod kérni őket.
A helyet egyébként Sri Chinmoy szegedi tanítványai üzemeltetik, éppen ezért a Mester összes kiadványa - tehát könyvek, cd-k - megvásárolhatók ebben az üzletben, ami a meditációk iránt érdeklődőknek kifejezetten jó hír.

A bolt egyébként egy hosszú folyosóból áll egy régi bérházban, ami azt jelenti, hogy nagy a belmagasság, éppen ezért a hosszú polcok tetején elhelyezett árukat még a legmagasabb ember sem érheti el, de semmi baj, mert van létra.
Miután elég széles az üzlet áruválasztéka, és  - gondolom én - elég sokat kell használni a létrát is, éppen ezért a személyzet két főből áll. Én egy fiatal világosbarna hajú, szemüveges lánnyal, és egy barna hajú, középkorú hölggyel találkozom a pult mögött, de egyikük sem valami lelkes, éppenhogy csak köszönnek, pedig az üzlet éppen akkor kong az ürességtől. (Mondjuk később a középkorú hölgy legalább megkérdezi, hogy segíthet-e esetleg valamiben).
A boltban a fent nevezett táplálékkiegészítőkön kívül még biokozmetikumokat, gyógytermékeket, reform élelmiszereket, ezoterikus könyveket és meditációs cd-ket is árulnak.

Az ajtón belépve először a biokozmetikumokkal találkozni, amelyek közül elég sokféle van, pl. Tulasi samponok,  csalánsampon,  Bánfi hajszesz, többféle hennatartalmú hajfesték, Dr. Kelen sósborszesz gélek többféle gyógynövényből visszeres lábra, Urtekram biokozmetikumok és ayurvédikus termékek. Utóbbiból különösen sok van, amelyek a szinte a teljes test ápolását lefedik. Ilyen termékek pl. a Dabur fogkrémek, a Vatika hajápolók, továbbá a Herbline arcápoló krémcsalád. Legutóbbiak például aranyat és sáfrányt tartalmaznak és enyhítik a bőrgyulladásokat és a ráncokat.
Az Urtekram biokozmetikum-családdal eddig még egyik bioüzletben sem találkoztam, ami azért lehet, mert a szülőhazájuk Dánia, ami azért elég messze van ide. Ezek a termékek mind adalékanyag mentesek, tehát allergiások is használhatják őket. Elég sokféle sampont, pár fajta szappant, tusfürdőt, testápolót, dezodort és fogkrémet gyártanak. A termékek közül sampont és fogkrémet gyerekek számára is készítenek. Itt a Kék Lótuszban elég sokféle termékük kapható.
Néhány fajta Prema és Goloka lapos dobozos drágább füstölő, továbbá elég sokféle Aromax illóolaj is van a szépségápolási termékek mellett, sőt az illóolajokat külön polcra is tették, hogy jobban megismerd őket.

Mellettük helyezték el a reformélelmiszereket és a vizeket szintén a bejárattól balra, amelyek egészen a folyosó végéig elérnek. Elég sokféle van ezekből is, például lisztek (rizs, zab, tönköly, amaránt, szója), tészták, kis hűtőben szójafelvágottak-és virsli, tofu, szójakrémek, édesítőszerek, fűszerek, növényi pástétomok és krémek, továbbá diétás élelmiszerek.
A tésztákat leghátra tették, és elég sokféle van belőlük. Legnagyobb részük tönkölylisztből készült, de gluténmentes változatban is kaphatók.
Ha már a gluténmentességet említem, akkor diétás élelmiszerek is kaphatók lisztérzékenyek számára.
A tésztákon kívül még speciális gluténmentes lisztkeverék, illetve gluténmentes sütik vannak még, továbbá a lisztek közül még a rizs-, amaránt-és szójatartalmú liszteket is beépíthetik a diétájukba, mert ezek mind gluténmentes gabonák.
A gluténmentes és diabetikus édességek egyébként külön polcot kaptak,tehát a gluténmentes kekszek mellett még csökkentett cukortartalmú nápolyik, csokik és kekszek láthatók.
A természetes édesítőszerek szintén külön polcot kaptak, ahol  nyírfacukor, stevia termékek, gyümölcscukor, kandiscukor és többféle nádcukor kapható széles választékban. Ezeket a termékeket nemcsak cukorbetegek fogyaszthatják, de nekik különösen ajánlott, mert egyensúlyban tartják az inzulinszintet, ami a számukra különösen fontos.
Vizek közül én csökkentett deutériumtartalmú vizet láttam Preventa márkajelzéssel, amelyet különösen daganatos betegeknek ajánlanak az orvosok, mert a fogyasztása elősegíti a gyógyulást. Igazából nem tudok erről többet, érdeklődj az üzletben, vagy keress rá az interneten. 

A bejárattól jobbra hátul ezoterikus és egészséggel kapcsolatos könyvek is kaphatók, amelyek egy részét az Édesvíz, a Mandala-Véda és a Bioenergetic Kiadók adják ki. Nincs túl széles választék belőlük, de hát ez elsősorban élelmiszer és gyógynövény szaküzlet, és nem könyvesbolt. Ugyanitt meditációs CD-k is vannak, pl-. Sri Chinmoy, vagy Kövi Szabolcs.
Szintén a bejárattól jobbra helyezték el a teákat és a táplálékkiegészítőket. A teaválaszték nem annyira széles, de ami van az korrekt. Főként teakeverékek kaphatók, bár a Herbária Patikájától láttam egykomponensű teákat is. Ezenkívül még a Mecsek és a Neuner's márkák vannak jelen az üzletben filteres formában.
A Neuner's bioteái a másik két fajtával ellentétben a vevők által is szabadon hozzáférhetők és a bejárattól balra találhatók. A legtöbb teakeverékük jelen van az üzletben, kivéve a rooibost és a zöld teát, de lehet, hogy azóta ezek is megjelentek, nem tudom.

A táplálékkiegészítők egy részéről (Dr. Lenkei, Vitaminkirály) fentebb már beszéltem, de a kínálat ennél is tovább terjed, hiszen lúgosító( Zöldvér Program) és fogyókúrás (főleg kínai) termékek is kaphatók főleg tabletta formájában.
Végezetül pedig még egy érdekesség, ami meglehetősen ritkán tűnik fel a különböző bio-és gyógynövényüzletekben: ez pedig a Nordic Koivu által forgalmazott nyírfanedv. Eddig én még csak Pesten az Oktogonon található bioboltban találkoztam vele legalábbis, továbbá egy győri gyógynövénydiszkontban, amiről később fogok beszámolni.
Egy hosszúkás átlátszó üvegben van a folyadék, amelyet a Föld északi részén termő nyírfákból csapolnak le egy évben kétszer. A nyírfanedv nagyon egészséges, mert lúgosítja é méregteleníti a szervezetet, ezáltal több energiát, és erősebb immunrendszert ad, továbbá az asztmás-allergiás tüneteket is csökkenti. Méregtelenítéshez kiváló, és diétázók is fogyaszthatják.
A bolt hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig várja a vevőket. Önálló honlapjuk nincs, viszont a Neera ital hivatalos honlapján megtalálhatóak, amit már feljebb belinkeltem.


1 megjegyzés:

  1. Azóta van "cégér", vagyis cégtábla (lásd a fotókon: https://plus.google.com/108149375266366424755/about?hl=hu ).
    Van saját weboldal (igaz még csak termékkategóriákkal, termékcsoportokkal, az egyes termékek nem jelennek még meg):
    http://www.kek-lotusz.hu

    Változott a vevők kezelés is, illetve a termékkínálat bővült. A bolt alatti teremben többször tartottak előadást, bemutatót.

    VálaszTörlés