2012. augusztus 5., vasárnap

Boltmustra: Borostyán Gyógynövény Zalaegerszeg Kossuth L. u. 49.

Egy időben elég sokat jártam Zalaegerszegen, de ez az üzlet valahogy sohasem tűnt fel, pedig - mint kiderült - elég régóta megvan már, csak sajnos a cégtáblája nem túl feltűnő, illetve az utcának az része már nem annyira forgalmas. Igaz, hogy a város főutcáján van, de ez a már a kórházhoz közelebbi rész, és nem a Dísz tér, illetve a Kazinczy tér környéke, ahol a legtöbben mozognak.
A hely egy kis sátortetős házikóban található, amelynek van egy kis szárnyrésze is. Ez utóbbi részben van egy kis kirakat is. A bolt közepes méretű egyébként, és elsősorban teákat, na meg gyógytermékeket (kozmetikumok, vitamintabletták, táplálékkiegészítők) árul, élelmiszerek közül csak lisztek (gesztenye, lenmag, tökmag, kókusz), tészták (tönkölytartalmúak) és olajok (lenmag, kendermag, ligetszépe, kapor) kaphatók.
A boltban egy szőke, középkorú hölgy üdvözöl, aki kifejezetten barátságos, udvarias, szóval a kiszolgálással nincs gond, sőt a termékválasztékkal sincs, mert itt elég sokféle gyógyterméket megtalálsz, akár kenőcsöt keresel, akár teát, akár kozmetikumokat.
A bejárattól nem messze egy kis asztalon pár fajta kézzel készített szappan kelletti magát, de ugyanitt kerámiából készült csészekészletek és fűszertartók is vannak, szóval még ajándéktárgyakat is tudsz itt venni.
A bejárattól jobbra az eladói pult közelében helyezték el a táplálékkiegészítőket, amelyek közül én felismerem az összes Superwell vitamin készítményt, továbbá a kínai Dr. Chen termékeket is, bár utóbbiból nincs olyan széles választék.
Szálas gyógyteából rengeteg van, bár a filteres teaválaszték is elég erős. A szálas teákat azonban jobban elrendezték, ugyanis a sárga zacskós Mama Gyógynövényei teákat abc sorrendben helyezték el kis fachszerű képződményekben, jól látható felirattal.
A filteres gyógyteákat már nem tudták ilyen jól elrendezni azért, mert azok elsősorban teakeverékek, amelyeket a Herbária Patikája, a Naturland, vagy a Pavel Vana gyárt. Utóbbi két márka mondjuk alig van jelen az üzletben, viszont a Herbária Patikája elég széles választékot képvisel.
A gyümölcstea-választék  sem rossz: vannak darabos (Mecsek, Ízs-Isz, Larix) és filteres (Milford, Teekanne) teák is, de láttam rooibos, maté, és zöld teákat is filteres és szálas formában egyaránt.
Gyógykenőcsökből is van pár fajta, például Biomed, Naturland és Herbária Patikája, amelyek elsősorban mozgásszervi és gyulladásos panaszok kezelésére valók. Thermálvizes gyógykrém is kapható, de már nem emlékszem melyik gyógyfürdő vizéből készült. A lényeg az, hogy a thermál termékcsaládot azért fejlesztették ki, hogy aki nem tudja megfizetni a gyógyfürdő-kezelés árát, az is részesüljön ebben az élményben.
A kozmetikai termékek jó részét az üzlethelyiség szárnyában helyezték el, például a Herbline ayurvédikus termékeit, a Dr. Organic termékcsalád tagjait, a Logona, vagy a Farfalla termékeket, de vannak hennatartalmú hajfestékek-és színezők is a bejárattal szembeni polcokon. 
A Herbline termékcsaládból én arany-sáfrány és aloé vera tartalmú arckrémeket, továbbá testápolókat, arclemosókat, samponokat és hajolajokat láttam, amelyeket a több ezer éves indiai eredetű ayurvédikus orvoslás elvei alapján állítottak össze.
A Dr. Organic termékcsalád tagjai is elég széles választékban kaphatók, mézes, E-vitaminos, aloé verás és rózsás változatban. Mindegyik összetevő külön termékcsaládot kapott, tehát például az aloé verás változatból gyártanak tusfürdőt, sampont, hajkondícionálót, bőrápoló krémeket. Persze ez az összes változatra igaz, úgyhogy biztosan megtalálod majd a neked megfelelőt. A Dr. Organic termékeket nem tesztelik állatokon.
A Logona termékek közül csak tusfürdőket és hajspray-ket láttam, a Farfalla termékekről viszont nem tudok semmit.
Aromax illóolajok is kaphatók az eladói pult közelében, méghozzá elég sokféle, szóval tudsz válogatni bőven.
A bolt hétköznaponként délután fél hatig, szombatonként pedig fél egyig tart nyitva, önálló honlapjuk nincs.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése