2013. október 5., szombat

Boltmustra: Dió Gyógyfűszertár Eger Jókai u. 1/a

Eger barokk belvárosában járva igazi kincsekre lehet bukkanni, mint amilyen ez az üzlet is a Jókai utcában. Igaz, hogy nincs annyira szem előtt, mint ha a sétálón, vagy a főtéren lenne, ezért csak az elszántabbak találják meg, viszont megéri a Bajcsy-Zsilinszky utcán elkanyarodni és a nem a főtér/főiskola felé venni az irányt, és akkor eljutsz ehhez az üzlethez.
Komolyan mondom, hogy térj be, mert egyrészt nagyon szép üzletbe juthatsz el egy barokk házban (ez már önmagában komoly fegyvertény), másrészt pedig biotermékek széles választékából válogathatsz.
Mindegy, hogy élelmiszert, teát, kozmetikumot, vagy táplálékkiegészítőt keresel, mert mindből van bőven. Ezenkívül a kiszolgálás is barátságos, legalábbis én ezt tapasztaltam az eladónő részéről, pedig szombaton érkezem, nem sokkal zárás előtt.
A bejárattól  balra van egy kis alkóv, ahol az élelmiszereket helyezték el, illetve a teákat, míg a kozmetikumokat és a táplálékkiegészítőket a főhelyiségben találjátok meg.Sajnos ez utóbbiakat már annyira alaposan nem tudtam szemügyre venni a közelgő záróra miatt, de azért egy-két dologra emlékszem.
Az alkóvban olyan élelmiszerek találhatók, mint például lisztek (búza, fehér, tönköly, zab, zabpehely, szója, Dr. Graham, tökmag, kókusz, mandula, gesztenye), olajok (kendermag, lenmag, mák, kapor, ligetszépe), tészták, pástétomok, fűszerek (főleg Sonnentor és Bio Berta), gluténmentes élelmiszerek ( tészták, lisztek, sütik). Van egy kis hűtő is, amelyben szójatermékek, növényi sajtok és zsír találhatók.
Teák közül szintén sokféle kapható filteres és szálas egyaránt. A vezető teamárka a Naturland,de a filteres Mecsek teából is elég sokféle van. Pici gyerekeknek az Apotheke és a Mecsek egyaránt kínál gyerekteákat, ami főleg akkor remek, ha beteg a gyerek, de egyébként is jók. Az egzotikusabb teafejátk kedvelőinek a hely zöld és rooibos teákat kínál. Cukorbetegek részére pedig ott a Diabess Györgytea, de egyébként is kaphatók az üzletben Gyuri bácsi gyógyteái. Végül is közel a Bükk, ahol gyógynövényeket gyűjt a bácsi.
A kozmetikumok közül a vezető márkák a Dr. Hauschka és a Dr. Organic. Azt pontosan nem figyeltem meg, hogy milyen termékeket lehet tőlük kapni, de elég sokfélét láttam mindkettőből. Gyógykenőcsök is vannak a Naturlandtól és a Biomedtől elég sokféle, továbbá kézzel készített szappanok is adódnak.
A helyről tudni kell, hogy egyben Naturland Egészségcentrum is, vagyis az ilyen márkájú termékeket kedvezménnyel vásárolhatod meg, csak kattints a névre és nyomtasd ki az oldalon látható szórólapot. Természetesen az összes Naturland termék kapható az üzletben, de ha mégsem, akkor beszerzik.
A hely ugyanakkor Vitaking Partner is, vagyis a legtöbb Vitaking vitamin, illetve táplálékkiegészítő megvásárolható, de ha mégsem, akkor megrendelik. Ezenkívül van még Neera ital és ganodermás kávé is.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva. Bővebb információkért keresd fel a honlapjukat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése