2011. december 4., vasárnap

Boltmustra: Eszter Gyógynövény Veszprém Kossuth u. 1.

Ez az elképesztően pici üzlet gyakorlatilag a város központjában található, mégpedig a sétálóutca, a Brusznyai Árpád utca, az Óvári Ferenc utca és a Horgos utca kereszteződésénél az Inmedio újságárus mellett. Nagyon közel van ide az Óváros tér és a Megyeház tér is, de a buszpályaudvar sincs messze. Hétköznaponként, illetve szombat délelőtt hatalmas a nyüzsgés errefelé, ami részben a Balaton közelségének is köszönhető, ráadásul az ország legnagyobb területének a székhelye is a város.
Ebből a nagy nyüzsgésből ide az üzletbe is jut, mert elég sokan jönnek-mennek: vannak, akik gyógyteát kérnek, vannak akik valamilyen élelmiszert vesznek, de vannak, akik valamelyik fajta speciális víz kedvéért térnek be.
Mindez nagyon szuper, csak az a baj, hogy az üzlet területe olyan kicsi, hogy az eladón kívül csak egy-két ember fér be az üzletbe. Szóval nem érdemes ide nézelődni jönni, de nagy táskával se gyere, mert nem fogsz beférni az üzletbe. Viszont ha konkrét célod van, vagyis ha valamilyen bio-vagy gyógyterméket meg akarsz venni, akkor jó helyen jársz, mert elég sokféle bioélelmiszert, illetve gyógyteát kapni, de vannak gyógykenőcsök, gyógynövénytartalmú kozmetikumok, illetve táplálékkiegésztítők is.
Az üzletnek külön berendezett kirakata nincs, de nem is kell, mert az utcáról remekül belátni az egész boltba. A cégér viszont feltűnő, hogy minél jobban meg lehessen találni a helyet.
A nagyon kis méretek ellenére a boltnak kétfős személyzete van: egy középkorú hölgy (mint kiderül ő a tulajdonos) és egy fiatal, csinos hosszú barna hajú nő, aki segít a kiszolgálásban. Többször jártam már itt, és a fiatal nő mindig nagyon kedves és segítőkész volt, míg a vörös hajút nagyon ritkán láttam, de vele sem volt sok gond.
Az üzletben amúgy elég nagy az összevisszaság, nincs logikus sorrend, hogy mi hol van, de a kedves eladóhölgyek nagyon szívesen segítenek.

A bejárattól balra található a speciális vizek (Oximix, Mira, glaubersós, Dr. Szalay Füredi, Pi víz), búzafűlé, Dr. Steinberger ivólevek és kolloidfélék(arany-és ezüst). Mindezek azért fontosak, mert mostanában terjedt el egy újfajta táplálkozási irányzat, a lúgosítás, amely azt állítja, hogy a betegségek jelentős részét az elsavasodott emberi szervezet okozza. Ez utóbbi pedig az egészségtelen táplálkozás miatt alakul ki (hamburger, sültkrumpli, gyorsételek, édességek, chipsek, vörös húsok, kávé, alkohol, szénsavas üdítők). Az mindenkinek világos a kémiaórákon tanultak alapján, hogy a savas kémhatást csak lúggal lehet semlegesíteni, illetve vízzel, de az is lúgként viselkedik ebben a helyzetben.
Szóval a lényeg az, hogy olyan ételeket és italokat érdemes fogyasztani, amelyek lúgosítanak, így a savas környezet megszűnik. A legtöbb zöldség, illetve a magvak egy része ilyen hatású (a gyümölcsök viszont nem!), akárcsak a gyógyteák, de a csapvíz nem alkalmas erre a célra, mert eléggé szennyezett.
Mindez nem probléma manapság, mert többféle lúgos kémhatású vizet is lehet kapni, lásd a fentebb már említett fajtákat, ezek mind lúgos kémhatásúak. Mindez igaz a búzafűlére, a kolloidfélékre és az ivólevek egy részére, de csak a zöldséglevekre. Sőt, a búzafűlevet és a kolloidféléket kifejezetten ajánlják a lúgosító diétában: előbbit a méregtelenítő, utóbbit pedig az immunerősítő hatása miatt.

A vegetariánusok válogathatnak a többféle növényi pástétom, illetve a sokféle magvak közül. Utóbbiak már a bejárattól jobbra találhatók és szabadon hozzáférhetők. A növényi tejpótlók ugyancsak a vegetariánusok számára készültek, de a tejcukorérzékenyek is fogyaszthatják őket, mert nem tartalmaznak laktózt, és ráadásul nagyon könnyen emészthetők Itt a boltban csak szójatejet kapni folyékony formában.
Lisztből és tésztából csak tönkölyből készültet kapni, kivéve a lisztérzékenyek speciális termékeit, merthogy itt azok is kaphatók.  Ez utóbbiakból nincs túl széles kínálat. A cukorbetegek részére nyírfacukor, illetve xilit édesítőszerek kaphatók, amelyek egyensúlyban tartják a vér inzulintartalmát.
Ugyancsak a diétázók figyelmébe ajánlják a kókuszolajat is, mert nem tartalmaz enzimeket, ezért nem terheli meg a szervezetet annyira a feldolgozása. Különösen epe-,máj- és bélbetegségek diétája esetén ajánlott a használata, mert ők  sok esetben nem fogyaszthatnak zsiradékféléket.
Lisztérzékenyek részére néhány fajta gluténmentes élelmiszer kapható, például liszt és tészta, az üzletben kapható magvak közül pedig a köles, a rizsfélék, hajdina, a quinoa és az amaránt sem tartalmaz glutént.

Az üzletben többféle gyógytermék közül is lehet választani, például teák, gyógynövényes kozmetikumok, gyógykenőcsök és táplálékkiegészítők.
A kozmetikumokat az eladói pult mögött helyezték el, tehát ezeket az eladó szolgálja ki. A hennatartalmú hajfestékeken kívül még a Tulasi termékcsalád tusfürdőit és samponjait láttam, hogy kaphatóak, mást viszont nem.
Kenőcsök közül kapható lóbalzsam a mozgásszervi problémákra, illetve két különleges fajta kenőcs, amelyet eddig még sehol sem láttam: a kék színű tégelyben található kenőcs nehezen gyógyuló sebekre, míg a fehér színű tégelyben található kenőcs ekcémára való. Mindezt onnét tudom, hogy a tégelyek mellett egy cetlin ezeket feltüntették. Azt nem tudom, hogy ezek a kenőcsök milyen hatóanyagokat tartalmaznak, de az áruk 3500 forint, ami elég drága, különösen azért, mert eléggé kicsi tégelyekről van szó.

A gyógyteákat szintén az eladói pult mögötti polcokra helyezték, tehát ugyancsak az eladónő szolgálja ki őket. Filteres és szálas változatban egyaránt kaphatók. Előbbieket a Herbária Patikája és a Mecsek forgalmazza, de vannak kínai és Joshi Bharat teák is. A szálas teákat a Mama Gyógynövényei forgalmazza, és jellegzetes sárga zacskókban kaphatók. Ez utóbbiakból elég sokfajta kapható itt az üzletben. Teakeverékeket csak a Herbária és a Mecsek állít elő, sőt utóbbi csak azt forgalmaz.
A táplálékkiegészítők, vitaminok és ásványi anyagok elvileg  a vevők által szabadon elérhetők, de olyan magasan vannak, hogy a kiszolgálásukhoz létra szükséges. Amúgy többféle vitaminkeverék, illetve multivitamin kapható, de én kiemelném a Bálint-cseppeket is, amelyek hidegen sajtolt növényi olajok. Ezeknek lényegében hasonló hatása van a Béres-csepphez, csak a Bálint-cseppek többféle ízben készülnek, tehát többféle panaszt képesek kezelni. Hadd teszem hozzá, hogy ez nem étolaj, hanem étrendkiegészítő, amelyből naponta kétszer egy mokkáskanálnyit kell bevenni étkezés előtt. Itt az üzletben többféle változatban (búzacsíra-, dió-, kukoricacsíra-,lenmag- és ligetszépemagolaj) kapható.
A vitamintabletták választéka nagyjából megegyezik a többi gyógynövény-és biobolt választékával.
Könyvek is kaphatók az eladói pult mellett, kizárólag egészséges étkezés, illetve gyógyítás témában. Amúgy nincs túl széles választék belőlük, bár ez nem is könyvesbolt.
A bolt kizárólag hétköznapokon tart nyitva délután ötig. Van honlapjuk is, de ezen alig van információ, valószínűleg még frissítik, vagy pedig a tulajnéni nem nagyon foglalkozik vele. Facebook rajongói oldaluk is van, de az is elég új még, kevés tartalommal. Valószínűleg utóbbi helyre fog még tartalom felkerülni, úgyhogy ha Veszprémi, illetve környékbeli vagy, akkor érdemes őket nyomon követni.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Boltmustra: Éva Fitotéka Veszprém Kereszt u. 9.
Boltmustra: Soma Egészségtár-Bőrdíszmű Veszprém Kossuth u Cserhát Üzletház emeletén
Boltmustra: Biosarok Veszprém Dornyai B. u. 4. az Intersparban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése