2013. április 27., szombat

A bolygók általános jelentése a horoszkópban

A különböző házak általános jelentéséről már korábban írtam ideje, hogy legyen  egy olyan írás is, amelyik a bolygók általános jelentésével foglalkozik. Mindez azért fontos, mert ők jelképezik a sors egyik fontos tényezőjét, amelyik folyton változik, miután maguk a bolygók is állandóan mozgásban vannak.
Ez azt jelenti tehát, hogy a sorsunk nem stabil, mert semmi sem tart örökké, bár ez nem azt jelenti, hogy a bolygók mozgásától függene a sorsunk. Nem, a bolygók csak jeleznek, hogy mik a problémás területek, illetve melyek a szülött kedvező tulajdonságai, illetve az ehhez kapcsolódó lehetőségeket mutatják meg.
Most akkor lássuk, hogy melyik égitesthez milyen jelentés társul.

Nap

A Nap egy közepes méretű csillag, amely fenntartja a hozzá kapcsolódó kis univerzumot, a Naprendszert. Ez nem egyedi jelenség a csillagászatban, ugyanis nagyon sok csillaghoz kapcsolódnak különböző bolygók, amelyek körülötte keringenek, egészen addig, amíg az a csillag meg nem szűnik.
Ebből következik, hogy a Naphoz a teremtő erőt kapcsolják az asztrológiában, nélküle ugyanis meghalnánk, ezért ez a bolygó az élet alapvető forrása.
A különböző gagyi horoszkópok csak a Nap jegyével foglalkoznak, pedig az, hogy melyik jegyben áll ez a bolygó, az csak az asztrológia területe. Igaz, hogy egy nagyon is lényeges terület, mert a szülött teremtő erejét mutatja meg azt, hogy hogyan teremti meg az életében a dolgokat, illetve azok hogyan teremtődnek meg körülötte.
Miután a jegy az érett férfi szimbóluma is, ezért a horoszkópban utal az apára is mármint, hogy milyen viszonyban vagyunk vele. Férfi horoszkópban azt is megmutatja, hogy a szülött várhatóan milyen apa lesz, női horoszkópban viszont utal a társra is.
Egészségügyi asztrológiában a szív tartozik hozzá, illetve a keringési rendszer.
Legerősebben az Oroszlán jegyében hat, míg a leggyengébben a Vízöntőben.

Hold

A Hold a Föld körül kering, és sokan a Nap párjának tartják, ami azt jelent, hogy míg a Nap az érett férfi jelképe, addig a Hold az érett nőé, illetve az anyaságé. Erre nagyon egyszerű a magyarázat: a természeti népek régen a Hold ciklusai alapján számoltak, mert szerintük az jóval pontosabb volt, mint a Nap járása.
Vannak olyan népek, amelyek még ma is ez alapján számítják az időt, például a kínaiak, az indiaiak, vagy arabok, tehát ők máskor ülik meg az Új Esztendő napját, mint itt Európában.
Azt is megfigyelték, hogy a nők ciklusa is a Hold járásához igazodik, bár ezt a tudást itt a nyugati kultúrában nem igazán alkalmazzák.
Mindenesetre a bolygó az anyát mutatja meg a horoszkópban, hogy milyen a viszonyunk vele, illetve nők esetében utal arra is, hogy ők milyen anyák lesznek, férfiak esetében pedig a társra utal.
A Hold ugyanakkor jelzi még a különböző ösztönöket, megérzéseket is a születési ábrában, mert ezek is kapcsolódnak a nőhöz, illetve az anyához. A bolygó megmutatja, hogy ezeket mennyire éli meg a szülött. Nemcsak a női horoszkópban fontos a vizsgálata, hanem a férfiakéban is, mert ez a bolygó jelzi az ő esetükben, hogy mennyire tudják az érzelmeiket kimutatni.
Az egészségügyi asztrológiában a női nemi szervek (tehát a mellek, a hüvely, a méh, a petefészkek), illetve a nőiséggel kapcsolatos jelenségek (például a menstruáció, a terhesség, a szülés, a klimax), továbbá a gyomor és a szervezet folyadékháztartása tartozik hozzá.
A legerősebben a Rák csillagjegyében hat, míg a leggyengébben a Bakban.

Merkúr

Ez a Naprendszer legelső bolygója, ami egyben a leggyorsabb is, hiszen 88 nap alatt kerüli meg a Napot. Éppen ezért nem véletlen, hogy a bolygót a gondolkodással, illetve az intellektuális tevékenységekkel társítják. A horoszkópban mindenféle kommunikációval kapcsolatos dolgot jelöl, de hozzá tartoznak még a különböző utazások is, illetve utal még a közeli rokonságra, a testvérekre is, illetve a közvetlen környezetre is a horoszkópábrában. Ugyanez a bolygó utalhat a szülött gyerekeire is.
Egészségügyi vonatkozásban a légző-illetve a kommunikációval kapcsolatos szerveket (tüdő, légcső, garat, torok, orr) jelöli, de az idegrendszer egy része is ehhez a bolygóhoz tartozik.
A legerősebben az Ikrek és a Szűz, míg a leggyengébben a Nyilas és a Halak jegyében hat.

Vénusz

A Vénusz a második bolygó a Naprendszerben, ami azt jelenti, hogy szintén elég gyorsan kerüli meg a Napot, éppen ezért nem véletlen, hogy a szórakozással, könnyedséggel társítják. Ehhez jön még a szépség, illetve a szerelem is, vagyis megmutatja az ábrában, azt a pontot, ahol a szülöttnek könnyebb lehet a sorsa, továbbá arra is utal, hogy milyen a szerelemben, illetve mennyire vonzó egyéniség.
A Vénusz a fiatal nő szimbóluma szexuális értelemben, vagyis a nőnek a szexuális oldalát jelképezi
Női horoszkópban, ez a saját szexualitást, és szerelmi életet, míg férfi horoszkópban azt a nőtípust, akit az adott szülött vonzónak talál.
Egészségügyi vonatkozásban a vesék tartoznak hozzá, miután ez a páros szerv a harmónia jelképe.
A bolygó a legerősebben a Bikában és a Mérlegben, a leggyengébben a Kosban és a Skorpióban hat.

Mars

A vörös színű bolygó a Föld után következik a sorban a Naprendszer bolygói közül. Valószínűleg a színe miatt nevezték ki az ókorban a háború jelképévé, végül is a vörös egy eléggé provokatív, életteli szín.
Aztán ez rajta maradt. A bolygó ha nem is a háborút, de a hozzátartozó agressziót, a konfliktusokat és az akaraterőt jelképezi a horoszkópban.
Sokan megijednek az agresszió fogalmától, pedig enélkül nem lenne élet sem a Földön. A kifejezés jelentéstartalmát ugyanis még ma is félreértik sokan, és a tettlegességgel, meg a káromkodással azonosítják, pedig nem ezt jelenti. A szó ugyanis a latin agredior igéből származik, amely előrelépést jelent, tehát mindenféle cselekedet ide tartozik. Sőt, a szülés is agresszió, ugyanis szintén cselekvéssel jár. Maga a kikelet is agresszió, tehát egy marsikus folyamat.
Ebből következik, hogy az élet másik forrása a Mars bolygó, éppen ezért nagyon fontos rá odafigyelni.
Az égitest a horoszkópban az akaraterőt, a cselekvést, továbbá a harag levezetését és a konfliktuskezelést mutatja meg.
Miután a Mars a fiatal férfi szimbóluma is egyben a fentiek miatt, ezért férfiak horoszkópjában a saját szexualitásukat jelzi, női horoszkópban pedig azt mutatja meg, hogy az illető milyen férfitípust talál vonzónak.
Egészségügyi vonatkozásban a fej, az izmok, a vér, az epe és a testhőmérséklet tartozik hozzá.
A legerősebben a Kosban és a Skorpióban, míg a leggyengébben a Bikában és a Mérlegben hat.

Jupiter

A Mars után ez az égitest következik a sorban, és ezzel egy újfajta bolygótípus jelenik meg a sorban: a gázbolygók, amelyeknek már nincs szilárd felszíne, mint az eddigieknek. Ráadásul a Jupiter a legnagyobb átmérőjű égitest a Naprendszerben, szóval nem véletlenül jelképezi a horoszkópban a bőséget, a szerencsét, illetve azt a területet, ahol a szülöttnek egy kicsit könnyebb lehet a sorsa.
A Jupiter ugyanakkor utalhat még a tudományra, a filozófiára, a gondolkodásmódra, de a különböző jogi viszonyokat (pl. házasság, gazdasági társulás, örökség) is ez a bolygó jelzi. A karmaasztrológiában az előző életre, illetve a mostani életünkben az életfeladatunkra is utal.
Egészségügyi viszonylatban a máj, a csípő, illetve a testet körülvevő zsírréteg tartozik hozzá, de az elhízásra is ez a bolygó utal.
A legerősebben a Nyilasban és a Halakban, a leggyengébben pedig Ikrekben és a Szűzben hat.

Szaturnusz

A Szaturnusz az utolsó szabad szemmel látható bolygó, éppen ezért nagyon sokáig azt hitték, hogy a Naprendszer utolsó tagja, egészen addig, amíg ki nem fejlesztettek modernebb távcsöveket. Utána ez a hiedelem gyorsan megdőlt, de asztrológiában továbbra is a Kapu Őrének a szerepét osztották rá mind a mai napig, ami a különböző korlátozásokat, gátakat jelenti tehát lényegében a sors ezen a bolygón keresztül nyilvánul meg a legerősebben. A Szaturnuszhoz tartozik még a felelősségérzet, a fegyelem és a rend is, vagyis a bolygó helyzete a horoszkópban megmutatja azt, hogy a szülött hogyan viszonyul ehhez.A bolygó ugyanakkor utal az idős emberekre, a nagyszülőkre is.
A karmaasztrológiában még az előző életekre, illetve a jelenlegi életünkben az életfeladatunkra is utal, de jelentheti az apát is.
Egészségügyi vonatkozásban a csontrendszer,a bőr, a fülek és a fogak tartoznak hozzá, továbbá a meszesedés és a kőképződés is.
A legerősebben a Bakban és a Vízöntőben, a leggyengébben a Rákban és az Oroszlánban hat.

Uránusz

A Szaturnusz után következő bolygót 1781-ben fedezték fel, ami azért érdekes, mert akkor már zajlott a Felvilágosodás folyamata szerte Európában, majd pedig 1789-ben kitört a francia forradalom. Mindez azért mérföldkő, mert addig az emberek a keresztény (főleg a katolikus) vallás bűvöletében éltek, ezért könnyű volt őket megvezetni. Mást egyszerűen nem tolerált az állam, aki mást gondolt, azt  likvidálták boszorkányüldözés, illetve eretnekség vádjával.
Ebből lett elegük az embereknek, na meg abszolútista monarchiából is, aminek a csúcspontja a francia forradalom, illetve az utána következő köztársaság volt.
Nem véletlenül mondom mindezt, ugyanis az Uránusz jelentése szorosan kapcsolódik ehhez, és mindenféle forradalmi változást jelképez az életünkben. A bolygóhoz tartozik még a függetlenség, az eredetiség, a különcség, illetve a váratlanul történő események.
Miután 84 év alatt kerüli meg a Napot, ezért sokáig tartózkodik egy-egy jegyben, ami azt jelenti, hogy ritkán személyes bolygó, inkább generációs égitest, tehát egyszerre több emberre is hat.
Egészségügyi vonatkozásban a központi idegrendszer tartozik ide.
A legerősebben a Vízöntőben hat.

Neptunusz

A bolygót 1846-ban fedezték fel, ami azért érdekes, mert nem sokkal ezután Európa-szerte forradalmak törtek ki, hogy megdöntsék az akkori uralmi rendszert, illetve végleg megszüntessék a feudalizmust.
Éppen ezért ez a bolygó az egyetemességet jelenti a horoszkópban, de hozzákapcsolják még a határtalanságot, az álomvilágot, az áldozatkészséget, a sejtelmes dolgokat, továbbá a különböző függőségi játszmákat is.
Miután a bolygó a felfedezése óta még nem járta körül a Napot, ezért bővebb hatásairól még nem tudunk annyit, csak azt tudjuk, hogy a legerősebb hatása a Halakban van. Elsősorban generációs bolygó ez is.

Plútó

Ezt a bolygót 1930-ban fedezték fel, és a pokol fővezéréről, Plútóról nevezték el. Nomen est omen: nem sokkal ezután kitört a II. világháború, amely a Föld legpusztítóbb háborújaként vonult be a történelembe, ugyanis korábban ilyen jellegű háborút még nem vívtak, amely ennyi emberáldozattal járt volna. Még az I. világháború sem volt ennyire durva, mert azt főként a csatatereken vívták, míg a II-ban már a civil városokat is bombázták, illetve elhurcoltak egy csomó embert ilyenolyan táborokba, azért mert éppen az aktuális hatalom számára nem megfelelő csoportba tartoztak.
Nem véletlen, hogy ez a távoli kis bolygó is az emberben rejlő démont jelképezi, illetve az emberben végbemenő gyökeres változásokat is. A Plútó éppen ezért a halállal is analóg, de ettől nem kell megijedni, a halál fogalma ugyanis nem egyenlő az általunk fizikai halálként ismert jelenséggel. Sokkal több annál: teljes változást jelent, hiszen aki távozik innét a Földről (vagyis meghal), az már többé ugyanolyan formában nem tér vissza. Ezért is rettegnek ettől az emberek, ugyanis ezt nem tudják elképzelni.
A Plútó minden ilyen folyamatot jelképez, például a baleseteket, műtéteket, szélsőséges helyzeteket (pl. háborús jelenségek, túszejtés, természeti katasztrófák), illetve az okkult érdeklődét is mutatja.
Egészségügyi vonatkozásban a szervezet regeneráló képessége, illetve a hormonrendszer tartozik ide. 
Bővebbet még nem tudunk róla, hiszen a felfedezése óta még nem kerülte meg a Napot (ez 250 év egyébként), de azt tudjuk ,hogy a legerősebb hatása a Skorpióban van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése