2013. május 12., vasárnap

Boltmustra: Lótusz Biobolt Budapest III. Bécsi út 154. az Eurocenterben

Az Eurocenter nevű bevásárlóközpont a Bécsi és a Vörösvári utak találkozásánál található, a 17-es és az 1-es villamosok végállomásánál, de a Batthyány térről a 60-as busszal is ki lehet ide jutni. Ebből következik, hogy egy igen forgalmas környékről van szó, ahol a szemközti panelházak lakói is megfordulnak.
Én magam is jártam ide sokat, vagy 10 évvel ezelőtt, még miskolci egyetemistaként. Akkoriban még nem láttam itt ezt a bioboltot, tehát ők még viszonylag újak lehetnek.
A hely a földszinten van, az egyik bejárat közelében, az Interspar mellett. Elég nagy területű az üzlet, ami lényegében egy hosszú folyosó. Külön kirakat nincs, de mondjuk a plázaüzletekben nem is szokott lenni.
Ahhoz képest, hogy jó helyen van az üzlet, nincs akkora forgalom, de hát késő délután jövök, addigra elfogynak az emberek. :)
A boltban egy fekete hajú lány az eladó, aki udvariasan köszönt, és a segítségét is felajánlja, úgyhogy rá már nem lehet panasz.
Az üzlet jelentős része a bejárattól balra terül el, jobbra csak elég nagyméretű hűtőpult található, amiben elég sokféle tejtermék vegán változata található meg, például krémsajt, vaj, tej, de tofu is akad.
A bejárattal szemben helyezték el a teáspolcot, amelyen bőségesen akad választék a filteres és szálas teákból.
Szálas teák közül elég sokféle Mama Gyógynövényei és Juva Pharma márkájú teákat láttam, de az egyszerű, márkajelzés nélküli fehér zacskós gyógyteákból is akad bőven.
Filteresek közül van Mecsek, Naturland, Herbária Patikája, és kínai nagyjából egyenlő arányban, ekég széles választékban. Ezenkívül adódik még zöld tea és lapacho is.
Az ablak alatt is vannak polcok, amelyeken jórészt élelmiszerek találhatók, de ivólevek és a kozmetikai termékek egy része is itt kapott helyet.
Külön-külön polcokra helyezték el az aprósütiket, a diétás élelmiszereket, a liszteket, az ivóleveket és a kozmetikai termékeket, hogy még jobban meg lehessen őket találni.
Az aprósütik mindegyike kis kiszerelésben kapható, cserébe viszont valóban jól lehet belőle lakni.  
Paleo, illetve gluténmentes változatban is kapható, sőt gluténmentes egész kenyér is van, kis kiszerelésben!
A lisztérzékenyeknek ezenkívül még többféle Pasta d'Oro és Cornito tészta, illetve Barbara süti, továbbá muffin-, keksztekercs-, puding-, pizza-és kenyérporok is a rendelkezésükre állnak.
Lisztek közül én tönköly-, zabpehely-, durum-és Diabestar diabetikus liszteket láttam, de középen van egy szigetszerű polc ahová a speciális változatok kerültek, például sárgaborsó, hajdina és makadámdió, amelyek valószínűleg gluténmentesek is.
A Bio Bertától igencsak széles választék áll rendelkezésre az érdeklődőknek, akár az ivóleveket, akár az üveges fűszereket nézzük, bár ez utóbbiakat az üzlet leghátsó részébe helyezték el a pástétomok és  a ketchup mellé. Ugyanitt még elég sokféle folyékony rizs-, mandula-és szójaital is található.
A kozmetikai termékeket a hátsó sarokba helyezték el az ablaknál. Külön polcon vannak a masszázsolajok, a Tulasi tusfürdők és samponok, meg a Dr. Immun gyógysamponok, továbbá a Dr. Organic termékek .
Ez utóbbiból főként samponok, kondícionálók, tusfürdők és testápolók kaphatók, amelyekből az összes fajta megtalálható.
Már említettem feljebb, hogy van középen egy szigetszerű polc, amelyen a speciális, ritkább fajta lisztek mellett elsősorban magvak vannak. Jó hír, hogy ezeknek a Paleo változata is megtalálható ugyanitt, tehát aki eszerint a diéta szerint táplálkozik, annak érdemes itt vásárolni.
Közvetlenül a pénztár mellett is van egy hosszú polc, ahol további kozmetikai termékek található, például Coslys tusfürdők elég sokféle, továbbá Dr. Organic szemkörnyék-és arcápoló krémek vannak, bár ez utóbbiból nincsen olyan széles választék.
Egy másik polcon Salvus, Kaqun, Preventa csökkentett deutériumtartalmú és ionos vizek találhatók szintén a kasszánál.
A hely hétfőtől szombatig este nyolcig, míg vasárnap este hétig tart nyitva.Önálló honlapjuk nincs, viszont a Facebookon ismerősnek jelölheted őket .

1 megjegyzés: